Csetény - Csetényi Hírmondó, 1991 (1. évfolyam, 4. szám)
1991-10-01 / 4. szám
/f?/ A.n^aJr CSETÉNYI 1991. IV.negyedév Ofí ran ocn cuó JiyfcLoJ A [UNK] "S:ih—/ / váltó, SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐ Csetény község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1991 elején határozta el, hogy életre hívja időszakonként megjelenő lapját a "CSK lííNYlUJUNYÓT". A lap eddig három alkalommal jelent meg. Most, amikor egy éves léte alkalmából értékeljük tartalmiságát, jelentőségét és azt, hogy betöltötte-e azt a szerepet, amire a testület szánta, elmondhatjuk, hogy a lakossággal kialakítandó kapcsolatrendszerünkben a hiánya esetén ar lenne. A kezdeti lépések formájában és tartalmában sokat változtak. A tartalmi változást folyamatosan lehetett mérni. Javult a lap által a lakosság informáltsága.Természetesen ennek ellenére is előfordulnak fontos közérdeket érintő dolgokban tájékozatlanságok. Nem minden információ fér bele e lap hasábjaiba sem, annak ellenére, hogy a szerkesztő bizottság igyekszik a legszükségesebb, közvéleményt érintő eseményeket közzétenni. Ennek ellenére ami nem fér bele az újság tartalmába még mindig egy ilyen kis településen is sokszor nem hiteles és nem pontos információ áramláson keresztül jut el a lakossághoz. Az ilyen esetek nem szerencsések, hisz gyakran előfordul, hogy az ember félrehall, félreért, nem pontosan tud meg valamit, így elindulnak a találgatások, sokszor még a rosszindulatú megjegyzések és feltételezések is. Ez bárkivel előfordulhat. Hogy e tévedések minél kevesebbszer következzenek be, szeretnénk e lap keretében közreadandó információ mennyiségét a lehető legteljesebb mértékig kibővíteni. Korábban is leírtuk, s most is kérjük, hogy a lap által bárki közreadhatja közérdekű véleményét ha az nem becsületsértő és valós tényeken alapszik. Igyekszünk a jövőben is pontos híreket, eseményeket közölni közérdekű programokról tájékoztatást adni. Nem vagyunk egyformák, a dolgokról mindenkinek más és más lehet a véleménye, ha azonban ezt pontos információra alapszik, talán a vélemények közelíthetnek egymáshoz és közelebb hozzák a képviselőket és a lakosságot. Ii pár soros gondolat a tartalmiságot követő formai tilázás miatt születésnapi köszöntő. Filap először jelenik meg ebben a forma, amelyet az olvasók most a kezükben tartanak. Bízunk benne, hogy a abban jelzett tartalmi változást követő formai változás az eddig tapasztalt népszerűségét tovább növeli lapunknak. Reméljük, hogy e váltás esztétikailag is lépést tart azzal az igénnyel, amelyet minden olvasónk elvár tőlünk. Kérjük fogadják szeretettel ezt a formájában újjászületett CSENÍNYI HÍRADÓT. Ács Jenő polgármester Kábeltévé-kalózok! A kábeltévé hálózat kiépítése befejeződött Csetény községben. Annak ellenére, hogy a rendszer műszaki átadása még nem történt meg - igaz, több-kevesebb üzemi hibával tarkítva - néhány hónapja már élvezhetjük a rendszer adta szolgáltatás előnyét. A kivitelező gyakorlatilag minden olyan igénylő részére, aki meghatározott csatlakozási díjat megfizette, a hálózatra történő rákötést elvégezte. Sajnálatos azonban az a tény, hogy az előforduló műszaki hibákat nem minden esetben a kivitelezés, vagy a felhasznált anyag meghibásodása okozza. Előfordulnak olyan lakástulajdonosok, akik a többség által elfogadott létesítési vállalkozáshoz a szükséges anyagi hozzájárulást nem vállalták, azonban engedély nélkül, illegálisan - az esetek többségében ráadásul szakszerűtlenül - rákötnek a kábelhálózatra. Ezzel a tettükkel meghiúsítják azok vételi lehetőségét, akik a szükséges anyagi áldozatokat vállalva szeretnék a szolgáltatás