Bátaapáti - Térségi Krónikás, 2001 (4. évfolyam, 1-10. szám)

2001 / 1. szám

2001. IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM BÁTAAPÁTI • BÁTASZÉK • CIKÓ • ERDŐSMECSKE • FEKED • MECSEKNÁDASD • MÓRÁGY • MŐCSÉNY • ÓFALU • PALOTABOZSOK • SZEBÉNY • VÉMÉND Megvalósult egy álom Az elmúlt év novemberében átadták a kismórágyi közös­ségi házat. A közösségi ház nagy űrt tölt be ezzel, hiszen Kismórágyon a kocsmán kívül eleddig más szórakozá­si lehetőségük nem volt az embereknek. A buszmegállóban Markó Já­nos, az épület gondnoka fogad, és úgy döntünk, hogy Garai Já­nos polgármestert inkább a kö­zösségi házban várjuk meg. A közösségi ház kétszáz mé­terre esik az első buszmegálló­tól, fehér falú épület, mellette egyelőre csak egy hirdetőtábla árválkodik, amire majd a prog­ramok plakátjai kerülnek. Kö­rös-körül most még pusztaság, de szeretnének kialakítani egy parkot játszótérrel. Tervezik a padlástér beépítését is, de ez még a jövő zenéje, egyelőre mindenki nagyon örül, hogy az épület elkészült. Beljebb kerülve jó meleg fo­gad a tágas, nagy ablakos, vilá­gos teremben. Megnézzük a konyhát is, vadonatúj és laká­lyos minden, teát, kávét lehet főzni, ha valaki éppen megkí­vánja. A berendezés elég kez­detleges, három kisebb aszta­lunk van, a székeket az önkor­mányzattól és az iskolából kap­tuk, meséli a gondnok körbe mutatva. Szeretnének egy tele­víziót és egy videót. Az előbbi­re már kaptak is ígéretet a né­met kisebbségi önkormányzat­tól. Eddig két alkalommal né­pesült be a közösségi ház, az idősebbek nagy örömére itt tar­tották a karácsonyi ünnepséget és a szilveszteri mulatságot is. A további tervek között sok minden szerepel. A kismórágyi nyugdíjasok közül már többen is jelezték, hogy szeretnének nyugdíjasklubot szervezni. Ezenkívül számos programnak adhat majd helyet a közösségi ház. A fiatalokat is szeretnék jobban bevonni a falu társadal­mi életébe, hiszen ők a jövőt képviselik, és nem mindegy, hogy az milyen lesz Kismórágy Az elkészült új biztonsági elem­zés feltétel nélkül alkalmasnak minősíti továbbkutatásra az Üveghuta-Bátaapáti telephe­lyet, a kis- és közepes aktivitá­sú radioaktív hulladékok elhe­lyezésének lehetséges helyszí­nét, jelentették be a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. éves sajtótájékoztatóján. Mint isme­retes, ez a társaság felelős a ra­dioaktív hulladék elhelyezésé­ért, a kiégett nukleáris üzem­anyag átmeneti és végleges tá­rolásáért és a nukleáris létesít­mények leszereléséért. A Nem­zetközi Atomenergia Ügynök­számára. Markó János egyéb­ként a falu képviselője is a mó­­rágyi testületben, és azt reméli, hogy Kismórágynak végre sike­rül a régi társasági életet felele­veníteni és az embereket újra közelebb hozni egymáshoz. A mórágyi képviselő-testület 1999-ben határozta el, hogy megépíti a kismórágyi közössé­ség és a Magyar Geológiai Szak­­szolgálat ajánlásait figyelembe vevő elemzés szerint a műszaki gátakkal ellátott létesítmény mindössze a természetes háttér­­sugárzás kétezerötszázad részé­vel járul hozzá a lakosok sugár­­terheléséhez. Az eseményen Buday Gábor, az RHK Kht. műszaki és tudományos igazga­tója adott átfogó tájékoztatást az RHK Kht. legfontosabb elvég­zendő feladatairól. Az elmúlt esztendő egyik leg­fontosabb eseménye a Radioak­tív Hulladékokat Kezelő Kht. életében az volt, hogy elkészült gi házat, kapcsolódik a beszél­getésbe Garai János. Régi óhaj­nak szerettek volna ezzel eleget tenni, hiszen az önkormányzat­nak semmilyen ingatlana nem volt Kismórágyon, ahol akár a képviselő-választást, a falugyű­lést vagy bármilyen más ünne­pet megtarthatták volna. Ezen­kívül az emberek igényeit sem lehetett figyelmen kívül hagy­ni, főleg az idősebbek szerették volna, ha helyben is van alkal­muk az összejövetelek megtar­tására. Mivel a beruházás nem kis összeget igényelt, a testület két évre tervezte a megvalósítását. A telek és a tetőhöz szükséges cserép adott volt a munkálatok elején, de így is 5 millió forint­ba került az épület teljes kivite­lezése, amelyhez a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. nyújtott jelentős anyagi segítsé­get. 1999 végén már álltak a fa­lak és a tető is elkészült, a kulcs­átadás 2000 novemberében tör­tént. H. L. a kis és közepes aktivitású ra­dioaktív hulladékok lehetséges telephelyére vonatkozó új biz­tonsági elemzés, amely többek között meghatározza a műsza­ki gátak esetleges sérülése kö­vetkeztében a sugárzó anyag ki­kerülésének hatásait, illetve ki­számolja a lakosokat érő sugár­­terhelést is. „A biztonsági elem­zés - mondja dr. Rónaky József, az Országos Atomenergia Hi­vatal főigazgatója - tartalmazza a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség WATAP-csoportja-Folytatás a 2. oldalon Üveghután biztonságos tároló építhető A határidő veszélyben van

Next