Dombóvár - Dombóvár és Vidéke, 1937 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-01 / 1. szám

2 DOMBÓVÁR ÉS VIDÉKE a barátokra sem lehet ki­zárólagosan rábízni s ezért kell türelmetlenül és hangosan meghirdetni a magyar népnek, hogy külpolitikánk jövőjét vég­eredményben a saját belső erőnk határozza meg! A fejlődő magyar hadsereg az igazi külpolitika! Az egészséges nép az igazi külpolitika! A dol­gos, elégedett kisemberek milliói az igazi külpolitika! A testvér­itlen magyar nép összebujása, a titokzatos összetartozandósági ér­zés az igazi külpolitika! Minden más, esélyes és halandó. Krisz­tusi nép kell legyen a magyar, hogy önmagát megválthassa s hogy véres fejét a Kárpátokkal megkoszorúzza, új ezredévek di­csőségére ... Amikor megértjük majd, hogy minden feladat a mi feladatunk s a barátok munkája csak külső, véletlen, jóleső segítség, akkor lesz először döntő ereje a ma­gyar külpolitikának... Belpolitikai változások. A megboldogult Gömbös Gyula müncheni, egyszerű halottas­ágyánál, amikor belenéztem a vértelen, elsimult férfiarcba s az örök pihenés bús misztériumát éreztem, egy nagy magyart, egy tisztalelkű álmodót sirattam el. Szerettem, hogy Gömbös Gyula egy kis tanítói lakásból került a bársonyszékbe, szerettem, hogy hinni tudott a küldetésében és szerettem benne, hogy imádta a fajtáját. Tudom, hogy mit jelen­tett a külpolitikában s tudom, hogy nagy tölgyet terített le benne a halál szekercéje. Ma mindezt nyugodtan elmondhatom, mert nem voltam pártjának tagja, nem rágalmazhatnak még cél­szerű hízelgéssel .. . A magyar liberális sajtó sze­rint végre megszabadultunk a Gömbös-féle reformpolitikától ... Nagy ujjongásban van az ősi alkotmány frontja, vagy a diadal­mámor, de nem hiszem, hogy a kivénhedtek dühös tapsolásának sokáig örüljön az ország, mert a semminek, a negatívu­moknak egy koldusra sze­gényedett ország tartósan nem örülhet. A tisztes alkot­mányfront mögött a pénzes zsákok húzód­nak meg s a magyar kapitalizmus hatal­mas urai, alkotmány­­védelem alatt a mozdu­latlanságot értik. Változatlan híve vagyok és maradok a reformpo­litikának, mert nincs élet lehetőségünk, nincs lerepe végrehajtani történelmi r­da­­tunkat, a mélyreható elke­rülhetetlen szocv refor­mok nélkül! Ezért küzdök abb minden erőmmel, a r­­eform radi­kális bef*■­ése s a föld­árak 6­zázalékos leszáll­­lítási­dekében. Hiszek a tele­­­pen, az új egészségügyi r­­ aban, a szociális kérdések­­ okolásának lehetőségében h­­iszem, hogy minden olyan tör­vényes intézkedés, amely meg­emeli a szörnyű mélységekbe zuhant kisemberek alatt a földet, Trianont segít elpusztítani. Amíg a széles tömegeknek nincs vá­sárlóerejük, amíg a napszám a nyomorvonal alatt mozog, amíg fiaink m­unka nélkül kóborolnak, amíg a protekció és az álláshal­mozás dühöng s amíg a gaz­dasági és pénzügyi politika egy kis csoport monopóliumait szol­gálja ki, addig az értelmes ember nem szűri­hetik meg reformokat követelni. Hiába­való minden csúfolódás és gáncsvetés, mert Magyarorszá­gon a reformpolitika vágya rö­videsen kettőzött erővel költözkö­dik vissza a szívekbe! Az új Darányi-kormány óriási érdeme az, hogy a titkos sza­­­vazati jogra vonatkozó pártközi megegyezéssel, az igazi reformpolitika tartós fun­damentumát végre megterem­tette. Mint a pártközi bizottság tagja, természetesen a titkos szavazati