Dombóvár - Városházi Értesítő, 1999 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1. szám
A DOMBÓVÁRI HÍRMONDÓ HAVI MELLÉKLETE 1999. január - IV. évfolyam 1. szám Tisztelt dombóváriak! Az elmúlt őszi önkormányzati választáson bizalmat kapott dombóvári polgármesterként köszönthetem ismét Önöket. Egy nehéz, küzdelmes, de sikeresnek mondható ciklust tudhat maga mögött a város. A most következő négy év sem lesz könnyű, hiszen a település önkormányzata előtt álló feladatok ezúttal sem jelentenek kisebb kihívást, mint az előző időszak problémái. Ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy biztató jelek mutatkoznak a város működésében, hiszen az annyira várt gázprogram végeztével módunk volt arra, hogy jó néhány oktatási és egészségügyi intézményünk fűtését korszerűsítsük. Befejeződött a kórház konyhájának teljes rekonstrukciója, s az idén már egy tizenkilenc ággyal működő ápolási osztály is megkezdte működését. A város idősellátásának jelentős állomása volt, hogy december elején elkészült az Arany János téri Szociális Otthon korszerűsítésének első, fontos szakasza. Emellett a Szabadság utcai Platán Otthon 29 férőhelyes új részlegét is átadhattuk. Az úthálózat is fejlődött, hiszen nem csak régi útburkolatokat tudtunk felújítatni, hanem több olyan utca is szilárd burkolatot kapott, amelyeken eddig a város polgárai nem kelhettek át száraz lábbal. Igaz, nagy befektetőt nem sikerült még eddig a városba csalogatni, de a kis- és középvállalkozások megerősödtek, piaci jelenlétük megszilárdult. A város kitörési pontjaként joggal emlegetett Gunarasfürdő kis léptekkel ugyan, de folyamatosan fejlődik, amit nem csak Önök tapasztalhatnak, hanem szerencsére az egyre nagyobb számban ide látogató hazai és külföldi turisták is. Úgy érzem, hogy a megszerzett lendület tovább viheti a várost, s az itt élők mindannyian érzékelhetik, hogy Dombóvár nem haldoklik, vagy vegetál, hanem előreléphet a fejlődés útján. Ehhez a képviselőtestület összecsiszolódására éppúgy szükség van, mint az Önök további áldozatos munkájára, tenniakarására. Meg kell értenünk mindannyiunknak, ahhoz, hogy Dombóvár egyre többet adhasson nekünk, magunknak is a lehető legtöbbet kell tennünk érte. Öröm, hogy hamarosan a fejlődés egyik újabb jelentős állomásaként átadásra kerül az ország egyetlen, éppen városunkban épülő rendőrkapitánysága. Azzal, hogy a korszerű épület kiváló munkafeltételeket biztosít rendőreink számára, reményeink szerint Dombóvár közbiztonsága tovább javul. A település egyik krónikus problémájaként emlegetett, alacsony szennyvíz-csatornázottság is megoldódni látszik. A Szuhay-dombi városrészen idén az önkormányzat pályázati pénzek és a lakosság áldozatvállalásának jóvoltából 650 ingatlan tulajdonosa kapcsolódhat a vezetékes szennyvízhálózatra, még ebben az évben. Ez pedig egy olyan terv első lépése, amely szándékunk szerint rövid időn belül végigvonul a város jelenleg még ellátatlan területein. Külön öröm, hogy ezzel nem csak a dombóvári polgárok komfortérzete javul, hanem városunk ivóvízbázisát is védjük a beruházással. Az elmúlt négy évhez hasonlóan kiemelt feladatként kezeljük a térség gazdaságának élénkítését, s ezzel együtt új munkahelyek teremtésével az állástalanok számának csökkentését. Ezt célozza a Dombóvár térségében megálmodott ipari park, amely később logisztikai központtá fejlődhet. Feladatainkat, örömeinket még hosszan sorolhatnám, ám most inkább azzal a hittel és annak reményében köszöntöm Önöket a Városházi Értesítő idei első számában, hogy lesz erőnk és türelmünk az együttes munkálkodásra, azért, hogy közös céljainkat elérjük. Kerékpárút a belvárosból Kaposszekcsőig Elkészült Dombóvár hosszútávú közlekedési koncepciója, amely a kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében javasolja a kerékpárút-hálózat kiépítésének folytatását, ami jól szolgálná a közlekedésbiztonság javítását, ha a kerékpárosok a 611. fő közlekedési út helyett a kerékpárúton közlekedhetnének. A kerékpárosok várják az út folytatását, hiszen egyre népszerűbb a városban kerékpározás. A mozgásszegény életmód mellett ez remek sportnak tekinthető, amellett az egyik legkomolyabb környzetekímélő közlekedési eszköz is, ami ma lényeges szempont! Az eddig megépült szakaszon a Népköztársaság útról már Gunarasfürdőig el lehet kerekezni, de ha a tervezett fejlesztés megvalósul, a Ligetlakótelepig, vagyis a volt laktanyáig, de Kaposszekcső központjába is eljuthatnak a kerékpározás kedvelői, útbaejtve Kaposszekcső-Szőlőhegyet. Kaposszekcső és Dombóvár Önkormányzata eddig is közös ügynek tekintették a Liget-lakótelep lakóinak érdekeit, a kerékpárúttal a közlekedésüket segítenék. A Dombóvár központjából Kaposszekcső központjáig tartó kerékpárút megépítéséhez Dombóvár és Kaposszekcső közös pályázatot nyújt be az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatósághoz, valamint a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácshoz, mert a megvalósítás csak állami támogatás esetén lehetséges. A megépítendő kerékpárút hossza kb. 6 km, tervezési költségének Dombóvárra eső része 875.000 Ft, melyet Dombóvár Város Önkormányzata a város 1999. évi költségvetése terhére elkülönített. A kerékpárút végleges nyomvonalának meghatározására a részletes műszaki-gazdasági vizsgálatot követően kerül sor. Üdvözlettel: Tóth Attila