Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2018 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2018-09-27 / 18. szám

Ingyenes városi lap Csabai www .behir.hu VIII. évfolyam, 18. szám 2018. szeptember 2­7. Két keréken Városi mobilitási napok Szeptember 21-én és 22- én rendezték meg Békés­csabán a Szent István té­ren és a Csabagyöngye Kulturális Központban a városi mobilitási napokat a kerékpározás jegyében. A Szent István téren mind­két napon kerékpáros-okta­táson, kerékpáros-kvízeken vehettek részt és tesztet tölt­hettek ki az érdeklődők, akik ezért kerékpárlámpát,­­csen­gőt, kerékprizmát, láthatósá­gi mellényt, illetve egészsé­ges finomságokat is kaptak. A Csabagyöngyében közle­kedési, környezetvédelmi, fenntartható fejlődési és köz­lekedésbiztonsági előadáso­kat tartottak, valamint Mé­száros Mihály és Zsombok Réka adott műsort. A mo­bilitási napok keretében ke­rékpáros- konferenciát rendeztek, ahol a kerékpá­rs­rozás környezetvédelmi vo­natkozásairól, a Wenckheim­­kerékpárút építéséről, illetve a Körte sor-Gyulai úti, a Be­rényi úti, a Pataky László és Franklin utcai kerékpárfor­galmi létesítmény beruházá­sának részleteiről adtak tájé­koztatást. Szombaton délután volt az óvodásoknak kiírt rajz­verseny és családi tesztes vetélkedés eredményhirdeté­se. Emellett Tour de Tacx vir­tuális kerékpárversenyre, a Baross Imre artistaképző ze­nés, táncos műsorára, Heve­si Imre gyermekműsorára, a Criticall Mass eseményeire, Extrém Triál bemutatóra és az Acoustic Planet koncertjé­re is várták az érdeklődőket. A rendezvényen részt vevők között kerékpárt és kerékpár-felszereléseket sor­soltak ki. A kerékpárt a hely­színen átvette a nyertes, az alábbi tombolák tulajdonosai pedig Kiss Józsefet hívhatják nyereményükért a 20/938- 6599 számon: piros 50; kék • 97; kék • 24; kék • 2; kék macska 63; piros 39; zöld 11; kék • 56; piros 41; piros 12. Extrém Triál bemutató a Szent István téren Lassan „visszafoglalhatjuk” a múzeumot Októberben ismét lesz tortamustray és néprajzi konferenciát is tartanak Rövidesen befejeződik a Munkácsy múzeum 200 millió forintos felújítása és bővítése. Folyamatban vannak a műszaki átadá­sok, jövő hónap közepén már országos néprajzi konferenciának ad ott­hont az újonnan felépült épületrész, október végén pedig ismét jön a múzeum tortamustrája. Az utolsó simításokat végzik a múzeum régi és új épületét összekötő impozáns, új kiál­lítótér építésén, már a fölötte kialakított terasz korlátai is a helyükre kerültek. Múlt év októberében zárt be a mú­zeum és vették át a területet a kivitelezők, pár héten belül azonban véget ér a beruhá­zás és „visszafoglalhatják” az épületet a múzeum dol­gozói és a látogatók. Mint azt Andó György, a múzeum igazgatója elmond­ta, a felújítás idején az intéz­mény ugyan zárva tartott, de a háttérben komoly szakmai munka folyt ez idő alatt is. - A raktárakat, kiállí­tási anyagokat néztük át, és kiállítást is rendeztünk más településeken a gyűj­teményünkből. Szolnokon a Damjanich Múzeumban a CsabArt - Békéscsaba művészetének progresszív irányai és eredményei cím­mel 24 városunkból szárma­zó képzőművész alkotásait mutatjuk be, Hévízen pedig egy karikatúra-kiállítás van gyűjteményünkből, amelyet kiegészítettünk néprajzi, tör­téneti tárgyakkal. Az M44-es régészeti feltárásának is részesei voltunk, Szarvas és Kondoros között 21 kilo­méteren, Kétsoprony és Bé­késcsaba között 17 