Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2020 (30. évfolyam, 1-24. szám)

2020-03-26 / 6. szám

2 I Tájékoztató Főként elektronikus úton vagy telefonon intézhetjük ügyeinket A veszélyhelyzet miatt a hivatalok és a szolgáltatók is igyekeznek a minimumra csökkenteni a személyes kon­taktusok számát. Bár az ügyfélfogadás több helyen rész­legesen vagy teljesen szünetel, elektronikus úton vagy telefonon el tudjuk intézni a legfontosabb ügyeinket. Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2020. március 18. napjától határozatlan ideig szünetelteti az általános ügyfélfogadást. Személyes ügyintézésre csak rendkívül korlátozott körben, előzetes, telefonos időpont-egyeztetést és időpontfoglalást követően van lehetőség a békéscsabai lakcímmel rendelkező ügyfelek részére, kizárólag az alábbi ügycsoportokban: • teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat megtétele, ha a szülés várható időpontja 2 hónapon belül van, • halottvizsgálati bizonyítvány leadása, • szociális ügyek meghatározott köre (a szociálpolitikai osztál­lyal telefonon előzetesen egyeztetett ügyekben). A fenti ügyekben az ügyfélfogadási idő (előzetes időpont­foglalást követően) hétfőn 9-11 óráig, szerdán 13-15 óráig, csütörtökön 9-11 óráig lehetséges. Kedden és pénteken nincs ügyfélfogadás. A fenti, korlátozott ügycsoportokon túlmenően az ügyfelek ügyeiket elektronikus úton, ügyfélkapun, telefonon vagy e-mailben intézhetik. A polgármesteri hivatal szervezeti egységeinek telefonos elér­hetőségei: 1. Szociálpolitikai osztály 66/523-838 2. Közigazgatási osztály 66/886-640 3. Városüzemeltetési osztály 66/523-818 4. Adócsoport 66/523-844 5. Pénzügyi és gazdasági osztály 66/523-823 6. Stratégiai-fejlesztési osztály 66/523-869 7. Városépítészeti csoport 66/523-817 8. Oktatási, közművelődési és sport osztály 66/523-819 9. Jogi, igazgatási és humánpolitikai osztály 66/886-603 Arra kérik a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy le­hetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, és csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. Időpont ügyfélkapuval az időpontfoglalo.kir.gov.hu oldalon, ügyfélkapu nélkül a 1818 ingyenesen hívható telefonszámon foglalható. A kormányablakokban, okmányirodákban és más ügyfél­­szolgálatokon korlátozhatják a bent tartózkodók maximális létszámát. Kérik az ügyfeleket, hogy az ügyféltereken kívül, egymástól kellő távolságot tartva várják meg, amíg sorra kerül­nek. Az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a kormányablakokban, okmányiro­dákban, illetve a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélkül­deményként a postaládába kézbesítik azokat. A 2020. március 12-ét követően lejáró, a magyar állampol­gárok Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvé­nyes. Az okmányok megújítására jelenleg tehát nincs szükség, azokat Magyarország területén továbbra is használhatják, kül­földön azonban nem érvényesek a lejárt okmányok. Azok tehát, akiknek külföldön is érvényes okmányra van szükségük, lejárt okmányaikat meg tudják hosszabbítani a kormányablakokban. Az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elsősorban a megújult magyarorszag.hu oldalon elérhető online ügyintézési lehetőségeket vegyék igénybe. A leggyakoribb 750 ügykörben elérhető az elektronikus ügyintézés (a bejelentkezés ügyfélka­pu regisztrációval, elektronikus személyi igazolvánnyal, vagy telefonos azonosítással történik), továbbá valamennyi ügyben lehetőség van a kérelem benyújtására úgynevezett e-papír szolgáltatás használatával (a bejelentkezéshez szintén ügyfél­kapus azonosítás szükséges). Az ügyfélkapuval nem rendel­kező ügyfelek számos ügyben postai úton is leadhatják kérel­müket. Kérik továbbá, hogy a Békéscsabára tömegközlekedési eszközzel érkező ügyfelek a békéscsabai vasútállomáson mű­ködő kormányablakokban intézzék sürgős ügyeiket. További információkért keressék fel a kormanyhivatal.hu ol­dalt, valamint hívják az ingyenesen hívható 1818 kormányzati ügyfélvonalat. Alföldvíz Zrt. Az Alföldvíz Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és valamennyi műszaki irodában a személyes