jog sür­gős bevezetése mellett foglaltam állást az ér­tekezleten. Kerületem speciális ügyeinek szorgalmazásában biztonsággal remélem, hogy az új esztendő folyamán véglegesen megol­dódik az újdombóvári esz­ményi község igazságos felosztásának régen vajú­dó ügye , hogy az 1937. év­ben a szükséges útépítéseken kívül, a dombóvári kerü­letbe is beköltözik a mo­dern egészségügyi politika. Harc a bolsevizmus ellen. Miként eddig, ezután is foly­tatni akarom az országos viszony­­latú harcot, a kereszténység és a magyar haza legnagyobb ellen­sége, a bolsevizmus ellen. Ezt a szellemi harcot nem a szeszély szülte s nem is a magyarországi veszedelem. Mérhetetlen ará­nyokban folyik a gigászi küzdelem az egész világon a keresztény — nemzeti és a kommunista — bolse­­viki világnézet között s jaj annak a nemzetnek amely a szünettelen harcot feladja ! Nincs és nem lehet alku, nincs dögle­­tes kiegyezés és nincs pacifista segítség az európai kultúra hóhé­rainak. Ez a harc az esz­mék sorsdöntő küzdelme s azért van szükség a fanatikus, halálra szánt hazafiságra,­­hogy a világbolsevizmus ne szánhasson halálra bennünket. A lusta, réve­­teg magyar jóindulat mindig akkor ébred a végzetes valóság­ra, amikor már későn van. A keresztény és magyar elemek addig marják egymást fikarcnyi, lényegtelen különbségekért, amíg a nevető harmadik győz fölöttük, jaj volt a múltban, de ezt a fényűzést már nem engedhetjük meg magunknak a jövőben. Gyönge és degenerált emberek mindig túlzottnak látják és érzik az erős akaratot, de a világné­zetek harcában azért kell idejé­ben erősnek lenni, hogy elke­rülhessük a későbbi kegyetlen­ség szükségét.. . Európa áll vagy bukik a bol­sevizmus elleni csatában, a ma­roknyi magyarság pedig vagy megmarad az önmaga erejé­be vetett hittel, vagy elpusz­tul a hit és az akarat hiányával. Minden közbeeső út a mai zor­don időkben illúzió, önámítás és csalóka délibáb. Az egyetlen, de megváltó újévi reménység az, hogy az újesztendőben forróbb lesz a szívünk s hidegebb El 1937 január 1 marad a fejünk a magyar sét. ríi fű a régi, céltalanul el­­nép halhatatlan céljainak követé-­­ múlott f­el Szv­eszlernok során... Társadalmi béke és a gazdasági haladás írta: Bornemisza Géza m. kir. kereskedelem-, közlekedés- és iparügyi miniszter. A Karácsony és az Újév ün­nepe mindenkiben felkelti azt az érzést, hogy az emberi torzsal­kodásokon túl az államhatárok fölé emelkedik egy, az államok­nál is nagyobb erő, az a hatalom, amely 193­ évvel ezelőtt szüle­tett meg s melynek helyét meg­mutatta a betlehemi csillag. A békehangulatnak ebben a nyu­godt légkörében két gondolat domborodik ki, az egyik a társa­dalmi béke szükségessége, másik a gazdasági haladás szem­­a elettartása. Társadalmi béke csak akkor van, ha a kormányzat gondos­kodik arról, hogy politikai és gazdasági intézkedései a társa­dalmi osztályok között mindig fennálló ellentéteket a legkisebb mértékre szorítsák. Ha ellentétek­ről beszélek, elsősorban azokra az ellentétekre gondolok, amelyek társadalmunkban az agrár és iparos rétegek s másodsorban a munkaadók és munka­­vállaló tömegek között kelet­keznek. Iparostársadalmunk belátja, hogy nincs magyar jólét és nincs magyar élet addig, amíg agrártársadalmunk helyzete meg nem javul. Ezért belső örömmel nézzük a statisztikának azokat a szürke és mégis beszédes sorait, amelyek