Bátaapáti - Térségi Krónikás, 1998 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1998-06-01 / 1. szám
BÁTAAPÁTI • BÁTASZÉK • CIKÓ • ERDŐSMECSKE • FEKED • MECSEKNÁDASD • MÓRÁGY • MŐCSÉNY • ÓFALU • PALOTABOZSOK • SZEBÉNY • VÉMÉND A Völgység, a Kelet-Mecsek, a Mórágyi rög. Az ország legszebb részei közé tartozó tájak, az évszázados Pannon lankák legszebbjei. Az itt élő szorgalmas, dolgos embereknek szeretnénk szólni ezzel a közéleti kiadvánnyal, azoknak az embereknek, akiket ugyan szétválasztják a hegyek, dombok, térképen elhatárolhatják a megyehatárok meghúzott vonalai, a közös ügyek azonban összekötik. Közös ügyekből pedig van számos. Hiszen közös ügynek számít a 6-os főút új nyomvonala, amely egyelőre még fölvetés szintjén szerepel a közéleti vitákban, de az itteniek számára már most nagyon fontos kérdés. Közös ügyek azok a környezetvédelmi kérdések, amelyek Tolna és Baranya megye határainak egyik vagy másik oldalán vetődnek föl, mégis mindkét oldalon szeretnének többet hallani ezekről. Ilyen kérdés a nemzeti programé is, amelyet még 1993-ban kezdeményezett 5 minisztérium és három kormányközi szervezet, a kis- és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére. Most immár a harmadik kormány az, amelyik e témát napirenden tartja, a megoldást keresi. A kormány és a jogszabályok a tájékoztatás kötelezettségét is ráruházták a programra mind országos szinten, mind pedig térségi szinteken, ahol a kutatások folynak. Amikor a Magyar Rádiót tudósító és a baranyai hírügynökséget is működtető FerlingPRess munkatársaival elterveztük, hogy e témában megkeressük a Völgység, a Kelet-Mecsek, a Mórágyi rög településeinek lakóit, úgy gondoltuk, hogy egyben fölhasználjuk ezt a lapot arra is, hogy a helyi híreket, történéseket, érdekességeket, érdekes emberekről szóló portrékat is eljuttatjuk e települések lakóihoz, reménybeli, leendő olvasóinkhoz. Ezeket máshonnan nem nagyon tudhatnák meg egymásról, de megtudni mégiscsak fontos, mert az itt élőket sokkal több, ami összeköti, mint ami elválasztja. Dr. Szántó Péter igazgató Noguchi & Peters Communications Ami összeköt és elválaszt Úthálózat a megyehatár két oldalán Nehéz helyzetben van egy térség, ha a mindennapi élethez szükséges feltételek nem, vagy nem teljes mértékben állnak a rendelkezésére. Vannak esetek, amikor az út vagy csatorna megléte és megépülése nem a településeken, hanem országos elképzelések és minisztériumok, egyeztető tanácsok álláspontján múlik. Persze vannak olyan esetek is, amikor egy-egy falu jó érdekérvényesítéssel előnyösebb helyzetbe hozhatja magát. A Bonyhád-Bátaszék közötti tolnai falvak és a megyehatártól dél-nyugati irányban lévő baranyai települések jelentik a mi „Térségünket”, amely egyébként igen furcsa földrajzi helyzetben van. Ha az úthálózatot nézzük, akkor a településeket rögtön két csoportba sorolhatjuk. Ez a különállás közigazgatásilag is megfigyelhető, Tolna és Baranya megye határa szinte tökéletesen kettészeli a területet. Ha valaki első osztályba sorolt, főközlekedési utat keres, akkor bizony elég sokat kell utaznia. És épp az a lényeg, hogy milyen úton. A tolnai részen Bonyhádot Bátaszékkel egy huszonegy kilométeres összekötő út kapcsolja egybe. A vasúttal a Y ^ nem párhuzamosan futó aszfaltcsíkot bekötő utak teszik elérhetővé a környékbeli kis falvakkal. A cikóiak, a bátaapátiak, mórágyiak mindennap ezeken buszoznak, autóznak, gyalogolnak. Állapotát tekintve nem a legrosszabb, nemrég, mintegy öt éve kapott új aszfalt burkolatot, és három évvel ezelőtt az út felületét is felújították. A kivitelező öt év garanciát vállalt erre a munkára. A baranyai oldalon más a helyzet, de nem a fejlesztések területén. A Baranya Megyei Közútkezelő Közhasznú Társaság 5606-os számon tartja nyilván a 6-os út Pécsváradtól induló, Véménden és Palotabozsokon keresztülfutó harminchárom kilométeres összekötő ^ég útját. Az összekötő utat itt is bekötő utakkal teszik elérhetővé a környékbelieknek, Erdősmecske és Feked lakói ezeken közlekedhetnek. Ha minden a terv szerint alakul, akkor az idén felújítják Palotabozsok belterületén az utat. A közútkezelő szerint ennek a munkának az elvégzése nagyban függ a palotabozsoki szennyvízvezetékek lefektetésének időpontjától. Az idei év nagy feladatai közé tartozik, hogy Lovászhetény és a vasúti átjáró között az út szélén lévő növényeket gondozzák. A jövő tervei között szerepel egy régi, háromkilométeres szalagkorlát kicserélése, amely mai áron számolva tízmillió forintba kerül. Seres György —