Aszód - Aszódi Tükör, 2014 (26. évfolyam, 3-7. szám)
2014-03-01 / 3. szám
ASZOVI ■ [UNK] Alaposan meglepődhetett az ünnep napján az, aki a tíz órakor kezdődő városi rendezvényre a reggel hét órakor tapasztalt időjárási viszonyokhoz öltözött. Addigra ugyanis lehűlt a levegő, viharossá erősödött a szél, s bizony alaposan meg kellett markolni a zászlórudakat, hogy ne vigye el a dekorációt a szél. Szerencsére csupán ez okozott némi kellemetlenséget, s az ünnepségre kíváncsi közönség méltó módon tudott emlékezni hazánk történelmének egyik legdicsőbb eseményére. „Az ünneplés alkalom, hogy új, nagyszerű dolgok szülessenek” AZ 1848-AS FORRADALOMRA ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZTÜNK A résztvevők a Podmaniczky Művészeti Alapiskola Rónai Lajos intézményvezető által vezényelt fúvószenekarának indulóira gyülekezhettek, majd a Himnusz meghallgatása után a Csengey Gusztáv Általános Iskola 5. a osztályos diákjai - akiket osztályfőnökük, Ácsné Tóth Beáta készített fel - elevenítették fel az 1848. március 15-én kirobbant pesti forradalom legfontosabb eseményeit, illetve annak következményeit. Ezt követően Sztán István polgármester mondott ünnepi beszédet. A város első embere kihangsúlyozta, ünnepeink a múlttal kapcsolnak bennünket össze, ám egyben a jövőre figyelmeztetnek. Amikor múltbeli nagyszerű eseményekre, esetleg egy történelminek nevezhető pillanatra emlékezünk, az egyben jelzés, figyelmeztetés is, hogy ne feledjük, mire kell törekednünk a jövőre nézve. Az ünneplés pedig jó lehetőség arra, hogy a közösség által új, nagyszerű dolgok szülessenek. Az ünnepség az önkormányzat, a város intézményeinek, civil szervezeteinek és az ünnepséget megtisztelő politikai pártok koszorúzását követően a Szózat hangjaival ért véget. R.: Fotó: Rácz Zoltán 2014. március Kamat-és tőketörlesztés helyett utak épülhetnek NINCS ADÓSSÁGA ASZÓDNAK Hivatalosan is megszabadult Aszód az adósságától, miután az önkormányzat képviseletében Sztán István polgármester aláírta az erről szóló határozatot. Az adósság állam által történő átvállalását bizonyító bizonyságlevél még nem került átadásra, ennek hivatalos ceremóniájára rövidesen sor kerül. Az állam gesztusát a polgármester levélben köszönte meg Tállai András önkormányzati államtitkárnak, egyben kérte őt, hogy a fel nem használt 400 millió fejlesztési pénzből támogatást juttasson a városnak. (Folytatás a 6. oldalon.) Tizenhét ifjú tehetség mutatkozott be AJTÓT NYITOTTAK, avagy MŰVÉSZETI GENERÁCIÓVÁLTÁS VÁROSUNKBAN Tizenhét Galga mentén élő ifjú tehetséges képzőművész mutatkozhatott be az Aszód Városi Kulturális Központ Galériájában a városi intézmény és az Osváth Gedeon Emlékére Létrehozott Múzeumi Alapítvány közös kiállításának köszönhetően. A rendezvény során kiderült, igazi generációváltásnak lehetett tanúja a mintegy 100-120 fős közönség. (Folytatás a 7. oldalon.)