kilomé­teren fejeztük be a munkát. Az említett első szakaszban a régészeink 30 ezer négy­zetméternyi, a második sza­kaszban 100 ezer négyzet­­méternyi területet tártak fel, jelentős és érdekes leleteket találtak. A későbbiekben ezeket is szeretnénk majd kiállításon bemutatni, addig is a készülő évkönyvünkben kaphatnak információt az ásatásokról az érdeklődők - tudtuk meg Andó Györgytől. Az igazgató beszélt arról is, hogy egy új koncepcióra épített állandó kiállítást ké­szítenek elő a kollégáik. Ez a kiállítás Békéscsaba törté­netét mutatja be egy idővo­nalra ráfűzve, kitekintéssel arra, hogy mi történt ugyan­abban az időben, az ország­ban és a világban. Békés­csaba Munkácsy városa, éppen ezért az új állandó ki­állításon a legnagyobb teret Munkácsy kapja. A műszaki átadások be­fejeztével rövidesen átadják az épületet a nagyközön­ség számára, aztán egyes részeket ismét bezárnak majd, amíg az állandó kiállí­tás elkészül. Annyi azonban már bizonyos, hogy október 10-12-én a múzeumban rendezik meg az országos néprajzi konferenciát, októ­ber 27-én pedig jön a torta­mustra, amelynek a témája idén a hagyomány. M. E. Az utolsó simításokat végzik a múzeum régi és új épületét összekötő impozáns, új kiállítótér építésén Október 19-e és 22-e között jön a 22. Csabai Kolbászfesztivál Előrehozták a szárazkolbászok versenyét, hogy minél többen odafigyeljenek erre is Már csak három hét és kez­dődik a 22. Csabai Kolbász­fesztivál: október 19-e és 22-e között ismét itt gyúr­hatja és töltheti majd a kol­bászt velünk együtt minden határainkon belülről és túl­ról érkező vendég. Mint azt Hégely Sándor fesztiváligaz­gató elmondta, a fő cél most is a csabai kolbászkészítés hagyományainak ápolása, őrzése és továbbadása, de újdonságokkal és számos programmal is jelentkeznek. A fesztivál díszvendége idén Budapest lesz. - A tematika már megszokott: a fő attrakció a szombati gyú­rás, de van gyúróprogramunk a gyerekeknek, fiataloknak és a nyugdíjasoknak is. Újdon­ság, hogy idén a mangalicát helyezzük a fókuszba. Szer­vezünk olyan kolbászgyúró versenyt, ahol az alapanyag ennek az állatnak a húsa lesz, ráadásul a töltöttkáposzta-fő­­ző versenyen is mangalica­húst használunk fel. Naponta két disznóvágás-bemutatóval készülünk, ott szintén man­galicát vágnak majd a kol­bászklub mesterei - mondta el Hégely Sándor, hozzátéve, hogy a mangalica belföldön és külföldön is keresett, így ez reményei szerint új üzleti lehe­tőségeket is hozhat majd az állattartással foglalkozóknak. A fesztivál legszakmaibb része minden évben a vastagkolbászok megmé­rettetése. Változás, hogy idén nem a fesztivál nagy programkavalkádjában ren­dezik meg a szárazkolbászok versenyét, hanem előrehoz­zák, hogy még jobban felhív­ják rá a figyelmet. Most te­hát október 1-­ 2-­ 3-án lehet kolbászokat leadni a Csabai Rendezvénypajtában, és ok­tóber 4-én, a Kolbászházban lesz a zsűrizés. Kedvezményekkel is csábít a fesztivál: október 22-én, a családi napon fél áron lesznek kaphatók a disznótoros ételek, október 18-áig pedig olcsób­ban vásárolható meg online a négy napra szóló bérlet. A kolbászfesztiválra min­den évben próbálják elhozni Magyarország legszínvonala­sabb előadóit és zenekarait, idén például Rúzsa Magdinak lesz koncertje, de jön Majka, a Magna Cum Laude, a Bu­dapest Bár és még hosszan sorolhatnánk a fellépőket. A legnagyobb attrakció az október 20-án tartandó nagy gyúróverseny lesz

Next