Dombóvár - Városházi Értesítő, 2001 (6. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

2 VÁROSHÁZI ÉRTESÍTŐ Jubiláltak a madarászok A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye­sület helyi csoportja de­cember 15-én a Molnár György Általános Iskola aulájában ünnepelte ala­pításának húszéves jubi­leumát. Az országban hu­szonnyolcadikként 1980- ban egy fiatal, bioló­gia szakos tanár, Nagy Sándor hozta létre a ma­darászok helyi szerveze­tét, melynek kezdetben harminckét tagja volt. Az­óta több, mint ezren vet­tek részt a Siótól, a Sár­víztől és Bonyhádtól nyu­gatra fekvő 76 Tolna me­gyei településen tevékenykedő csoport munkájában. A természetkedvelő gyerekek és fel­nőttek az elmúlt húsz esztendőben ren­geteg előadáson gyarapították ismerete­iket, kirándultak hazánk és a környező országok legszebb tájain, madárgyűrűző és környezetvédelmi táborokat szervez­tek, sok érdeklődőt vonzó kiállításokat és országos vetélkedőket rendeztek, felé­pítették és sűrűn használták a Tüskei-tó mellett lévő madárvártát és az évente átlagosan 800 diákot fogadó pacsmagi erdei iskolát. Amellett, hogy a diákok lelkes pedagó­gusok irányításával feltérképezték a működési területükön található gazdag madárvilágot, számos fajvédelmi­ prog­­ramban is részt vettek. A legalaposab­ban a fehérgólyákat, a gyöngybaglyokat, a cigányrécéket, a harisokat és a gyur­gyalagokat figyelték meg. A dombóvári csoportban folyó munka szakmai szín­vonalát jelzi, hogy annak tagjai közül legalább ötvenen lettek ornitológusok, kutatók, biológiatanárok, erdészek, vagy állatkerti dolgozók, akiknek már számos könyve és publikációja jelent meg folyó­iratokban, illetve kiadványokban. A civil szervezet széleskörű tevékeny­ségéhez a tagdíjon kívül különféle pályá­zatokon nyert pénzeket használt fel, de kapott támogatást a Környezetvédelmi Minisztériumtól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől, a Környezetvédelmi Oktatóközpontok Or­szágos Szövetségétől, helyi és környék­beli vállalkozóktól, valamint cégektől, il­letve a dombóvári önkormányzattól is. A Molnár György Általános Iskola au­lájában megtartott ünnepi ülésen az el­múlt két évtized legemlékezetesebb pil­lanatait a csoportot alapító - ma annak titkáraként dolgozó - Nagy Sándor ele­venítette fel, majd Molnár Zoltán, a szervezet elnöke mutatta be a pacsmagi erdei iskolát diavetítéssel egybekötött előadásán. Nagy Sándor a csoport egyik alapítójának, Radnai Lajosnak emlékkönyvet nyújtott át húszévi munkájáért Prometheus Rt: drágult a távfűtés és a melegvíz Január elsejétől a Promet­heus Rt. átlagosan 2,7%-kal emelte a távfűtésért és a melegvíz-szolgáltatásért fi­zetendő díjat.­­ Legutóbb akkor kény­szerültünk árváltoztatásra (a hődíjat 9%-kal emeltük), amikor júliusban a földgáz árát a kormány 11%-kal nö­velte. Szerencsére október­ben a nagyfogyasztóknál al­kalmazott újabb 43%-os emelés nem érintette a táv­hő- és melegvíz-szolgáltató cégeket - mondta érdeklődésünkre Frucht Ferenc, a budapesti székhelyű Prometheus Rt. helyi kirendeltségének vezetője. - Általános költsé­geink folyamatos növekedé­se miatt cégünk vezetői de­cemberben felülvizsgálták a Dombóváron alkalmazott árakat és - az inflációt fi­gyelembe véve - annak vál­toztatásáról döntöttek. A hődíj nem drágult, az alap­díjért viszont az eddiginél 6,57%-kal kérünk többet ja­nuártól. Fogyasztóink a de­cemberinél átlagosan 2,7%­­kal nagyobb összegről szóló számlát egyenlítenek majd ki. A lakások méretétől függően távhő- és melegvíz-szolgáltatásunk ára havon­ta 200-300 forinttal nő. Frucht Ferenc 2001. január „A politika diszkrét bája beragyog a közigazgatásba!” A Területfejlesztők és Polgármesterek Klubjának dél-dunántúli egyesülete nagy érdeklődéssel kísért fórumot tar­tott december közepén a városházán. A civil szervezet elnökének, dr. Tóth Sándornak a köszöntője után a házigaz­da település polgármestere, Tóth Attila üdvözölte a konferencia Somogy, Bara­nya és Tolna megyéből érkezett mintegy nyolcvan résztvevőjét. A képviselőtestü­letek vezetőinek, a polgármesteri hiva­talok dolgozóinak és a területfejlesztési szakembereknek Szabó Loránd ügyveze­tő mutatta be a dombóvári és városkör­nyéki falvak önkormányzati társulását. A Pécsi Tudományegyetem Jogi Kará­nak tanára, Dr. Kiss László a tíz éve mű­ködő közigazgatási rendszerről mondta el gondolatait. Megítélése szerint a EU- kompatibilissá kell tenni az intézmény­­hálózatot. Az önkormányzatok legna­gyobb problémája az, hogy számukra a kormány az új feladatok megoldásához nem biztosít elegendő pénzt. A politika diszkrét bája a kelleténél jobban bera­gyog a szakmába. Túl sok a mostani struktúrában az érzelmi alapon nyugvó döntés. Kívánatos lenne, hogy ehelyett a finanszírozhatóság, a gazdaságosság és az eredményesség váljon a legfontosabb szemponttá. Érdemes lenne azon is el­gondolkodni, hogy a ma több tárcáia­­tartozó és emiatt igazi gazda nélk közigazgatást a jövőben önálló minisz­tium irányítsa.­­A változtatást nem szabad elk­eedni, azt nagyon alaposan meg kell fo­rolni. Az önkormányzati rendszer átal­kításakor a valós ellátási-szolgáltató körzeteket is érdemes lenne szem el tartani - állította az egyetemi oktató. A különféle önkéntes társulásokra szólva Dr. Kiss László megjegyezte, he az ilyen szerveződések elébe menne problémák megoldásának és gyűl meg ,jó szájízt” is kölcsönöznek a csalatot létesítőknek. Dr. Tóth Sándor (balról) és Dr. Kiss Lász

Next