Aszód - Aszódi Tükör, 2021 (33. évfolyam, 1-11. szám)
2021-01-01 / 1. szám
környéke, az 1930-as években az Újtelep, az 1950-es évektől a lakótelep, az 1960-as évektől a Madách tér és a Kakashegy környéke, a rendszerváltás környékétől pedig az új evangélikus gimnázium mögötti terület(„Fesztivál tér”), majd az iparterület. A városi kereskedelem, közigazgatás és hitélet központja megmaradt a történelmi városmagban, csak az új oktatási-nevelési intézmények (javítóintézet, mai PSG és EGA épületei, a Rákóczi utcai iskola, valamint a bölcsőde és az IMI óvoda) épületei kerültek az akkoriban újonnan kialakított városrészekbe. Az újkori településfejlődésben jelentős szerepet játszott a felvidéki gyökerű Podmaniczky család, mely a 18. század elején örökösödés révén jutott a falu birtokába. Podmaniczky János, aki Aszódot tette birtokközpontjává, a helyi gazdaság fellendítésének céljából evangélikus felvidéki szlovák parasztokat, jobbára katolikus baden-württembergi német iparosokat és néhány morvaországi zsidó családot telepített le. Hamarosan mindhárom felekezet templomot épített és iskolát alapított. Az ígéretes fejlődést az uralkodó 1761-ben városi cím és vásártartási jog adományozásával ismerte el. Ebben az időszakban épült fel a családi kastély középső része is, amit a század végére bővítettek a főteret lezáró pompás U alakú építménnyé. Az egykori pompa máig létező bizonyítéka a Sándor-szárny dísztermének művészettörténeti jelentőségű allegorikus freskója. Néhány évvel a régi kastély teljes befejezése után elkészült az újabb, a külső falak színéről „Zöld”-nek nevezett klasszicista kastély is. A katolikus és evangélikus templomok, valamint a kastélyok a mai napig a városkép meghatározó elemei éppúgy, mint az 1771-ben alapított középfokú evangélikus iskola, a Schola Latina épülete, melynek leghíresebb diákja Petőfi Sándor volt. A Podmaniczkyak politikai felfogása Széchenyiével állt rokonságban, így természetes, hogy sok más nemes cél között pártfogolták az 1844-ben, a város főterén felépített fogadóban működő kaszinót és a polgári kezdeményezésre létrejött első helyi civil kezdeményezést, az óvoda létrehozását célzó Kisdedóvó Egyletet is. A szabadságharc alatt és után Aszód számtalan bujdosó politikusnak és katonának biztosított menedéket. Mások mellett néhány évig itt élt második férjével az aradi vértanú Leiningen-Westerburg Károly özvegye is. A 19. század második fele a városiasodást célzó törekvések kiteljesedését hozta, annak ellenére is, hogy a század végén egy közigazgatási átszervezés következtében 1871-ben Aszód elvesztette mezővárosi rangját. Két olyan fontos területet érdemes innen kiemelnünk, melyek máig hatással vannak Aszód önképére. Az egyik sikertörténet az iskolavárossá válás, a másik a nagyléptékű iparosítás volt. 1863-ban algimnáziumi besorolást kapott a latin iskola, majd 1872-ben emeletráépítéssel bővítették épületét. Az iskolafejlesztés folytatásaként 1912-ben a négyosztályos algimnázium nyolcosztályos főgimnáziummá teljesedhetett ki. Az evangélikus oktatás másik fontos intézménye a leánynevelő intézet volt, ami 1891-1948 között működött az egykori Podmaniczky-kastélyban. A felekezeti elemi iskolákon kívül működött még a nagyközségben iparostanonc iskola is (1897-1942). 1884-ben, a korábban csődbe ment cukorgyár területén, az Igazságügy Minisztérium létrehozta a javítóintézetet, ami a következő évtizedekben jelentős épületkomplexummá fejlődött, s napjainkig szinte város a városban. A falakon belül lakóházak, templom, kórházépület, mosoda, hatalmas üvegház és a régi aszódi hagyományt folytatva, kocsigyártó üzem létesült. A kocsigyártó szaktudást kihasználva 1912-ben a Daimler cég alapított az intézet területén automobilok gyártására szakosodott üzemet, később a Magyar Lloyd Repülőgép és Motorgyár Rt kezdte itt meg a repülőgépgyártást. Az Aszódon legyártott első hadirepülőgéppel a III. Asperni Repülőversenyen a gyár igazgatója, Heinrich Bier négy magassági világcsúcsot állított fel. A gyárat, ami 1916-1917-ben nagy sikerű repülőnapokat szervezett Aszódon, a trianoni döntés következtében le kellett szerelni, épületeinek túlnyomó részét le kellett bontani. A közel 700 munkással dolgozó üzem megszűnése Aszód fejlődését is visszavetette. A két háború közötti időszakból talán csak a főgimnázium (1931) és a főszolgabíróság (1943) új épületének átadása érdemes említésre. A korábban fényes jövővel kecsegtető városi élet kispolgári provincializmusba süllyedt, amin az sem változtatott jelentősen, hogy Aszód 1912-ben járási székhely lett. Aszód 1867-ben vált a vasúti közlekedéshálózat részévé azáltal, hogy a 80-as számú Budapest-Hatvan vasútvonal egyik állomását itt alakították ki. Csomóponttá akkor vált, amikor 1896-ban átadták a forgalomnak az Aszód-Balassagyarmat-Losonc vasútat. A Felső-Galga mentén végigfutó vonalat a trianoni békeszerződés az Ipolytarnóc-Losonc szakasz elcsatolásával megcsonkította. Ehhez a vonalhoz csatlakozott az 1951-re hadászati célból megépült Aszód-Galgamácsa-Vácrátót vasútvonal, melyen a közlekedés 2009 óta szünetel. 1944 decemberében néhány napig súlyos harcok zajlottak a városban és környékén, jelentős károkat okozva a középületekben is. A holokausztban megsemmisült aszódi izraelita hitközség 1908- ban épült páratlan szépségű zsinagógáját le is kellett bontani. A háború után beköszöntő kommunizmus alatt államosították az iskolákat, az orvosi rendelő építőanyag szükségletének biztosítására felrobbantották az intézeti templomot, 1977-ben pedig a zsidó temető egy részét számolták fel az újonnan épülő általános iskola helyigényére hivatkozva. Az 1950-es évektől kezdődően két nagyfoglalkoztatója volt a településnek, az egyik a Horthy-korszakban épült laktanyát használó néphadsereg, a másik az Ipari Műszergyár, mely ugyan Aszódon kezdte meg a működését, de a nagy gyártelepét már a szomszé deönynei Kleiniézel és Plcclér, ---- ASZÓDI TÜKÖR ©