Békéscsaba - Tót Melanzs, 2017 (8. évfolyam, 1-23. szám)

2017-06-30 / 13. szám

Ingyenes kiadvány! 2017. június 30., 26. hét • Vili. évfolyam 13. szám Békéscsaba. Alapító: Ferencz Rezső j j­l Kiadó: Tót Melanzs Kiadó • Szerkesztő: Ferencz Rezső Telefon: 20/34 41 959 • Email: totmelanzs@gmail.com Technikai szerkesztés és nyomtatás: www.SMAX.hu MELANZS: keverék, vegyülék, elemi szálakból font fonal; tejeskávé (az osztrákoknál). Francia és német szó is. (Lapoda Multimédia) SMAX design • printing • wrapping Megújult külsővel és tapasztalt szakembergárdánkkal a „LOGO tervezéstől a kivitelezésig", teljes körű szolgáltatást nyújtunk az ügyfeleinknek. smax.hu Tervezéstől a kivitelezésig vállaljuk: prospektusok, katalógusok, termékismertetők, könyvek, újságok, névjegyek, meghívók, címkék, ügyviteli harványok színvonalas kivitelezését digitális fizetésjárással. I -»~-=­%ristály Tisztító u.. . .. S v 1 Nyitva tartás: Szafrm és fJ7p.n1 hétköznaP:M7' o^aim­ pő U7,emn szomba,on:8_12 p kristálytiszta megoldás. SZOLGÁLTATÁSOK: • mosás • vegytisztítás • szőrmetisztítás • szőnyegtisztítás • vasalás 5600 Békéscsaba, Kis-Tabán utca 2/A. Telefon: (66) 333-413, Fax: (66) 333-414 E-mail: tisztito@kristalytisztito.hu, www.kristalytisztito.hur o *- -n *5 NYOMDA 33 Schneider Nyomda Kft. S700 Gyula, Károly Róbert u. 7. Tel./Fax: +36 66 / 461 410 Mobil: +36 30 /9 71S S40 Schneider nyomda - tonhne.hu ______ www.schneidemyomda.hu cJ’fTLflXTMjt&í irt-Lfy. A telefonszámvesztő Június 30. Kulcsdátum a kártyás mobiltelefoná­lók életében. Azok a kártyás előfizetők, akik nem regisztrálnak június utolsó napjáig szolgáltatójuk­nál, azoknak a telefonja július elsején már nem fog megszólalni. Július elseje után már csak ismerős emberek vehetnek részt az éteri beszélgetésekben. A törvény végrehajtásáért a szolgáltatók a felelősek. Faccsa telefonszáma évtizedek óta nem változott, nem is akart változtatni rajta. Ezért június 23-án úgy döntött, mindegy mennyit kell várnia, végére jár az ügynek. Szükséges papírjaival sorszámot húzott a Te­lekom békéscsabai központi ügyfélszolgálatán. - Sejtettem, hogy sokan lesznek - kezdett bele tör­ténetébe Faccsa -, de még így sokkolt, milyen so­kat kellett várni. Egy óra után aztán sorra kerültem. Mivel felkészültem az adatrögzítésre, gördülékenyen indult az ügyintézés. -Aztán elakadt? - És bizony, nem is akárhogy. Egy kedves hölgyhöz kerültem, aki azonnal hozzálátott a számára rutinfe­ladathoz. Egy darabig gördülékenyen ment minden, aztán megakadt a rendszer.Volt egy lépés, amit nem tudott átlépni. A kolléganő sem értet semmit, neki­futott vagy nyolcszor és mindig ugyanott akadt el. - Mit csinált ekkor? - Megkérte a szomszédját, hogy segítsen neki. Sőt, megkérte arra, hogy próbálja meg a saját gépén a regisztrációt, hátha az ő készülékével van valami baj. Azonban a másik gépen sem sikerült a kriti­kus ponton túllépni. Miközben velem foglalkoztak, mellettem négyen, öten is végeztek a regisztráció­val. Végül feladták, adtak egy nyomtatványt és egy telefonszámot, javasolták, hogy próbáljam meg én elintézni. - Mit kellett csinálni? - Felhívni a megadott számot. Ez június 23-án 12.30 órakor megtörtént A telefon jelezte, hogy a hívást regisztrálták, majd egy gépi hang ismertette jogai­mat és kötelezettségeimet. Ez utóbbiból több volt. Majd az ígérte, hogy visszahívnak. Ez a mai napig, június 28. 