Balassagyarmat - Gyarmati Hírek, 2006 (3. évfolyam, 1-15. szám)

2006-01-07 / 1. szám

Gyarmati Hírek 2006. január 7. Kelemen Antal legemlékezetesebb esete a Pintye-ügy volt Megkapta az obsitot a rendőrkapitány Több mint harminchárom év szolgálat után, szá­mos magas elismeréstől övezve vonult nyugállo­mányba Kelemen Antal rendőr alezredes, a Balas­sagyarmati Rendőrkapitányság vezetője, aki utolsó munkanapján adott interjút a Gyarmati Híreknek. Hogy telt ez a nevezetes nap? Állománygyűlésen hirdette ki a megyei főkapitányság közbiztonsági igazgatója, az országos főkapitány er­re vonatkozó parancsát, il­letve a dicséretről és jutal­mazásról szóló pancsot. Elköszöntem az állomány­tól, átadtam a feladatokat az utódomnak, igazán a szakmai munkába nem is akartam belefogni. Készü­lök a nyugdíjas évekre. Meghatódott? Persze, ennél jobban csak akkor hatódtam meg, ami­kor megkeresett egy hölgy a személyes ügyével, s azt mondta: csak bennem bí­zik. Jóleső érzés volt. Mennyi időt szolgált a rendőrségnél? Pontosan harminchárom évet és negyvenöt napot. 1972. november elsején kezdtem a balassagyarmati kapitányságon próbaidős szakaszvezetőként, aztán végig­jártam a ranglétrát, őrmester, törzsőrmester lettem. Egyedül a főtörzs­­őrmesteri rendfokozat ma­radt ki az életemből, mert közben felvettek a Rend­őrtiszti Főiskolára. Amikor az első évet sikeresen elvé­geztem, zászlóssá avattak, utána törzszászlós lettem, és 1979-ben, amikor elvé­geztem a főiskolát, rendőr­hadnaggyá léptettek elő. Ebben a rendfokozatban teljesítettem Balassagyar­maton szolgálatot alosz­tályvezetőként, egészen 1990-ig, amikor is július­ban az újonnan megalaku­ló szécsényi kapitányságra kerültem közrendvédelmi osztályvezetőnek. Mit szóltak a szülei a pá­lyaválasztásához? Nehezen értették a válasz­tásomat, mert nem nagyon szerették akkoriban rendőröket, és hát, mint fi­a­­talember én sem azok kö­zé tartoztam, aki rajongott értük. Egyszer megkérdez­te tőlem egy rendőrhad­nagy, szeretnék-e rendőr lenni? Kérdésre kérdéssel válaszoltam: Lehet itt ta­nulni? Azt mondta, hogy itt csak azt lehet, hiszen ezen a pályán addig tanul a rendőr, ameddig nyugdíjba nem megy. Utána meg azért tanul, hogy ne felejt­se el azt, amit eddig meg­tanult. Ez megragadott. Szegény családból szárma­zom, a szüleim nem tudtak lehetőséget biztosítani ar­ra, hogy tanuljak. Amikor jött ez a lehetőség, azonnal megragadtam. Felszerel­tem, és onnantól kezdve tényleg tanultam, mert négy hetes iskola, tíz hóna­pos tiszthelyettes képző is­kola után a három éves Rendőrtiszti Főiskola nap­pali tagozata következett­. Utána minden évben vala­milyen jogszabály módosu­lás miatt kellett csiszolni a tudásom, mindig vizsgáz­tunk. Ez még a közelmúlt­ban, egy hónappal ezelőtt is így történt. Emlékszik még az első szolgálatára? Ki volt az első kapitánya, az első közvetlen felettese? Az első kapitányom Szűcs Ferenc rendőr alezredes volt, az első parancsnokom Szőrös István rendőr had­nagy, illetve Kosik János rendőr őrnagy. Hogy történt az első in­tézkedése? 