Bátaapáti - Térségi Krónikás, 2005 (8. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 1. szám
BÁTAAPÁTI • BÁTASZÉK • CIKÓ • ERDŐSMECSKE • FEKED • MECSEKNÁDASD • MÓRÁGY • MŐCSÉNY • ÓFALU • PALOTABOZSOK • SZEBÉNY • VÉMÉND A nagymórágyi völgyben minden készen áll a felszín alatti kutatási program megindítására Több hónapos előkészítő munkát követően napjainkra már minden fontos, a kezdődő felszín alatti kutatási program elvégzéséhez szükséges infrastruktúra, technikai felszerelés, az ott dolgozók számára kialakított kiszolgálóegységek is mind a helyükre kerültek a nagymórágyi völgyben. Az elmúlt hónapok munkája eredményeként egy igen rendezett, jól szervezett, és a munkaprogram megvalósításához minden szempontból illeszkedő, ún. ideiglenes telephelyet alakított ki a völgyben az RHK Kht. megbízása alapján a Bálatom Kft. (lásd a telephelyet bemutató fényképünket). A munkák megindításához szükséges engedélyek megérkezése után a sejtaknák kialakítása várhatóan február első felében megkezdődik. A sejtaknák kialakításával kapcsolatos munkák megindítása igen fontos lépés a kutatási program megvalósítása során. Több mint tízéves előkészítés, és több sikeres kutatási program megvalósítását követően a tervek szerint 32 hónap múltán (ennyi ideig tart majd a felszín alatti kutatási program) a Magyar Geológiai Szolgálat által alkalmasnak ítélt térségben a szakemberek kiválasztják a legalkalmasabb területet a kis és közepes aktivitású hulladéktároló telephelyének. A Krónikás, ahogy eddig is tette, folyamatosan beszámol majd a munka előrehaladásáról, az eredményekről. Az indulás előtt a bányászok évszázados hagyományokra visszatekintő köszöntésével kíván a Krónikás minden jót, s eredményes munkát a Balatom Kft.-nek és partnereinek: Jó szerencsét! Évértékelő sajtótájékoztató a Pilvaxban Eredményes munka minden területen Dr. Hegyháti József, az RHK Kht. ügyvezető igazgatója egy igazán sikeres esztendő mérlegét vonhatta meg az RHK Kht. december közepén, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A kht. vezetője megelégedéssel szólt arról, hogy az RHK Kht. a 2004-es esztendőben is jelentős lépésekkel került közelebb a jogalkotók és a hatóságok által kijelölt céljaihoz. A közhasznú társaság - amint ez Bátaapáti térségben már több mint egy évtizede ismeretes - az Atomenergiáról szóló 1996. CXVI. törvény alapján végzi feladatait, amelyek a törvény szerint a radioaktív hulladékok végleges elhelyezéséhez, a kiégett nukleáris üzemanyag átmeneti tárolásához és végső elhelyezéséhez, valamint a nukleáris létesítmények leszereléséhez, lebontásához kapcsolódnak. A szakmai kutatási programok lendületes megvalósítása, valamint a működő létesítmények biztonságos üzemeltetése mellett, az RHK Kht. hazánkban az elsők között, példamutató módon építette ki és erősítette meg lakossági kapcsolatait. (Folytatás a 3. oldalon) Az ideiglenes telephely - madártávlatból Az egyik leitakna kezdésre előkészített ..kapnia"