15:40 óra, nem történt meg. -Akkor úgy tűnik, hogy elveszted ezt a számodat - Ebbe már beletörődtem, de a biztonság miatt 23- án átvetettem velük egy levelet, amelyben rögzítet­tem, hogy jóhiszeműen jártam el, rendelkezésükre bocsátottam minden szükséges iratot, és a helyszí­ni mellett megpróbáltam a telefonos ügyintézést is. Nem tehetek semmiről, mégis elveszítem a tele­fonszámomat. - Az új számodon meg biztosan nem fognak utolérni a partnereid... - Tudom és lesz is dolgom bőven, amíg végigjárom őket személyesen és mindegyiknek megadom az új számomat. Faccsa csak munkavégzés céljából használja tele­fonját. Kerteket tart rendben a város különböző pontjain, azért van szüksége rá, hogy utolérhessék. Nekem, 28-án még sikerült utolérnem... (ferencz) Árpád Gyógy- és Strandfürdő. Nyitvatartási hétfő-csütörtök: 6-20, péntek, szombat: 6-21, vasárnap: 6-20. Tájékozódni: www.arpadfurdo.hu honlapon. Telefon: 66/549-800.­ www.autodual.hu Kicsi Liza Marci, én nem akarok felnőni. Nem is, nem is fogok felnőni! SOHA! Hogy most miért mondom ezt? Jaj, Marci... Gyere, ülj ide mellém és elmesélem. Elmesélem, hogy én miért leszek örökké gyerek. Elmesélem, Apa szerint hogyan halt meg a bátyám. Elmesélem, miért gonoszak a felnőttek. Ma Tomi jött értem az oviba. Tudod, az a bolond, utálatos bátyám, aki még azért is kinevetett, mert Marcinak neveztelek el. Emlékszem, ott lóbált a levegőben és pofákat vágva mondogatta: „Marci, a medve. Marha egy név. Buta vagy és kicsi, Liza... buta és kicsi.” Utálatos, de én nagyon szeretem, még akkor is, amikor üvöltözök vele. Még akkor is, amikor Apa azt mondja, neki nincsen többé fia. De kezdem az elején. Hiába vártam, hogy a zöld kerítés mögött meglássam Apu kocsiját, nem jött. Én voltam az utolsó gyerek a csoportból, már Jutka nénin is láttam, hogy ideges, menne haza. Akkor jött Tomi. Ma ő szeretett volna értem jönni. Furcsa volt, láttam rajta, hogy szomorú. Több mint szomorú. Egy gonosz megjegyzést sem tett a ruhámra vagy a copfomra. Itt már komoly gondok lehetnek - gondoltam magamban. Mindenestre felkaptam a hátizsákomat és elindultunk haza. A szokásos útvonalon sétáltunk­ el a strand mellett, végig a Körös-parton. Már a nagy hídnál jártunk, tudod, amelyiken elestem biciklivel és lehorzsoltam a térdem. Megálltam a híd közepén és a korlát rései között kerestem a fehér kiskacsát, akit befogadtak a többiek. Ekkor szólalt meg Tomi és mesélt el valamit, amit a szüleim is végighallgattak, de sosem fognak megérteni. Vagyis, Tomi ezt mondta és azt hiszem, igaza van. Arról mesélt, hogy mennyire el akar innen költözni. Nem értettem. Miért nem jó itt? Azt mondta, így a szüleinknek is jobb lenne. Meg amúgy sincs itt semmi. Nincs élet, nem lehet boldogulni, túl kicsi a város, mindenki ismer mindenkit. Ugyanazok