Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2017 (27. évfolyam, 1-12. szám)
2017-08-01 / 8. szám
XXVII. évfolyam 8. szám 2017. augusztus Ára: 250.-Ft www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kimondottan „termékeny” hónapot hagytunk magunk mögött! Júliusban egymást követték az események. Nem volt olyan hét, amikor ne történt volna valami életünket meghatározó esemény, hétköznapjainkat színesítő rendezvény! Kezdem a legjelentősebbel, a XXIII. Dömsödi Napok rendezvénysorozattal. Hagyományainkhoz hűen idén is a megnyitón adtuk át az arra érdemeseknek a Díszpolgári címet, valamint a Dömsödért Emlékérmet! A Képviselő-testület döntése értelmében Díszpolgári címet érdemelt ki Kovács László és Tóth Sándor! Mindketten életük egy jelentős hányadát áldozták a köz szolgálatára, így kitüntetésük nem lehetett kérdéses! A Dömsödért Emlékérmet is olyan dömsödi polgárok kapták, akik az élet valamely területén különleges teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet! így volt ezzel Vass Ilona, Dr. Wágner Viktor, Béczi János és Kisjuhász Ferenc is! Gratulálok valamennyiüknek, és egyben példaként állítom őket a fiatalok elé! Szintén a megnyitó keretében köszönthettem a testvérvárosi küldöttségeket, így a Zachar Stepánka által vezetett fűri küldöttséget és a Jörg Müller által vezetett knüllwaldi küldöttséget! Néhány napig ayergyócsomafalvi tűzoltók is velünk ünnepeltek. A felvidéki barátaikkal rövid időn belül kétszer is találkozhattunk, hiszen egy héttel korábban eleget tettünk a Füri Falunapra vonatkozó szíves invitálásuknak! Jörg Müller polgármester úr döntésének megfelelően most vezette utoljára a német küldöttséget, mivel szeptemberben visszavonul a közélettől! Huszonhét évi polgármesteri szolgálat után teszi ezt! Nagyon sajnálom, de megértem ezt a tényt! Már most jelzem, hogy Polgármester úr továbbra is a díszpolgárunk marad, így visszavonulása nem jelenti a kapcsolatunk megszakadását! Jó egészséget és aktív pihenést kívánok Neki! Ami a háromnapi kulturális, szórakoztató programot illeti, nos, azt hiszem, hogy régen látott gazdag kínálatból válogathattunk. A megnyitó keretében, egy-egy díjátadás között a Kiss Kata zenekar szórakoztatta a jelenlévőket. Ők az a zenekar, akik a népi-nemzeti érzelmű dalaikkal rövid idő alatt meghódították az országot! A Markóné Zöldág Ágnes által szervezett Puskás Ferenc kiállítást sokkal nagyobb érdeklődés kísérte, mint amire én is számítottam. Nagyon jól illett abba a szombat délelőtti programba, amelynek keretében a Dömsödi öregfiúk csapata összemérte erejét a Budapesti Honvéd öregfiúk csapatával. A szépszámú szurkolósereg színvonalas mérkőzést láthatott. A Petrovics-házban nyílt meg „A magyarság népi hősei” címmel Kertai Zalán festőművész kiállítása. A szombat-vasárnap délutáni szórakoztató műsor valóban nagyon színes kínálatot nyújtott az érdeklődőnek! Nótár Mary műsorától Raulz Ábrahámig, Bereczki Zoltántól a Ju és Zsu Társulatig neves művészek sora szórakoztatta a közönséget! Folytatás a következő oldalon: „István tette szentté a magyart, ő mindenkinek csapját akairt. Ott akorvoCt, szentjétek lakott, ő neküink egy országot adott. „Dugasz István Tisztelettel hívjuk és várjuk Önt és "Kedves Családját 2017. augusztus 20-i rendezvényre 11.00 óra Ünnepi istentisztelet a dömsödi egyházak, részvételével a dömsödi Református Templom előtti parkban ünnepi beszédet mond:Bencze István Dömsöd polgármestere Az ünnepi műsorban közreműködnek: a <Da6i Kórus valamint az Általános Iskola volt diákjai Kórusvezető: Horváti - Hagyó Emese 21.00 órától TŰZIJÁTÉK a'Dima-parton a Sportpályánál’. JA: „Szép Dömsödért" emlékplakettef átadása Koszorúzás nngi Biztonfil Magyar péktől magyar kenyér II. 7. o. -» Nyári napközis tábor 10-11. o. -I OTE HÍREK 12-13. o. -f Közösséget kovácsolva: Beszélgetés Nemoda-Stiasny Mártával 14-15. o. Búcsú Kohl Jánostól 17 o. -*• Állatorvosi hírek 20. o. •4- 500 éves a reformáció 20. o. _____________________j