Békéscsaba - Heti Mérleg, 1999 (9. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-14 / 1. szám

1 Képviselői fórum című rovatunkban ez alkalommal Pap János polgármestert szólaltatjuk meg. - Ebben a ciklusban az SZDSZ-es pol­gármester mellett egy MSZP-s, egy fide­­szes és egy kisgazda alpolgármestere van Békéscsabának. Mi a véleménye, működni fog ez a „nagykoalíciós" felál­lás? - Valóban ez a legizgalmasabb kér­dés. Az októberi választási eredmények­ből következik, hogy szétaprózódott a közgyűlés, tehát mindenkinek felelős­séget kell vállalnia, dolgoznia kell, hogy működni tudjon a vá­ros. Nem vezet sikerre, ha a szembenállás eluralkodik a képvi­selőcsoportokban. - A békéscsabai önkormányzat állami támogatása az idén mindössze 3,5 százalékkal nő. Mire lesz ez elegendő? - Mai tudásunk szerint ez kizárólag a jelenlegi intézmény­­rendszer működtetésére és a meglévő szolgáltatások biztosítá­sára lesz elegendő. Költségvetésünkből hiányzik az az összeg, amiből teljeszteni tudnánk Békéscsabát, fel tudnánk újítani meglévő értékeinket. Alaposan meg kell fontolnunk, hogy mi­lyen felújításokat, beruházásokat, fejlesztéseket kezdünk, s mi­lyen módon teremtjük meg ehhez a bevételeket. Itt természete­sen a hitelfelvétel is megjelenhet, de megtapasztaltuk, hogy ez nem túl szerencsés megoldás. 1990-ben egy nagyon eladóso­dott költségvetésű város volt Békéscsaba, s a hitel- és kamat­­törlesztés évekig visszafogta a fejlesztési lehetőségeket. Re­mélhetőleg találunk olyan konstrukciókat, amelyek a jelenlegi piaci kamatozású hiteleknél kedvezőbbek, és vannak arra uta­ló jelek, hogy különböző hazai és európai uniós forrásokból is tudunk pénzt bevonni a költségvetésbe. Hosszú távon viszont el kell gondolkodnunk azon, hogy szabad-e, lehet-e a jelenle­ginél alacsonyabb szintű szolgáltatást nyújtani és kisebb intéz­ményrendszert működtetni Békéscsabán? - A városfejlesztésben milyen eredményekkel lenne elége­dett 2002-ben? - Az Európai Unió a 2000 és 2006 közötti költségvetési rend­szerében Magyarországot mint felvételre váró országot már sze­repelteti. Tehát megvan a lehetőségünk arra, hogy 2000 után olyan új programokat indítsunk, amelyek kapcsolódnak az unió törekvéseihez. Reményeim szerint 2002-re már a hétköznapja­ink során is érzékelhető eredményeink lesznek. A brüsszeli döntéshozatal lassabb, mint a hazai, ezért nem érdemes türel­metlenkedni, a minőségi munkára kell koncentrálnunk. Ráadá­sul minden a nemzeti kormányok szűrőjén megy keresztül. Re­mélem, hogy ezt az akadályt is sikerrel vesszük, tehát sikeres, eredményes lesz Békéscsaba. Tudunk olyan minőségű pályá­zatokat készíteni, amelyekkel nagy uniós pénzekhez juthatunk. A város jövője szempontjából a legfontosabb feladat, hogy az új igényeknek megfelelően folyamatosan korszerűsítsük ok­tatási rendszerünket. A másik rendkívül fontos kérdés a munka­helyteremtés, ezenkívül könnyebben megközelíthetővé kell ten­ni a várost. Ehhez azonban nem elegendő az önkormányzati szándék, konkrét kormányzati támogatásra van szükség. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor jó pár programunk segítheti, hogy a városban jó fizetést biztosító munkahelyek alakuljanak ki. Akkor lennék elégedett 2002-ben, ha egy rugalmas, folya­matosan fejlődő oktatási rendszert, befektetők számára vonzó környezetet tudnánk kialakítani, növekedne a kis- és középvál­lalkozók, a nagybefektetők száma, s a közlekedési viszonyaink javulásával könnyebben elérhető lenne városunk. (SZ. sz.) KÉPVISELŐI FÓRUM Sikerrel vegyük az akadályokat Pap János polgármester - SZDSZ ■ FOGADÓNAPOK: Január 15-én, pénteken dr. Simon Mi­hály