a megszokott, unott arcok, betanult válaszok, reflexből feltett kérdések, zsigerből jövő hazugságok. A szüleink meg azt akarják, ha lediplomázott jöjjön haza és idővel vegye át Apa rendelőjét. Pedig neki itt nincs jövője. Hát én ezt végképp nem értettem és ezt neki is megmondtam. Mi az, hogy valakinek nincs jövője?! Marci, jövője mindenkinek van! Nem? Szóval, ilyenekről beszélt Tomi, meg terveiről. Azt mondta, hogy ma lesz egy a fontos beszélgetése Apáékkal, az egyetemmel kapcsolatban és nem szeretné, hogy végighallgassam. Megkért, hogy majd siessek fel a szobámba. Közben hazaértünk és ő rögtön bement a nappaliba, a szüleink már várták. Pár perc múlva kezdődött is. Én az ajtó mögött szipogtam, ők bent ordibáltak. Apa nagyon hangos, ilyenkor mindig félek tőle. Lekuporodtam a sarokba, nehogy észrevegyenek. Bár, talán jobb lett volna.Velem biztos nem üvöltött volna úgy, mint Tomival, vagy talán elmagyarázhattam volna neki, amit nem ért. Mert tudom, hogy nem érti. A bátyám írni akar. Neki írnia kell. Azt mondta, ő egyedül így tud segíteni az embereken. Nem úgy, hogy bonyolult műtéteket hajt végre, nem úgy, hogy tovább viszi a családi hagyományt és orvos lesz. Mesélnie kell, oktatni, írni, művelni. Olyanokat mondott Apáéknak, hogy csak akkor lehet sikeres, ha szenvedéllyel végzi a munkáját. Az egyetlen, amiben ő szenvedélyt talált, az az irodalom. Nem tudom, mi az a szenvedély, de Tomi szeme mindig csillogott, ha átjött és felolvasott az írásaiból. Szinte semmit nem értettem belőlük, de úgy szerettem nézni az arcát ilyenkor. Szerintem, boldog volt. Viszont a szüleink végig sem hallgatták. Bár, Anya zokogott. Hol Apát kérlelte, hol a testvéremet, de végül Apa pártjára állt. Mindig neki adott igazat, ha baj volt Tomival, de szerintem csak azért, mert Apának nagy a hangja és még nagyobbat csattan a tenyere.Apa szerint a bátyám nem fogja semmire se vinni, mihaszna és csak csalódást okoz. Szerinte ezt már rengetegszer megbeszélték és világosan megmondta, ha Tomi szégyent hoz rá, ha nem választ egy tisztességes szakmát, nincs helye a családban. A testvérem már nem üvöltött. Olyan nyugodtan beszélt, mint amikor nekem mesélt hazafelé. Szerintem már régen beletörődött, ezért köszönt el tőlem. Belestem a szobába. Tomi pont megpuszilta Anya arcát, ránézett Apára és valamit még motyogott az orra alatt. Utána kijött a nappaliból, az ajtó nagyot csattant a háta mögött. Észrevett és lekuporodott mellém. Belebújtam az ölébe, még egyszer, talán utoljára. „Ne sírj, kicsi Liza - suttogta a hajamba - Szeptemberben szépen meg­tanulsz írni és utána tudunk levelezni. Te majd mesélsz az iskoláról, arról, hogy milyenek a barátaid és mi szeretnél lenni. Én mindig meg foglak hallgatni. Azt fogják mondani, hogy rossz voltam. Szerintük szégyent hoztam a nevünkre és pár hónap múlva alamizsnáért fogok könyörögni meg azért, hogy Apánk intézze el az egyetemi felvételit. Nem fogok, kicsi Liza. Amíg nem bizonyítottam be neki, hogy tévedett és kér tőlem bocsánatot, nem jövök haza. Bármeddig tartson is ez. Téged szeret, nem értheted. Rám 19 