Bátaapáti - Térségi Krónikás, 2012 (15. évfolyam, 1. szám)

2012 / 1. szám

BÁTAAPÁTI • BÁTASZÉK • CIKÓ • ERDŐSMECSKE • FEKED • MECSEKNÁDASD • MÓRÁGY • MŐCSÉNY • ÓFALU • PALOTABOZSOK • SZEBÉNY • VÉMÉND 15 éves a TETT - sokat nyert a tároló megépítésével a lakosság A XII. TETT-re Kész Napon, meg­alakulásának tizenötödik születésnapját ünnepelte a Társadalmi Ellenőrző Tájé­koztató Társulás. Az elmúlt évek hagyo­mányainak megfelelően, ez alkalommal is megtartották a tudományos tanácskozást, melyen az idei év aktualitásai mellett, a magunk mögött hagyott másfél évtized sikeres együttműködésének eredményeiről is szó esett. A 2012-es eseménynek a társulás legnagyobb települése, Bátaszék adott otthont június 1-jén. A rendezvény szokás szerint a sajtó­­tájékoztatóval kezdődött, melyen Darabos Józsefné Bátaapáti polgármestere, a TETT elnöke mellett, a házigazda város első embere, Bognár Jenő, valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Kereki Ferenc vettek részt. Darabos Józsefné beszédében kiemelte Bátaapáti, a térségi társulás és az RHK Kft. közti kiváló viszonyt, melynek eredménye, hogy hamarosan átadják a Nemzeti Radio­­aktívhulladék-tároló (NRHT) felszín alatti létesítményét is. Az elnök asszony kitért arra is, hogy az elmúlt tizenöt évben megannyi fejlesztést hozott a térségnek az itt zajló munka, melynek keretében műemlékek, középületek, lakóházak újulhattak meg, és olyan programok indulhattak el, melyek mind gazdaságilag, mind pedig kulturálisan javítottak a települések hétköznapjain. A társulás vezetője megemlítette, hogy az Atomtörvény alapján a hét település (Bátaapáti, Bátaszék, Cikó, Feked, Mórágy, Mőcsény, Véménd) 405 millió forintot kap az RHK Kft.­­vel kötött együttműködésnek köszönhetően, melyet részben fejlesztésre, részben pedig tájékoztató és információs munkára fordítanak. A közös feladatokra - saját újság, televízió működtetésére, lakossági tájékoztató prog­ramok szervezésére, stb. - 25 millió forintot költenek, és a fennmaradó összegen osztoznak a tagtelepülések. Ebből 150 millió forint jut Bátaapátinak, amely e támogatás nélkül nem fejlődhetne ilyen mértékben - mondta a faluvezető. Ezt a támogatást azzal érdemelte ki a térség, hogy Bátaapáti befogadta a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót, és ezzel a nemzet érdekeinek megvalósulását segítette elő. Az elmúlt tizenöt év munkája már csak azért is értékelhető eredményesnek, mert a sorozatos közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy a tárolót a lakosság elfogadja-húzta alá. Bognár Jenő polgármester azt emelte ki, hogy hétezres városuknak, Bátaszéknek gyönyörű uszodája, valamint felújított intézményei vannak, ami nagy mértékben köszönhető annak, hogy a TETT tagjai. A városvezető beszámolt arról is, hogy településén ismerik és elismerik a társulás és az RHK Kft. munkáját, az itt élő civilek pedig rendszeresen látogatják az NRHT-t. (Folytatás a 2. oldalon.) A­ bátasséki sajtótájékoztatón szép eredményekről lehetett beszámolni AJÁNLÓ Gránit-díj harmadszor Idén harmadszor került sor a Gránit-díj kiosztására a TETT-re Kész Napon. A díjat azoknak a szakembereknek, civileknek ítéli oda a TETT polgármestereiből álló grémium, akiknek megítélésük szerint nagyon sokat köszönhet a térség, akik nagyban hozzá­járultak ahhoz, hogy a Nemzeti Radio­­aktívhulladék-tároló megépülhetett Báta­­apátiban. (2. oldal) Mintaszerű együttműködés a lakosság szolgálatában Darabos Józsefhét, a TETT elnökét kérdeztük az elmúlt időszak fejleményeiről, a finnországi szakmai út tapasztalatairól és a XII. TETT-re Kész Nap sikeréről. A vele készült interjúból azt is megtudhatjuk, hogy miért lenne fontos egy látogatóközpont létrehozása. (3. oldal) TETT-képriport - 15 év Olvasóinknak a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás tizenötödik születés­napjára készült emlékkönyvből szemez­gettünk. (4-5. oldal) Vendégoldal Állandó vendégszerzőnk, Dr. Szentgyörgyi Zsuzsa ezúttal a radioaktív sugárzással kapcsolatos tévhiteket igyekszik eloszlatni, hétköznapi példák segítségével. (7. oldal) Az NRHT vendégei voltak Nyugat-mecseki polgármesterek és civilek, Tolna megyei mérnökök, ENSZ nagykövetek Bécsből - az elmúlt hónapok vendég­csoportjaiból most az ő látogatásukról számolunk be, de mellettük már csak az idén több ezer érdeklődőt fogadott a létesítmény. (8. oldal)

Next