Balatonlelle - Lellei Újság, 2018 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

2 Önkormányzati hírek A Magyarok Kenyere Balatonlellén ,Minden magyar felelős minden magyarért." (Szabó Dezső) Augusztus 20-án Balatonlelle ad otthon, a Somogy megyében immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyarok Kenyere program kenyérszentelő ünnepségének. Ennek apropóján beszélgettem Gombos Sándorral a Nemzeti Agrárgazdasági Kama­ra Somogy megyei elnökével. L.V.: Mi hívta életre a Magyarok Kenyere programot? Gombos Sándor: A mozgalom elindítása, Körinek László jogászpro­fesszornak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának nevéhez fűződik. A történet szerint egy vacsora elfogyasztása végén, a tányérján megmaradt kenyérdarabra nézve gondolkodott el azon, hogy mennyi olyan ember van, főleg gyermek, aki szükséget szenved, akinek az a da­rabka kenyér milyen jó is lenne! Kezdeményezésében a szükséget szen­vedőkön kívánt segíteni, a magyar gazdák bevonásával, mégpedig úgy, hogy országos búza gyűjtést szervezett, és az abból őrölt lisztet osztotta szét. Kezdetben saját maga szervezte a gyűjtést és már elsőre 10 tonna búza jött össze. A gabonából készült liszttel akkor, Böjte Csaba, Dévai Szent Ferenc Alapítványát támogatta. Mára a program túllépett ezen, már nem csupán a határon túli gyerme­kotthonokba jut ebből az adományból, hanem a magyarországi szociális gyermekintézmények is kapnak. Az idei, már a harmadik év lesz, hogy olyan sok adomány gyűlik össze, ami túlcsordul a külföldi szükségle­teken és minden megye megkapta a lehetőséget, hogy a maradványt helyben ossza szét. L.V.: Hogyan kapcsolódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tevékenysége a Magyarok Kenyere programhoz? Gombos Sándor: 2013-ban alakult meg a Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara és rögtön be is lépett a program szervezésébe, büszkén mondom, azóta minden évben megkétszereződik a gyűjtött búza mennyisége. 2013-ban 100, 2014-ben 220, 2015-ben 440, 2016-ban 515, 2017-ben pedig már 628 tonna gyűlt össze. Megítélésem szerint, az idei évben a 700 tonnát is eléri majd a mennyiség. L.V.: Ez rengeteg! Hány gazda adományából jön össze ez a mennyiség? Gombos Sándor: Az adakozó gazdák száma négyezer körül van. Egy ré­szük Magyarországon, egy részük pedig a Kárpát-medence magyar lakta területein (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság) gazdálkodik, de egy kis mennyiség Szlovéniából és Horvátországból is kerül az adománycso­magba. L.V.: Hogyan képzeljük el a folyamatot, ami során a búza végül eljut a rá­szorulókhoz? Gombos Sándor: A program több lépcsős. Először az ország valamennyi megyéje külön-külön összegyűjti a gazdáitól a búzát, majd az országos gyűjtőpontra kerül. A megyénként összegyűlt búzamennyiségből meg­határozzák, hogy mennyit kell leadni külföldi adakozásra, a fennmaradó rész az, amit - ahogy már említettem - minden megye saját belátása szerint oszthat szét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei szervezete, a Somogy Megyei Kormányhivatallal közösen dönt, hogy melyek azok a megyei gyermekintézmények, szociális intézmények, aho­vá majd adományt juttatunk. L.V.: Somogyban egyébként, milyen az adakozó kedv? Gombos Sándor: Somogyban olyan jelentős mennyiségű búza gyűlik össze, hogy tavaly intézményenként öt mázsa lisztet tudtunk adni. Van olyan kis létszámú intézmény, ahol ez az egész évi liszt­szükségletet fede­zi. Az elmúlt évben tizenkilenc Somogy megyei gyermekintézménynek juttattunk adományt. Nagy öröm számunkra, hogy csatlakozott hozzánk a KOMÉTA és a Fino-Food élelmiszeripari cég. A KOMÉTA intézményen­ként 15-20 kilónyi szárazkolbásszal, a Fino-Food pedig sajttal és joghurt­tal egészítette ki az általunk biztosított lisztet. Az idén némi