Dombóvár, 1995 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1995-04-01 / 1. szám

2 OOCTIBŐVÁR 1995. XPRÍUS 1 5 kérdés 25 év három volt polgármesteréhez­­ az elmúlt 25 évről A jubileumhoz közeledve Vidóczy Lászlóhoz, dr Fazekas Istvánhoz és dr.Szabó Imréhez az alábbi öt kérdést juttattuk el, kérve lapunk számára válaszaikat: * * * 11 Azokban az években, amikor ön volt Dombóvár város polgár­mestere (tanácselnöke) melyek voltak a városvezetés előtt álló leg­fontosabb feladatok? 21 Hogyan sikerült ezeket meg­oldani? Mit tekint hivatali ideje legnagyobb eredményének? mivel és mennyiben gazdagodott akkoriban a város? 3J Kik segítették Önt? 4J Ha újrakezdhetné, mit csinálna másként? 5.­ Személyes tapasztalatai alapján mit tanácsol, mit ajánl megszívlelésre a jelenlegi polgár­mesternek? * fi * Lapzártáig Vidóczy László volt tanác­selnöktől és dr. Fazekas István volt polgármestertől kaptuk meg kérdéseinkre az alábbi írást. Vidóczy László (tanácselnök 1971-1990 között) Várossá válásunk 25. évfor­dulója alkalmából nem minden meghatottság nélkül emlékezem az első húsz év eseményeire, küzdelmeire, kudarcaira és ered­ményeire. Hisz 20 évig, pontos­abban 1971. január 15-től 1990. április 1-ig voltam Dombóvár tanácselnöke. Némi büszkeséggel állapítom meg, hogy előttem 20 év alatt 7 tanácselnök, míg utánam 5 év során 3 polgármester váltotta egymást. Az első 5-10 év számomra is igen küzdelmes, de eredményekben is gazdag korszak volt. A nehézségeket főleg az okozta, hogy maga a várossá nyilvánítás egy évvel az általános tanácsi választások előtt történt. Emiatt a tanácstagok és a vezetők jogilag egy furcsa he­lyzetbe kerültek: az új városi tanács automatikusan állt össze a volt községi, illetve járási tanács tagjaiból. A vezetők is megbízás alapján végezték munkájukat. Nem volt egységes az apparátus sem, mely a községi tanács és a járási tanács dolgozóiból verbu­válódott, "véletlenül" úgy, hogy az osztály- és csoportvezetők egytől-egyig a járási tanács volt apparátusából kerültek ki. Az egyik fő feladat tehát az volt, hogy ezt a heterogén ap­parátust alkalmassá tegyük a városi feladatok ellátására, feloldva a keletkezett feszült­ségeket. Komoly gondot okozott az is, hogy egy sor volt járási in­tézményt át kellett venni városi fenntartásba (kórház, szociális ot­thon, Földhivatal, közegészségügyi felügyelet, Művelődési Ház, stb.). Súlyos­bította a helyzetet, hogy min­dezeket egy olyan városban kellett megoldani, ahonnan ezrek jártak el dolgozni Komlóra, Kaposvárra és máshová, ahol a középiskolák megyei in­tézményként működtek; ahol nem volt megfelelő Művelődési Ház, nem volt korszerű kereskedelmi ellátást biztosító üzlethálózat, de még egy rendes TÜZÉP telep sem. Olyan településből kellett igazi várost csinálni, ahol a bel­területi utak mindössze 15,4 %-a volt szilárd burkolatú, ahol tech­nikai eszközeit tekintve alacsony színvonalú Költségvetési Üzem próbálta ellátni a városi kom­munális feladatokat stb. stb.­­ Mindezek mellett kellett meg­birkózni egy olyan központilag támogatott feladattal, mely Mátészalka város mellett Dom­bóvárnak is több mint 100 millió forintot biztosított az úgynevezett vidéki ipartelepítési program keretében egy ipari park (45 hek­tár) kialakítására. Ezidőtájt többször is a sze­memre vetették, hogy hajszolom a tanácsi dolgozókat, nem tűrök semmi lazaságot, minden mu­lasztást megtorolok. Nem akarok védekezni, valóban majdnem így volt, azzal a különbséggel, hogy én sem kíméltem magam és napi 12-14 órát dolgoztunk általában az első időszakban. De így kovács­­olódott össze egy tettre kész, nem csak lelkesedni, de dolgozni is tudó városi igazgatási apparátus. Nem lenne teljes a visszaem­lékezés, ha ennek a hősi korszaknak néhány dolgozójának a nevét