arról számolnak be, hogy az agrár és ipari cikkek árszintjén meghatározó index az agrárcikkek javára az utóbbi években jelentékenyen megjavult. A mezőgazdaságtól is el kell várnunk azonban azt, hogy meg­érti ipari életünk számtalan ne­hézségét és nem­­ tagadja meg az életlehetőséget a magyar ipar­tól. A munkaadó és munkás kö­zötti ellentétek lecsiszolására is segítő kezet nyújt a kormányzat. A szociálpolitikának minden esz­közét latba vetjük, hogy a mun­kásság életszínvonalát emel­jük. Erre elsősorban a mai bér és munkaidő rendezése más. A „legkisebb mu rendszer“ megadja a min a megélhetés minimuma­n kívül arra is törekszünk munkásság munkaer­zoltan ne vétessék igényb maradjon a munkásnak­­ arra, hogy ügyes-bajos dolgát elintézhesse s az életnek nyugal­mát, csendjét és békéjét élvezhesse. Ezekben a kérdések­b­­ben, természetesen, a gazdasági adottságokat és lehetőségeket is figyelembe kell vennünk, mert a munkásságnak sem lehet érdeke az, hogy az esetleg túlzott mér­tékig hajtott szociálpolitika meg­bénítsa a vállalkozások rentabili­tását és lehetetlenné tegye a termelő munkát. A másik nagy feladat a gazda­sági előrehaladás biztosítás­a világháború összeomlását került Magyarország 19. lépett arra az útra, am­ely, 1926—27-es esztendőkben a gaz­dasági élet fellendülése terén, már komoly eredményeket tudott felmutatni. Az 1931 es évben bekövetkezett világgazdasági krí­zis hazánk gazdasági fejlődését is visszavetette. Akkor azonban újabb nagy erőfeszítés követ­kezett be s az 1936-ik év gazda­sági eredményei, a statisztikai számsorok tükrében, már minden kétséget kizárólag igazolják azt, hogy gazdasági életünk a világháború óta, íme már másod­szor talpraállott. A magyar gazdasági élet az elmúlt évben megtette köteles­ségét, rendületlenül küzd a ma­gyar jövőért, amely munkájában a magyar társadalom egyetértéssel támogatta. Ez a munkakészség és ez az egyetértés volt a legszebb ajándék, amelyet a magyar tár­sadalom és gazdasági élet a magyar élet karácsonyfájára tehetett. Ki győzött Enyhén szólva : csodálkozunk a Tolna megyei Hírlap kará­csonyi számának cikkén, mely nagy hangon bejelenti, hogy az ellenzék fölényes győzelmet ara­tott. Csodálkozunk elsősorban azért, mert a lap felelős szerkesz­tője tudja a legjobban, hogy valótlan az ellenzéki győzelem híve, mert a hivatalos lista győzött, melyet úgy a Nemzeti Egység, mint az ellenzék támo­gatott. Ezt a legjobban tudja a lap felelős szerkesztője, aki maga járt el a Nemzeti Egység kerü­leti titkáránál ennek a támoga­tásnak az érdekében. Tehát nem az ellenzék, hanem a hivatalos lista győzelme ez, melyen ere­detileg 5 Nemzeti Egység párti és 5 nem Nemzeti Egység párti jelölt szerepelt. A választás során egy magán­lista indulása következtében kis változás következett be, mégpedig az, hogy kibukott a legitimisták által annyira favorizált Péter Pál, aki alig kapott szavazatot és bejött helyette a magánlista egy embere, aki véletlenül szintén a Nemzeti Egység és a fiatal gazdatársadalom egy kiváló tagja, így a hivatalos listával ellentétben nem 5, hanem 6 Nemzeti Egysé párti képviselőtestületi tagot vá­lasztottak. Ez az ellenzék nagy győzelmének hiteles története. Hasonló szép fölényes győzel­meket pedig a jövőben is, szívből kívánunk az ellenzéknek­ a dombóvári képviselő­testületi választáson ? T

Next