változtatást tervezünk az adomány formáját tekintve, - mi­vel sok intézmény nem tudja megoldani a liszt tárolását, illetve szavatos­sági problémák is fennállnak­­, ezért azt szorgalmazzuk, hogy az általuk kiválasztott pékkel elkészíttetjük a kenyeret és azt készen kapják. L.V.: A Magyarok Kenyere program jelmondata: „Sok millió búzaszem, egy nemzet". A gyakorlati rész mellett van egy ünnepélyes formája is annak, hogy a kezdeményezés minden magyar emberhez elérjen? Gombos Sándor: Fontosnak ítéljük meg, hogy évről-évre több ünne­pélyes rendezvénnyel is demonstráljuk a programot. Somogyban, hét gyűjtőponton gyűjtik a búzát, idén ezt, július 21-én egy somogybabodi aratóünnep keretében öntöttünk össze. Ezen azt kell érteni, hogy mit a hét somogyi gyűjtőpont hoz a búzájából egy bizonyos mennyiségi és ezt vegyítik össze, ökumenikus papi áldás mellett. Ezt az összeöntött búzát visszük aztán a Veszprém megyei Nemeshanyba, ahol pedig az or­szágos összeöntés is megtörténik, itt egy ma is működő vízimalomban őrlik a gabonát lisztté. Ebből sütik majd az augusztus 20-ai országos és megyei ünnepségekre az ország kenyerét. Egyébként a somogyi búza is egy közelmúltban rekonstruált, 100 éves, műemlék malomban, Barcson kerül feldolgozásra. Itt szeretném meg­említeni azt a helyi vállalkozót, aki a malmot önerőből, önzetlenül hozta helyre. Már tavaly is ott őröltük a somogyi búzát. Meg kell említeni a tu­lajdonos nagyvonalúságát is, hiszen amennyi búzát viszünk, ő ugyanan­­­nyi lisztet ad vissza. Nagyon nemes gesztus. L.V.: Hol „találkozhatnak" közvetlenül az érdeklődők az ország kenyerével? Gombos Sándor: Itt Somogyban immár negyedik alkalommal ren­dezünk az ország kenyerével kenyérszentelést, ahol ünnepélyes kere­tek között, ökumenikus kenyéráldás után, akár meg is kóstolható. Olyan szerencsések vagyunk, hogy az Országos Pékszövetség elnöke Somogy megyei és ő süti ezekre a nagy ünnepségekre a kenyeret és mi is mindig ebből kapunk. L.V.: Az idei kenyérszentelésnek Balatonlelle ad otthont? Megkérdezhetem, hogy esett városunkra a választás? Gombos Sándor: Valóban, idén a rendezvénynek Balatonlelle lesz­ a helyszíne. Az ünnepséget mindig máshol rendezzük: Somogyszob, Ba­­latonboglár, Nagybajom után most Balatonlellére esett a választásunk. Mivel a nyári szezonban Lelle nagyon népszerű a vendégek körében, biz­tosított volt, hogy minél több érdeklődő előtt tarthassuk az ünnepséget, hiszen célunk, hogy annak üzenete minél több emberhez elérjen. Sőt, Balatonlellén a külföldiek számára is bemutathatjuk, hogy a magyarok­ban igenis van segíteni akarás. Az ünnepség jó emblémája annak, hogy a szolidaritás igen­is él a magyar emberekben. Sokszor, sok irányból kapjuk azt a vádat, hogy nem vagyunk eléggé szolidárisak. Én erre azt tudom mondani, hogy a magyar emberek - a józan ész keretei között - igenis szolidárisak! Ha kicsit emocionálisan akarjuk megközelíteni a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy szinte minden magyar gazda ad egy szelet kenyeret a sajátjából a szükséget szenvedőknek. Fontos tehát, hogy a program üzenetéhez megfelelő helyszínt találjunk, nagyon örülök, hogy a leilei önkormányzat és polgármester úr személye­sen is, minden segítséget megad abban, hogy augusztus 20-ai ünnepség méltó módon megvalósuljon. L.V.: Ön miben látja ennek a programnak a töretlen sikerét? Gombos Sándor: A nemzeti összefogásban, amely túlnyúlik a határo­kon. Megkönnyeztük, amikor Kárpátaljáról, a hatalmas szükségből is küldtek 8 tonna búzát. Egyszerűen megható, hogy ahova vinni kellene, még onnan is adnak. Fárbás Tímea Gombos Sándor Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke és Jakab István az Országgyűlés alelnöke a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a tavalyi kenyérszentelő ünnepségen.

Next