éve, csak teherként tekint Egy rosszul végződött kísérlet aki nem méltó a nevére, a szeretetére, talán még az életre sem. Kicsi vagy Liza, de egyszer majd megérted. Addig is legyél gyerek. Ne törődj azzal, amit mérgében mond Apánk, engedd el a füled mellett és csak azzal törődj, ami számodra fontos. Nevess nagyon sokat, kicsi Liza. Nevess, amíg megteheted.” Alig hallottam, amit mondott, csak zokogtam a mellkasához bújva és próbáltam megérteni, miért is kell elmennie. De nem tudtam. Közben a szüleink folytatták a vitatkozást. Olyan szavakkal dobálóztak, amiket én nem értek. Hallottam, ahogy Apa telefonált az ügyvédünknek.Valami olyasmiről magyarázott, hogy „kitagadás” meg „végrendelet”. Nem tudom ez mit jelent, de Anya nagyon sírt. Könyörgött Apunak. „A fiúnk a szememben, halott." Ennyi volt a válasz. Ekkor néztem fel a testvérem arcára. Még sosem láttam sírni. Szomorkásan rám mosolygott, nyomott egy puszit a homlokomra és felállt, húzott engem is magával. Nézett még egy darabig majd összeborzolta a hajamat. Utálom, ha ezt csinálja, de most annyira jól esett. Nem akartam, hogy itt hagyjon a bátyám. Ne haragudj Marci, hogy sírok, de nagyon dühös vagyok. Csalódtam a felnőttekben, én nem hittem, hogy ilyenek. De nézz csak körbe! Gonoszak! Senki sem boldog! Nem nevetnek, nem játszanak, csak ordítanak, sietnek, kapkodnak, átlépnek mindenki felett és a maguk igazát fújják! Nem törődnek mások boldogságával! És még rám mondják, hogy buta vagyok és kicsi! Ők a buták! „Mi leszel, ha nagy leszel?” Folyton ezt kérdezgetik. Én a múlt héten pilóta voltam, azelőtt egy hétig énekes, pár hónapig meg régész.Az utóbbi napokban hercegnő akartam lenni, de már nem is merem mondani Apának. Biztos rám uszítaná az ügyvédet, mert „ebből nem lehet megélni”,aztán mehetek a Tomi után. Pestre, földönfutónak! Nem akarok én semmi lenni, nem fogok én soha felnőni! Most már iskolás sem akarok lenni. Én örökre a Penza utcai oviba fogok járni. A rózsaszín kisház lesz az enyém, az közel van a mászókához. Ott, majd Tomi is meglátogathat, az az én házam lesz, nem szólhat bele Apa. Szerencsére a konyhán pontban délben, mindig megkapjuk az ebédet, szóval ezzel nem kell törődnöm. Saját matracom is van meg takaróm. Aztán majd nézhet Apa meg a többi felnőtt, hogy nekem milyen versenyképes fizetésem van, pedig nem is dolgozom! Igen, Marci, ezt is most tanultam, ha Apa valamit üvöltve mond, könnyen megjegyzi az ember. Csak azt nem értem, hogy miért mondják mindig a felnőttek, hogy ha nagy leszek majd megértem. Lehet, hogy muszáj felnőnöm? Talán ebbe, nincs beleszólásom. Szóval, ha olyan magas leszek, mint Apu, nekem is ordibálnom kell majd meg­idegeskedni és azokat a sárga papírokat befizetni, hogy legyen TV-m? Lehet, hogy egyszer nekem is fel kell nőnöm és választ kell adnom arra a kérdésre, hogy mi akarok lenni? Tudod mit, Marci? Én ember leszek Eldöntöttem. Ha felnövök, nem leszek pilóta orvos, vagy énekes. Én ember szeretnék lenni Bár, a mai nap után, nem vagyok benne biztos hogy hagyni fogják. Bucsi Tamara BSZC Ízgg óJcímért mi vufcAcM

Next