ügyfélkiszolgálás, vala­mint a személyes műszaki ügyintézés szünetel. Arra kérik a felhasználókat, hogy a személyes megjelenés he­lyett telefonon, írásban vagy a társaság honlapján elérhető ügyintézési lehetőségek valamelyikén vegyék fel a kapcsolatot a céggel. Amennyiben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok elektronikus formátumban történő eljuttatása nem lehetséges, úgy azok elhelyezésére a Divízió központ bejárata mellett ta­lálható, „Alföldvíz Zrt. Dokumentumok” felirattal ellátott gyűjtő­ládában van lehetőség. A mellékvízmérők időszakos cseréjének végzése átmeneti­leg szintén szünetel, melyről bővebb tájékoztatást a felhaszná­lók részére az elkövetkezendő időszakban adnak. Telefonos elérhetőségeik: Ügyfélszolgálat: 80/922-334 Hibabejelentés: 80/922-333 Ügyfélszolgálati e-mail elérhetőség: ugyfel@alfoldviz.hu Honlap: www.alfoldviz.hu Műszaki hibabejelentés: muszakihiba@alfoldviz.hu Az NKM honlapján minden információ megtalálható az elekt­ronikus ügyintézésről, a regisztráció az online ügyfélszolgá­laton vagy a mobilapplikációban néhány percet vesz csupán igénybe. Telefonos ügyfélszolgálataik elérhetőségei: 20/474-9999, 30/474-9999, 70/474-9999, +36-1/474-9999 E-mail: ugyfelszolgalat@nkm.energy Honlap: nemzetikozmuvek.hu írásbeli kapcsolatfelvétel: NKM Energia Zrt., 1439 Budapest, Pf. 700. Nemzeti Adó- és Vámhivatal A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az operatív törzs ajánlása­ival összhangban változtatott ügyfélfogadási gyakorlatán és a várakozókat ütemezetten fogadja. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkod­hat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van. Az ügyfélszolgálatokon higiéniai protokoll van érvényben, amelynek részeként rövid időközönként szellőztetik a helyisé­geket a dolgozók. Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a szakemberek arra kérik a hozzájuk fordulókat, hogy vá­lasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást. Telefonszám: +36-66/996-100 E-mail: bekesavig@nav.gov.hu Honlap: nav.gov.hu DAREH Bázis Hulladék­gazdálkodási Nonprofit Zrt. A DAREH Bázis Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. min­den ügyfélszolgálati irodájában és ügyfélkapcsolati pont­ján határozatlan időre szünetelteti az ügyfélfogadást. Arra kérik ügyfeleiket, hogy ügyintézésére az elektroni­kus vagy telefonos elérhetőségeiket válasszák. Telefonszám: 66/447-150 E-mail: ugyfelszolgalat@gmnkft.hu Honlap: www.dareh.hu A DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoz­tatja ügyfelei, hogy a húsvéti ünnepre illetve a munka ünnepé­re (május 1.) való tekintettel a hulladékszállítás időpontja Bé­késcsabán - a tervek szerint - az alábbi rend szerint változik: • Április 11-én, szombaton szállítják a kommunális (ve­gyes) hulladékot az április 13-ai, hétfői gyűjtési nap he­lyett az I. körzetben. • A naptárnak megfelelően, április 10-én, nagypénteken és a május 1-jei pénteki gyűjtési napon lesz a kommuná­lis (vegyes) hulladék ürítése a IV. körzetben. A DAREH BÁZIS Nonprofit Zrt. a kialakult helyzetre való te­kintettel 2020. március 23-ától határozatlan időre felfüggesz­tette a hulladékudvarok nyitva tartását. Kormányablak, okmányiroda A Békés Megyei Kormányhivatal a kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezet be a koronaví­­rus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében. Csabai Mérleg - ingyenes városi lap, Békéscsaba. Felelős kiadó: Békéscsabai Médiacentrum Kft. Ügyvezető: Diós Zsolt. Főszerkesztő: Hatala Boglárka. Tördelő: Berényi-Nagy Vanda. Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 20-22. E-mail: info@bmc.media.hu, ertekesites@bmc.media.hu Telefon: 20/226-2920, 66/740-700. Megjelenik kéthetente 28 000 példányban. A lapterjesztésért felel: Bartyik István, telefon: 70/317-8206. Nemzeti Közművek (NKM) Az NKM arra kéri ügyfeleit, hogy a gázszolgáltatással, áramszolgáltatással kapcsolatos ügyekben válasszák a továbbra is teljes kapacitással működő online ügyfél­­szolgálatot, a mobilapplikációt, a telefonos ügyfélszol­gálatot, vagy juttassák el megkeresésüket írásban a tár­saság e-mail- és postacímére. Csabai Mérleg

Next