Aszód - Aszódi Tükör, 1998 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-01 / 1-2. szám
ASZÓD VÁROS HAVILAPJA 100, Ft Kedves Mint az Aszódi Tükör új szerkesztője minden Kedves Olvasónak békés, sikeres és boldog újesztendőt kívánok. Január 13-án vettem át a Lap szerkesztését és máris elnézést kell kérnem Önöktől, hogy nem tudtunk külön januári és külön februári, hanem csak összevont számot megjelentetni. Mindez az átállás gondjai miatt történt, kérem elnézésüket. Örömmel tettem eleget a felkérésnek és vállaltam el az Aszódi Tükör szerkesztését, hiszen az újságnak kezdettől fogva cikkírója, támogatója vagyok és most lehetőségem nyílt, hogy még nagyobb hatásfokkal szolgáljam városom és lakóinak érdekeit. A Lap munkatársaival és az Önök támogatásával szeretnénk egy, az aszódi közélet minden részéről alapos tájékoztatást nyújtó újságot készíteni, amit a Kedves Olvasó örömmel vár minden hónap elején. A feladat nem könnyű. Bár Aszód kisváros, lakói sem számosak (még hatezren sem vagyunk!), mindazonáltal a gazdag történelmi múlt eredményeként számos intézmény, egyház, párt, társadalmi szervezet, élénk kereskedelem, közúti és vasúti forgalom s még számos más mozzanat teszi pezsgővé mindennapjainkat, amelyekről tájékoztatást kell nyújtani, amelyekről érdemes olvasni. A feladat azért sem könnyű, mert az Aszódi Tükör készítői nem hivatásos újságírók, csupán igyekvő lokálpatrióták, akik a maguk szerény eszközeikkel, a toll segítségével, a jobbítás szándékával munkálkodnak Aszód közéletének városi színvonalra emelésén. Petőfi városában, Petőfi szellemében kívánunk dolgozni: „Ne fogjon senki könnyelműen A hurok pengetésihez!“ Tehát pontosan adatolt információkat kívánunk eljuttatni Önökhöz. Tényekre hivatkozó riportokban, beszámolókban, leírásokban tájékoztatjuk a Kedves Olvasót az eseményekről, a tervekről, a végzett munkáról és természetesen a problémákról, a nemkívánatos visszásságokról. Szeretnénk „magyarul“, világosan s közérthetően fogalmazva írni. A kirekesztő, megkülönböztető, fajgyűlölő, szélsőséges nézeteknek továbbra sem lesz tere az újságban, viszont minden törvényesen működő szervezetnek, egyháznak, pártnak stb. és képviselőinek megjelenési lehetőséget biztosítunk. Sokszínű, sokrétű és részletesen tájékoztató újságot szeretnénk készíteni. Olyant, amelyet szívesen olvasnak vasárnap délelőtt a fotelban, kávét szürcsölgetve, olyant, amelyben információt találnak, ha ügyeiket intézni, ha utazni, szórakozni akarnak, ha gond (betegség, tűz stb.) van a ház körül, ha lakóhelyünk nagy eseményeiről (választás, ünnepek, városfejlesztés...) kívánnak tájékozódni. A nagy célok csupán vágyak maradnak, ha Önök híreikkel, infor- Olvasó! mációikkal, esetleg cikkeikkel, írásaikkal nem segítenek bennünket. Kell tehát az Ön, a Kedves Olvasó támogatása is, mert csak így tudjuk havonta megjelentetni az újságot. Régi mondás: noblesse oblige (noblesz oblizs) szó szerint a nemesség kötelez vagyis a rang, a városi cím megfelelő magatartásra, viselkedésre kötelez. Amikor azt látjuk, hogy a Galga menti falvakban (szülte mindenhol) havi újságok hasábjain tájékoztatják a lakosságot, akkor Aszód város erről nem mondhat le. Az Aszódi Tükör ebben az esztendőben ünnepli 10. évfordulóját. Az évtized eleji kezdeti botorkálás után az újság egyre kedveltebbé, egyre olvasottabbá vált. Ma már 800 példány készül belőle és a nagyobb része el is fogy. Az újság támogatóinak, a lap készítőinek az a nagy vágya, hogy e szép jubileum évében elérhessük az ezres példányszámot, mert akkor még gazdagabban, még sokrétűbben, még érdekesebben tudnánk megjelenni az Olvasók örömére, s ami a legfontosabb: kétszáznál több családhoz jutna el az Aszódi Tükör. Még mindig az Önök támogatásánál maradva: az újságot nem tudjuk megjelentetni, ha Önök nem fizetik elő, ha nem vásárolják meg a példányokat. A Lapot ugyanis két anyagi forrásból állítjuk elő: Aszód Város Önkormányzatának a támogatásából és az eladott újságok árából. A városi támogatás nem csekély, különösen, ha figyelembe vesszük önkormányzatunk önhibáján kívüli nehéz anyagi helyzetét. Mégis, mindezek ellenére a képviselő-testület fontosnak és elengedhetetlenül szükségesnek tartja a város minden lakójának a tájékoztatását s ezért nyújt pénzügyi támogatást az Aszódi Tükör megjelentetéséhez. A másik forrás a példányok eladásából származó bevétel, az Önök hozzájárulása. Csakhát az újság ára hat éve nem változott. Az akkori 20,-Ft-os példányonkénti árnak ma csak töredéke a 20,-Ft. Időközben minden, így a papír, a nyomdaköltség jelentősen emelkedett. Ha valamiféle színvonalat akarunk tartani, akkor kénytelenek vagyunk a lap árát emelni. Nem szívesen, de kényszerűségből tesszük meg ezt a lépést, és abban reménykedünk, hogy megértik döntésünket és nem pártolnak el tőlünk, megmaradnak előfizetőinknek, akiknek egyébként más úton is kedvezni szeretnénk. Tehát a lap példányonkénti ára 50,-Ft lesz február 1-jétől, a féléves előfizetés 250,-Ft, az egész éves 500,-Ft, vagyis az előfizetők félévenként egy példányt ingyen kapnak. További kedvezmény: amennyiben megmarad ebben az évben is az 1997. évi előfizetői létszám, úgy 1998. karácsonyára megvalósíthatjuk tervünket és megjelentetjük az Aszódi Tükör Kalendáriumot, amelyet az egész éves előfizetőink ingyen kapnak ajándékba. KEDVES OLVASÓK! TÁMOGASSÁK TOVÁBBRA IS A VÁROS ÚJSÁGJÁT, AZ ASZÓDI TÜKÖR HAVI LAPOT! Asztalos István