nem említeném meg: néhai Gondi Lajos pü. oszt. vez., néhai Farkas Aladár műv. oszt.vez., Máté László műv.oszt. vez., Kovács István terv csoportvez., Csillag László épít. közi. oszt.vez., később tanácsel­nök helyettes, néhai dr. Sáfár Lászlóné egészségügyi oszt.vez., Gyurisánné dr. Javós Ilona igazg.oszt.vez., Boruzs Barnabás tanácselnök helyettes, Micheller József mezőgazd. oszt. vez., Csil­lag József kereskedelmi felügyelő, Dévényi György városi főmérnök, Kovács József költ­ségvetési üzem igazgatója, majd az őt követő Szabotin Károly igazgató. De meg kell említenem a kezdetben 65 fős, majd később 45 fős városi tanácstagságot, akikre mindig számítani lehetett úgy a lakosságnak, mint a tanács vezetőinek. Közülük is kie­melkedő tevékenységet nyújtot­tak: Takács József, Lengyel Ferenc, dr. Imhoff Sándorné, Szivek István, Lehoczky Béla, id. Hajós Károly, Márfay Ottó, Sze­­beniné dr. Lovas Borbála. Nagy segítségemre volt Bérdi József vb. titkár, aki az igazgatási feladatokat lelkiismeretesen és szakszerűen segítette, ellenőrizte, ezzel biztosította számomra, hogy teljes energiámmal és lehetősége­immel a város fejlesztést és működését biztosítsam. Ebben az időszakban a városi vezetés fő célkitűzései a követ­kezők voltak: - az előközművesített ipari park megépítése és betelepítése; - 1000, (nem tévedek) ezer lakás felépítése, melyből öt év alatt elkészült: 1060 lakás; - 400 óvodai férőhely létesítése; - a költségvetési üzem korsz­erűsítése és alkalmassá tétele a kom­munális feladatok elvégzésére; - 20 km szilád burkolatú út megépítése; - közvilágítás korszerűsítése. Lehet, hogy ez ma hihetetlen­nek tűnik, de egy olyan városban mint Dombóvár, mely csak a minimális követelményi szinttel rendelkezett a városi cím elny­erésére, a várossá nyilvánítás utáni 4-ik évben hozzáfogott és alig egy év alatt felépítette a gu­­narasi strandfürdőt és létesít­ményeit. A megyében elsőként, de az országban is az elsők között épített általános iskolai tanuszodát és állított fel a város különböző pontjain 11 játszóteret. És ez nem bolsevik trükk volt, hanem a város társadalmának, civil szervezeteinek, üzemeinek, intézményeinek hallatlan városszeretetén, egészséges lokál­patriotizmusán alapuló munka, amiért az egész megye irigyelt bennünket. A gunarasi vállalkozás, mely ma (él nélkül állítom) komoly gondot okoz a tisztelt önkor­mányzatnak, országosan ismert példa volt a helyi összefogásra. Ebben a városban akkoriban évente 10-15 millió forint nagyságrendű társadalmi munka valósult meg. Állampolgárok százai, vállalatok, intézmények tucatjai kapták meg évente a "Városért" című emlékplakettet, melynek akkor rangja volt. Én közel 20 éves tanácselnöki működésemben ezt a közösségi összefogást tekintem a leg­nagyobb eredménynek! Világos célmeghatározás, en­nek lakossági elfogadtatása, bürok­ráciamentes szervezés, folyamatos tájékoztatás és a végzett munka erkölcsi elismerése. Így vált egy város társadalma, a létező szo­cializmus számtalan hibája, bak­lövései közepette saját lokális érdekeinek megvalósítójává. Csak mellesleg teszem hozzá, hogy e városépítő munka mellett az 1970-es év végén Tata város mellett elvállaltuk városkörnyéki igazgatási modell a kísérleti bevezetését, ami az országban általánossá vált. Ugy­anezekben az években bővült a városkörnyék 3 baranyai és 2 So­mogy megyei településsel. Ekkor lett tulajdonképpen a városnak területrendezéssel önálló szőlőhegye, mert ez is a városi célok között szerepelt. Tréfásan mondogattuk, de ko­molyan vettük, hogy milyen város az amelyiknek nincs szőlőhegye és nincs fúvós zenekara. Mind a kettő meglett, mert a város tár­sadalma akarta! Azt sem kell eltagadni, hogy ebben az időben a vasút, a vasúti intézmények és a vasutasok voltak C&* C^= C^=

Next