1972 karácsonya körül, egyedül teljesítettem szol­gálatot gyalogos járőrként, és láttam, hogy általam is ismert REF-es (rendőri fel­ügyelet alatt álló - a szerk.) személy bemegy a kórház­zal szembeni bisztróba. Igazoltattam. Hozzá ké­pest fiatal gyereknek szá­mítottam, nem is nagyon akart engedelmeskedni, testi kényszert kellett al­kalmaznom. Gyalogosan végig kísértem a városon és előállítottam. Volt hozzá bátorság? Persze! Megtanították ve­lünk, hogy a határozottság fél siker. Hol született? Cserháthalápon. Ötgyere­kes családból származom. Sajnos az egyik bátyám már nem él, mert 1992-ben emberölés áldozata lett egy Pápa melletti kisköz­ségben. Megrázott. Né­gyen még élünk, és hála Is­tennek a szüleink is élnek. Egyedül én voltam a csa­ládból, aki középiskolába került. Igaz, mindannyian szakmát tanultunk. A Szántó Kovács János Gim­náziumban végeztem. Ba­lázs Pál tanár úr volt az osz­tályfőnököm. Nagyon jó emlékkel gondolok vissza rá, hiszen rettentően sokat adott nekem. Köszönet ér­te. Aztán megfertőztem a fiát, Balázs Dezsőt, aki szintén rendőr lett. Jelen­leg a Határőrség Országos Parancsnokságán teljesít szolgálatot. Legemlékezetesebb ügye? Közrendvédelmi parancs­nok voltam egészen 1999- ig, amikor kapitányság ve­zetőnek neveztek ki. Min­dig csapatmunkában gon­dolkodtam. Volt egy e­­­gyenruhás állományom, akik a bűncselekmények helyszínén az első intézke­déseket megtették. Na­gyon sok körözött sze­mélyt, bűncselekmény el­követőjét fogtuk el közö­sen. A legemlékezetesebb talán a Pintye-ügy volt, 1973-ban. Január 3-án, azon a vasárnapról hétfőre virradó éjszakán gyalogos járőr szolgálatot teljesítet­tünk három kollégával. A vasútállomástól tértünk vissza és az ügyeletes haj­nali három órakor szólt, hogy szaladjunk gyorsan, mert nagy a baj, a lánykol­légiumban terroristák van­nak. Nem is gondoltuk ko­molynak ezt az egészet. Mondta az ügyeletes, menjünk azonnal a hely­színre és győződjünk meg mi az igazáság, utána te­gyük meg a jelentést. Ahol most a civitas szobor áll, arról az oldalról lehetett felmenni a kollégiumba. Felnéztünk, és valóban lát­tuk, hogy egy fiatalember géppisztollyal lángokat te­rel maga előtt az épület fe­lé eső részben lévő szárny­ba. Láttuk, ennek fele sem tréfa. Azt tudtuk, hogy em­beri életek kerülnek ve­szélybe, ha beavatkozunk, nem lehetett kockáztatni. A parancsnokokat értesí­teni kellett, ezért sokat ku­tyagoltam a nagy hideg­ben. Jártam a várost a Le­nin lakóteleptől egészen a kórházig, értesítettem a rendőrkollégákat, szóltam nekik, azonnal vonuljanak be szolgálati helyükre. Mi biztosítottuk a környéket. A lakosságot kellett távol tartanunk, mert veszélyes volt, akár a tömeg közé is lőhettek volna ezek a fiata­lok. így kezdődött a híres Pintye-ügy, amely áldoza­tot is követelt. Szécsény rendőrkapitá­nyaként is szolgált. Akkor nevezték ki dr. Ha­vasi Zoltánt a kapitányság vezetőjének, aki később megyei főkapitány lett. Ve­le együtt igyekeztünk a kor követelményeinek megfe­lelő rendőrkapitányságot kialakítani. 1990-ben bíz­tak meg a szécsényi rend­őrkapitányság vezetésével. Nagy kihívás volt. Úgy ér­zem, eleget tettem az elvá­rásoknak. Majd következett Gyar­mat. 2002. április elsejével let­tem a gyarmati kapitány­ság vezetője. Itt kezdtem hajdanán a szolgálatot, és itt fejezem be. Milyennek találja a köz­­biztonságot? Balassagyarmat közbizton­sága jó. Ezt mutatják a la­kossági visszajelzések és a statisztikai mutatók. Ter­mészetesen ezen is lehet javítani. Akadnak olyan te­rületek, amelyeken sokat kell még