előnyeit élvezni. Az elmúlt időszakban már nem lehetett sem a kivitelező, sem a beruházást irányító alapítvány Kuratóriuma elnéző e kalózkodókkal. Két személy ellen tett az alapítvány Kuratóriuma feljelentést és kezdeményezett szabálysértési eljárást, valamint kérte a rendszerben okozott anyagi kár megtérítését. Az eljárás most van folyamatban, annak végeredménye még nem ismert. Nem elijesztésképpen, de a jövőbeni hasonló cselekedetek elkövetése miatt jó tudni, hogy az ilyen tettért kiszabható szabálysértési bírság felső határa 20.000 Ft, valamint az okozott kár megtérítése. A végeredmény ismerete nélkül annyi tudható, hogy az említett két esetben az okozott kár helyreállítási költsége közel 1000- 1000 Ft. Vélhető, hogy a szabálysértési hatóság a tettek erkölcsi súlyát mérlegelve többezer forintos bírságot fog kiszabni. A kábeltelevízió- alapítvány Kuratóriuma mindezek miatt ismételten tisztelettel megkér mindenkit, a fentiekben ismertetett kalózkodástól történő elhatárolódásra. A Bizottság a jövőben sem néz el egyetlen ilyen vétséget sem és a szükséges feljelentést minden esetben megteszi. Mindezeken túl természetesen lehetőség van a rendszerre való rákötésre, engedéllyel, amennyiben az igénylő a szükséges költségeket vállalja. A költségek jelen pillanatban bekötésenként 15.000 ft-ot tesznek ki, amelyet a bekötést megelőzően kell az alapítvány számlájára befizetni. Nagy József a Kuratórium elnöke Mi lesz veled Dudar bánya? - Mi lesz veled Csetény? A dudari bányabezárás is és az aláfejtés is nagy gondot okoz a csetényben élőknek. A bányabezárást nem szükséges részletezni, az sokakat közvetlenül érint, bizonytalanságban tart. 1a a bánya tovább működik, Csetény felé fog terjeszkedni. A község esetleges aláfejtése esetén az épületek egyenlőtlen süllyedését hozza magával, míg új házak csak megerősített szerkezettel építhetők az érintett területen, valamint egyéb építészeti többlet megkötésekkel. Ez esztétikailag és anyagilag is meghatározza, illetve többlettel terheli az építkezőket. Dudaron jelenleg is láthatók az utólagosan megerősített házak. Akárhogy alakul is, a falu fejlődési irányát befolyásolja a jövőben is majd a föld mélyében lévő ásványvagyon, vagy annak esetleges kitermelése. (Főleg szén és bauxit.) A dudari bánya bezárása esetén Csetény községet sújtó építési korlátozások engednek szorításukból. A dilemma nagy, hisz mindkét változat az itt élők életét nehezíti valamilyen I I formában. Mindezeken túl célszerű az építési idény beköszönte előtt számba venni az építési lehetőségeket. A nagy kérdés, hogy hova építkezhetünk Csetényben. Községünkben a beépített 630 házas ingatlan mellett 31 üres telek van beépítetlenül magánkézben, amely viszony 5%-os arányt mutat. Igaz ha jobban megvizsgáljuk belterületen még több telek is kialakítható lenne. Ezek a telkek, területek magánforgalomban piaci áron kerülnek eladásra - ha eladásra kerülnek - így a vételi ár az eladó és vevő megegyezésén alapszik. A helyi adóként kivetésre kerülő telekadó remélhetőleg ösztönzőleg hat majd az üres telkek beépítésére, vagy eladására. A képviselőtestület az építési lehetőségek bővítése érdekében tárgyalást kezdett új építési telkek kialakításáról, amely azonban konkrét eredményt csak több hónap múlva hozhat, ha a tárgyalások sikeresek lesznek. Ha azonban a tárgyalások és egyéb hatósági eljárások eredményeként sikerül önkormányzati szinten lakótelkeket kialakítani, akkor hosszabb távon biztosítható lesz az építkezni szándékozók részére (főleg fiatalokra gondolunk) a szó minden értelmében vett HÁZASODÁS. Keresztes József __________építési előadó _________