jegyző, január 22-én Hand Miklós alpolgármester tart foga­dónapot a városházán 8 és 12 óra között. ■ FOGADÓÓRA: Január 25- én, hétfőn Hrabovszki György, a szociális bizottság elnöke tart fo­gadóórát 14 és 16 óra között a polgármesteri hivatal gyermek- és ifjúságvédelmi csoportjánál (Szent István tér 7., a városháza III. ud­vara, földszint 7.). ■ SZLOVÁK KÖZGYŰLÉS: Január 14-én, csütörtökön 16.30 órakor lesz a szlovák kisebbségi önkormányzat soron következő ülése a Szabadság tér 11-17. II/8. számú tárgyalóban. ■ A BELVÁROSI NYUGDÍ­JASKLUB várja régi és új tagjait január 20-án, szerdán 14.30 óra­kor, azt követően pedig kéthe­tenként az MDF Nagy Imre téri székházában. ■ ÁSVÁNYOK VILÁGA: A Bel­városi Általános Iskola és Gim­názium és a városi ásványgyűjtő kör Ásványok világa címmel kiál­lítást és vásárt rendez az iskola aulájában. A kiállítás megtekint­hető 14-15-16-án, csütörtökön és pénteken 9-18, szombaton 10-14 óráig. A vásár csütörtökön 9-15, pénteken 9-17, szombaton 10-14 óráig tart. ■ PÓTSZILVESZTER: Január 30-án, szombaton 19 órától pót­szilvesztert tartanak a Party étte­remben. A zenét a Party szalon­­zenekar szolgáltatja. Belépők a helyszínen válthatók. ■ TIT-PROGRAMOK: A TIT Körösök Vidéke Egyesület szer­vezésében különböző előadáso­kat hallgathatnak az érdeklődők a Damjanich u. 1/3. alatt (telefon: 441-326). Január 21-én, csütörtö­kön 14 órától dr. Hartai Ernő pszi­chiáter (Szeged) tart pszichológi­ai előadást a következő témakö­rökben: a siker összetevői, össze­függései; a hatékonyság, az ered­ményesség és a teljesítmény nö­velése; a szellemi törvények al­kalmazásával önbecsülésünk nö­velése, örömtréning. Január 25- én, hétfőn 17 órától tartja előadá­sát dr. Főzi István geológus Vul­kánok a Földközi-tenger mellé­kén címmel, január 27-én, szer­dán 17 órától pedig Mojdisz Ist­ván meteorológus, amatőr csilla­gász a Hold tragédiájáról beszél. A TIT tanfolyamokat is szervez januári kezdéssel angol, német és olasz nyelvből kezdőknek és haladóknak. ■ BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT kíván minden támogatójának az Engedjétek Hozzám Jönni a Kis­gyermekeket Daganatos Gyerme­kekért Alapítvány kuratóriuma. MATRIKULA HAZASSÁG Szabó Viktória és Szántó Atti­la, Mecskó Krisztina és Tóth Zol­tán, Árva Erzsébet és Ancsin György, Tyukodi Edit és Szamos Tivadar József, Kovács Eszter és Csont Pál Molnár Sándor és Kiss Tímea fia Attila Sándor és leánya Da­niella Tímea, Bereczki Miklós Ár­pád és Fábián Ildikó leánya Bea Hedvig, Sóti Csaba Frigyes és Budai Mariann Eszter leánya Sára, Mészár Imre és Kiss Erika fia Erik, Szabó Zoltán és Vozár Katalin fia Benedek Zoltán, Zlovszki Zoltán és Kovács Ildikó leánya Erika, Kmecz András és Kassai Violetta fia Márk András, Kudlák János és Balázs Noémi fia János Balázs, Kertész Zoltán Imre és Őz Éva fia Zoltán Ro­land, Chlebniczki János és Zdo­­lik Mária leánya Kriszta, Hor­­csák Pál és Korber Mária fia Mar­cell BÉKÉSCSABA HÍREKBEN A város, ahol élünk ELHALÁLOZÁS Hugyecz Pál (1921), Hídvégi György (1912), Priskin Györgyné Ancsin Márta (1926) Ingyenes városi lap, Békéscsaba Felelős szerkesztő: Sztojcsev Szvetoszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika Tipográfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Felelős kiadó: Pap János, Békéscsaba polgármestere Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István tér 9. 5601, Pf. 112 Telefon: (66) 445-676, 452-252, fax: 441-236 Szedés: Reproform Bt. Nyomás: Hungária-Info Nyomdaipari Kft., Békéscsaba Felelős vezető: Kepenyes János nyomdavezető Megjelenik hetente, 27 000 példányban http://www.nap-szam.hu/merleg/

Next