tenni, hogy javul­jon a helyzet. Gyakran em­legettem kollégáim előtt, hogy a közbiztonság olyan, amilyenné alakítjuk. Ez alatt nem csak a rendőrsé­get értem, hanem a lakos­ságot is. Ha önkéntes jog­követéssel találkozunk, ak­kor a közbiztonság sokkal jobb. Kevesebb dolga van így a bűnüldöző hatósá­goknak. Úgy érzem, az utóbbi időben a rendőri je­lenlét, és ebbe most már a határőr kollégákat is bele­értem, javult. Bár arról is szólnom kell, hogy sajnos a létszámgondok nem javul­tak. Kevesebb lesz a rend­őr, de a határőrökkel és a polgárőrökkel együttmű­ködve a közrend és a köz­­biztonság fenntartható. Mindig jó kapcsolatokat ápolt a civil szervezetek­kel. A bűnmegelőzés nagyon fontos területe a közbiz­tonságnak. A meg nem történt bűncselekmény a legolcsóbb, hiszen, ha az igazságszolgáltatási appa­rátus beindul, és ha a bíró­ság elítéli az elkövetőt, még utána a börtönben az állam pénzén kell a fenn­tartását biztosítani. Nem beszélve arról, hogy a jog­rend sérült. Egy embernek kára keletkezett, vagy sére­lem érte, azt viszont nem hiszem, hogy ezzel helyre lehet állítani. Mondom, a bűnmegelőzésnek jelentős szerepe van. A rendőrségnél végzett munkáját számos elis­merés jelzi, melyikre a legbüszkébb? Valóban, sok belügymi­nisztériumi szakmai kitün­tetést, illetve jutalmat kap­tam, soron kívüli előlépte­téseket. A szívem csücske a mellemen viselt állami ki­tüntetés, a Magyar Köztár­saság Arany Érdemke­­resztje, amit 2005. március 15-én vehettem át a Bel­ügyminisztériumban. Ezt a köztársasági elnök adomá­nyozza az arra érdemesek­nek. Hogy éli meg a család a nyugdíjazását? Talán jobban várják, mint én, mert tudják, hogy töb­bet lehetek velük. Biztosan így lesz, de nem hiszem, hogy teljesen le tudok áll­ni, illetve ki tudok majd vo­nulni a közéletből, hiszen nagyon sok barátom, isme­rősöm él ezen a területen, akikkel továbbra is tartom a kapcsolatot. Biztos va­gyok benne, hogy azokat a szakmai ismereteket, ame­lyeket megszereztem, meg­próbálom, akár civil szer­vezetekben is hasznosítani. Úgy szoktam mondani: Itt vagyok, fogadó­kész va­gyok, lehet rám építeni. Milyen rendőrséget kí­ván az utódjának o lyan állományt, amilyen nekem volt. Olyan közbiz­tonságot, vagy jobbat, mint most van. Anyagiakban gazdagabb rendőrséget, hi­szen köztudott, hogy na­gyon szűkös anyagi körül­mények között éli meg a rendőrség az éveit, napjait. Ez év október végén elfo­gyott az üzemanyag költ­ségre fordítható pénzünk, de nem kellett megáll­­nunk. A helyszínekre ez­után is mennek a kollégák, ott leszünk az év végi ün­nepekkor, megpróbáljuk a zsebtolvajokat, a bűnöző­ket visszaszorítani, elzavar­ni a területünkről. Igyekez­nek a kollégáim, hiszen ezt tanítottam nekik, hogy mindenkinek a megelége­désére kell cselekednünk. Három évtizedes szolgá­lat után mérlegelhet: nem bánta meg, hogy rendőr lett? Egyáltalán nem, akkor már rég itt hagytam volna a pá­lyát, mint nagyon sok kol­léga. A felső korhatár előtt alig két hónappal megyek nyugállományba, úgyhogy nem bántam meg, sőt na­­­­gyon szerettem ezt a szak­mát és szeretem ma is. Igen sok tapasztalatot sze­reztem az elmúlt évtize­dekben, ismerem a szak­mát. Ha szükség lesz rám és igénylik a segítségemet, keressenek meg, boldogan átadom a tapasztalataimat a fiataloknak. Szabó Endre

Next