Csenger - Csengeri Hírmondó, 2017 (29. évfolyam, 1-5. szám)
2017-08-01 / 3. szám
L' • ■ CSENGERÉS A VÁROSKÖRNYÉK KÖZÉLETI HAVILAPJA | XXIX. évfolyam 3. szám 2017. augusztus Ára: 130 Ft www.csengerihirmondo on.hu Juhász Balázs újabb atlétikai sikerei Juhász Balázs az 5. helyen ért célba Bydgoszczban a 3000 méteres akadályfutás döntőjében, amelyben pedig a 15 indulóból tíznek is jobb volt az egyéni csúcsa, mint az övé. Mondhatjuk tehát, hogy bravúros szereplés az öthelynyi előrelépés, 8:45-90-es idejével pedig nagyon közel került a saját - éppen az U23-as Eb selejtezőjében felállított - legjobbjához (8:45.75). Gratulálunk Juhász Balázsnak! Plébánia és templomszentelés ■ Június 25-én vasárnap szenteléssel egybekötött szentmisét tartottak a csengeri római katolikus templomban, ahol Palánki Ferenc püspök celebrálásával megszentelésre került a templom és a plébánia. A szentmise végén Kovács Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a gyülekezetet. A csengeri római katolikus templom és plébánia felújítását a püspökség finanszírozta közel 22 millió forint költséggel. A felújításnak köszönhetően sor került a templom nedvesség elleni szigetelésére, a külső falazat és a tetőhéjazat teljes festésére, valamint a plébánia tekintetében a padlás szigetelésére, a tető és a nyílászárók cseréjére, a fűtés korszerűsítésére és részleges külső és belső festésre. Nagy Szabolcs Református élet Erdélyben 2. oldal Ki nekünk Arany János? 3. oldal Nyárköszöntő nyugdíjas gálaműsor 4. oldal Újra Színművészeti Alkotótábor 5. oldal Börtön Csengerben egykoron... 6. OLDAL Két különböző Vincze család 7. OLDAL Nincs üresjárat 8. OLDAL Sportnap Csengerben ■ A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal 2017. június 30-án immár hatodik alkalommal, Kormányhivatali Sportnapot szervezett. A rendezvény hagyományteremtő módon első alkalommal vidéki helyszínen került megtartásra, Csenger városa adhatott otthont ennek az eseménynek. A sportnap célja, hogy a nehéz és felelősségteljes munkát végző, mindennapjaik jelentős részét az irodában töltő szakemberek számára megteremtsük az ismerkedés, kikapcsolódás és a mozgás, valamint a sportszerű versengés lehetőségét. Az esemény megnyitóján köszöntőt mondott Kovács Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője. Dr. Polgári András a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Főigazgatója, Fórján Zsolt Csenger Város Polgármestere és természetesen Nagy Miklós a Csengeri Járási Hivatal vezetője. A nap folyamán, amit közös reggeli tornával indítottak a résztvevők, több sportágban is kipróbálhatták magukat a Kormányhivatal és Járási hivatalok állami tisztviselői, munkatársai, így pl. asztalitenisz, tenisz, úszás, kispályás foci, de voltak, akik a sakk, illetve az íjászat mellett döntöttek. A sportos programok mellett sütés - főzés, rendőrségi kutyás bemutató, óriáscsúszda és trambulin (ezúttal nem csak kicsiknek), arcfestés, valamint népi táncház is színesítette a programot. Bízunk benne, hogy akik ellátogattak Csengerbe, egy igazán kellemes, baráti beszélgetésekkel egybekötött, sportos és vidám napot töltött el. Dr. Szilágyi Mónika Új műfüves futballpályát avattak Csengerben ■ Szombat délután (június 11.) kispályás labdarúgótornával avatták fel a Csenger Városi Sportcentrumban az Országos Pályaépítési Program (OPP) keretében épült 44m x 22m-es műfüves pályát. A pályaépítés összköltsége bruttó 27.373.880 forint, amelyhez a szükséges 10 százalékos önrészt (2.737.388 forint) Csenger Város Önkormányzata biztosította. A négy csapat részvételével lezajlott torna megnyitóján beszédet mondott Fórján Zsolt, Csenger Város polgármestere, Szalacsi Árpád, az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának elnöke, Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke és Dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főigazgatója, akikhez az ünnepélyes szalagátvágáskor csatlakozott Nagy Miklós, a Csengeri Járási Hivatal hivatalvezetője. Az időjárás a kegyeibe fogadta az eseményt, hiszen szikrázó napsütésben került megrendezésre a torna, melynek mérkőzésein összesen 37 alkalommal rezdültek meg a hálók. A végén a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal csapata örülhetett, hiszen igen meggyőző teljesítményt nyújtva hódították el a torna győztesének járó trófeát. A második helyen a Magyar Parlamenti Válogatott végzett, míg a bronzérem megosztva, az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának és Csenger Város Önkormányzatának csapataihoz került. KAkos Divio