Aszód - Aszódi Tükör, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
t £ u A Művelődési Ház közérdekű kiadványa "Szép karácsonyt, békés új évet mindenkinek ! Hosszú ünnep lesz az idei karácsony! Advent 4. Szenteste, vasárnapját követi hétfőn majd karácsony kettős ünnepnapja. Sok-sok szép lelki ajándék mellett az ünnep végét váró sóhajok jelzik, hogy az ünnepekkel lehetőséget kaptunk, de ezzel nem mindig élünk hasznosan. Az Aszódon élő evangélikusok és római katolikusok vezetői nevében köszöntöm az Olvasót karácsony áldásait kérve és kívánva. Jó hírrel kopogtatunk az otthonok ajtaján, hogy elmondjuk: Megváltónk született, aki a JÉZUS nevet viseli, azaz Szabadító! Csodálkozva olvassuk egy öreg ember prófétai szavait, melyek a mi nemzedékünk életében is aktuálisak: "Ez sokak elesésére és felemelésére rendeltetett és jelül, melynek ellene mondanak, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata" (Lk.2,34-35). S milyen igaza lett Simeonnak! De gondoljunk a napkeleti bölcsekre is, akik a gyermek Jézusban - hitben - látták azt, aki erősebb, nagyobb, akiről így szólt a prófécia: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Békesség Fejedelme (Ézs.9,5). Csodálkoznunk kellene azonban azon is, hogy ennek ellenére mennyi ember szíve van tele félelemmel, bizonytalansággal , naivitással, tehetetlenséggel, kétségbeesett kérdések halmazával! S mennyiben oka ennek a tájékozatlanság? Hová megyünk a kérdésekkel? Hol keressük a választ? Ott, ahol a megkérdezettek is félnek, tanácstalanok, tájékozatlanok? Vagy bezárkózunk a félelmekkel, bizonytalanságokkal? Megoldás, ha nem megyünk ki az utcára? Beletemetkezhetünk az elfoglaltságokba? Ezekkel próbálkozva, küszködve, egyre kevesebb az időnk egymásra, a gyermekekre, lelki dolgainkra! Pedig van válasz a kérdésekre! Van orvosság a félelmekre, bizonytalanságokra! Pótolni lehet a tudatlanságot, az ebből fakadó tájékozatlanságot és a kétségbeesést fel lehet oldani! A válasz a KARÁCSONY! Oda kell figyelnünk Jézusra! El kell mennünk Jézushoz! A választ Nála kell keresnünk! De keresnünk kell, mert a válasz nem hullik az ölünkbe. Ne várjunk olyan csodát, hogy egyszer csak megvilágosodik minden... Ott, kerestük a választ, ahol eddig hiába ott ilyen csoda nem történhet velünk! JÉZUS MEGSZÜLETETT! így Jézusban van a válasz! Ott kell keresni. Vele kell a kapcsolatot felvenni! Ez a HIT! Ebben lehet érdemes gyermekeket világra hozni, felnevelni, mert Jézussal nem idegbeteg, érzéketlen, neveletlen, durva, kötekedő, lármás, "okos" gyerekeket nevelünk, hanem példás életű, tiszteletben élő, szorgalmas, nyílt szívű holnapért fáradozunk! Ilyen értelemben CSALÁDI ÜNNEP a karácsony! De talán helyesebb, ha az OTTHONOK ÜNNEPÉT összefüggésben tudjuk a GYÜLEKEZETÜNK ÜNNEPÉVEL, hiszen tapasztalati tény, ahol a karácsony gyülekezeti ünnep, ott a karácsony a család, az otthon ünnepévé is válik! De külön elképzelhetetlen! Ahogyan a fa nem vas, úgy a fából készült karikát akárhogyan álcázza valaki, akkor sem lesz az vaskarika! így van a karácsonnyal is. Sok elmúlt karácsony elszalasztott lehetősége egyszer összecsap a fejünk felett! Karácsony újra JÉZUSHOZ HÍV! Hívja azt is, aki valamikor tudott gyermekien örülni a karácsonynak, de elsivárodott ez a Jézus feletti öröme, majd elracionalizálódott, végül elmaterializálódott! Emiberi tartásunkért, tisztább gondolkodásunkért, erkölcsünkért kapjuk újra a karácsonyi felhívást: "öregek, ifjak, jöjjetek...". Jöjjetek, hogy gyülekezetként csodálkozzunk együtt Isten nagy csodáján: együtt vagyunk, mint egy család, Isten családja, ahol felszabadult, megbékélt, megnyugodott, megvilágosodott emberként, házastársként, családként érezhetjük a lelki összetartozást és biztonságot "Isten megnyílt ege alatt". Legyen ez a NÉHÁNY SOR a karácsonyi harangszóban egy kondulás. Nyitott templomajtók várnak... karácsony jó hírével, az evangéliummal - sok-sok alkalomnál, értékes időtöltéssel, valódi Ünneptartással... a jövő évi áldás ígéretével. így kívánunk minden aszódi családnak szép Karácsonyt és boldog, békés új évet. Detre János A TARTALOMBÓL: Önkormányzati hírek 2 Mindenkit vár az Aszódiak Baráti Köre 3 Múltról a mának 3 A hagyaték 4 Egyházi hírek 4 Katalin bál 1990 5 Olvasóink írják 5 II. Sápi Ferenc teremlabdarúgó torna 6 Hírek, események, gondolatok 7 Közlemények, információk 7 III. évfolyam 1. szám 1991. január Jlteb II .et és eredményekben, sikerekben gazdag békés, boldog fi Jr % '■v! fi jé Minden Kedves Olvasónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket 4 /Sn Új Évet kivan azok . .. .. g>, ASZÓDI TÜKOR Szerkesztősége