Dombóvár - Dombó-Táj, 2008 (4. évfolyam, 1-22. szám)

2008-01-24 / 1. szám

'<00 f KISTÉRSÉGI KÖZÉLETI ÚJSÁG IV. évfolyam 1. szám 2008. január 24. Megjelenik Dombóváron szeretetet, ragaszkodást, szépséget, tisztaságot, jóságot, önfeláldozást, és egy utolsó lendülettel fölmutatom az égnek." Dr. Radochayné dr. Molnár Zsuzsanna (1955-2008) Január 18-án a dombóvári Rákóczi utcai temetőben több száz gyászoló kísérte utolsó útjára Dr. Rado­­chayné dr. Molnár Zsuzsannát, a város jegyzőjét, aki január 9-én, 52 éves korában tragikus hirtelen­séggel halt meg. A súlyos betegségben elhunyt köztisztviselőtől Szabó Loránd polgármester a követ­kező gondolatokkal búcsúzott: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kis közösségünknek - a dombóváriak közösségé­nek - a száma megint egy fővel csökkent. Most bú­csúzni jöttünk. El kell köszönnünk valakitől, aki ré­sze volt életünknek, része volt városunk mindennap­jainak. Együtt éltünk, részévé váltunk egymás életé­nek. Mit mondhatnánk ennél többet? Nehéz a szó, mint mindig, amikor valaki útra kel közülünk és mi egyedül maradunk. Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! Egy Nobel-díjas fizikus szerint: „Életünk értelme határozza meg életünk értékét." Jegyzőnőnk, Zsuzsa rövid életére ráillik ez a mondat. Ő, aki tragikus hir­telenséggel elment közülünk, nagyon értékes életet élt. Élete értelme az volt, hogy helyi jogot alkotott kö­zösségünk részére. Aki ezt teszi, az iránymutatást ké­szít, melynek segítségével tudjuk azt, hogy merre is a helyes irány. Gondoskodott is. Gondoskodott minda­zokról, akiket a sors, vagy ha tetszik, a gondviselés rá­bízott. Nemcsak gondoskodott róluk, de valójában szerette is őket. Szerette és nem elsősorban a szó ér­(folyt, a következő oldalon) zelmi értelmében, hanem tudatosan, - ha szabad így mondanom - életformaként. így volt ez a Polgármesteri Hivatalban és így volt ez otthon, a családjában is. Nem voltak nagy fellángolá­sai, nem szervezett hirtelen felindulásból akciókat. Ő egyenletesen és megbízhatóan élte az életét és tette a dolgát, így volt ez a legrohanósabb időszakokban, az év végi zárásokkor is. Valahogy akként, amint a pa­rázs. Nem éget és kormoz, mint a láng, hanem min­dent átjár melegével. Most, amikor elment közülünk, igen, most látjuk igazán, hogy valóban élt. Megélte a mindennapokat a maguk teljességében. És nem csak élt. Ő most is él: mindaz az idő, amit nekünk ajándékozott, mindaz a figyelmesség és kedvesség, amivel megajándékozott bennünket, valamilyen titokzatos módon bennünk él tovább. Kedves Barátaim! Itt élt közöttünk valaki, aki most útra kelt. Elindult, hogy bejárja azt a titokzatos országot, ahonnan nincs „Most, halálom napjaiban még egyszer összegyűjtöm, amit a földön kaptam, barátságot, szerelmet, hűséget, örömet, DOMBÓ-TÁJ O

Next