Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 1998 (9. évfolyam, 1-23. szám)

1998-01-28 / 1. szám

2. OLDAL Fejlődik a nagybani piac 1997. december 17-én Dr. Szalay István polgármester és Katona András vásárigazgató átadta a nagybani piac számítógépes beléptető és fizető rendszerét. Az új rendszert VADITS GYŐZŐ tervező ismertette a meghívott ven­dégeknek, országgyűlési és városi képviselők­nek, valamint a sajtó képviselőinek. Mindig öröm arról tudósítani a közsé­günk lakosságát, ha valami jó történik ve­lünk, közvetve, vagy közvetlenül. A kezdeti sok bosszúság, forgalmi akadályok, a lakos­ság zavarása éjjel-nappal, a sok szemét, stb. múlani látszik. Jelentős ráfordítással (30 millió Ft) az egész nagybani piac területe szilárd burkolatot kapott, kialakítottak egy külön gépkocsiparkolót, melyet a foci­meccsre látogatók ingyen használhatnak. A csapadékvíz elvezetését is megoldották, ha nem is zárt csatornában (ahogy ez elvárható lett volna), talán egy későbbi fejlesztés so­rán ezt is megvalósítják. Mindezek előtt meg kell említeni az új számítógépes be­léptető és fizető rendszert, mely európai mércével mérve is korszerűnek tekinthető. Megszünteti a közlekedési zsúfoltságot, külön fogadja a bérleteseket és az alkalmi vevőket és eladókat. A későbbiekben a par­kolási idő mérésével, kedvezményezi a rö­­videbb ideig árusítókat, ezzel is növelve a piac forgalmát. Mindezekkel szeretnénk megnyugtatni a lakosság azon részét, akik szenvedői voltak eddig a nagybani piacnak. Az sem utolsó szempont, hogy a környék termelői ide hozzák áruikat eladni, növelve a város bevételét, a lakosság jobb ellátását. Hivatkozhatnánk arra is, hogy a régi időkben milyen harcot vívtak a települések a vásártartás jogáért, tudták hogy a keres­kedelem, az ipar a fejlődés motorjai. Ezért mi se tiltakozzunk a nagybani piac és az állatvásár ellen. Befejezésül annyit még megemlítenénk, hogy az átlag 60 millió Ft bevételből lehet­ne áldozni a Széksósi úti kispiac rendezésé­re is, hogy jogos legyen a helypénz besze­dése az árusoktól, mert a jelenlegi körül­mények között árusítóknak, fizetni kell azért, hogy bokáig vízben-sárban állva szolgálják a lakosságot. Varga István 1998. JANUÁR 28. Orvvadászt fogtak a dorozsmai határban Még a múlt év decemberének egy csen­des délelőttjén, Farkas István hivatásos va­dász egy idegen fiatalembert látott meg, aki fegyverrel a kezében módszeresen taposott egy gazos területet. Vagyis vadászott. A hivatásos vadász kötelességét teljesít­ve, feltartóztatta és kérdőre vonta őt. Kide­rült, hogy emberünk egyáltalán nem volt tisztában cselekedete súlyával. - Mert, hogy ő miért is ne vadászhatna itt, úgy sincs vadőr csak az öreg Kálmán bá’, az pedig kórházban van. - Tévedésére hamar rájött, amikor a hivatásos vadászunk fel­fedte kilétét és intézkedett. Rendőrt hívott a másik vadőr segítségé­vel. A rendőr megállapította az emberi élet kioltására alkalmas fegyver engedély nél­küli viselését és letartóztatta a fiatalembert. Az eset nem egyedi. A rendszerváltást követően sikk lett az orvvadászat, pedig súlyos bűncselekménynek számít. Az új vadászati törvény megfelelő intéz­kedési joggal ruházta fel a hivatásos vadá­szokat, akik élnek is jogukkal. Ez egyben kötelességük is. Minden törvényes eszköz­zel védik a vadat és a határt az illetéktelen garázdálkodóktól. Petrov András a helyi vadásztársaság elnöke Tájékoztató őstermelők részére! Az 1997. évi jövedelem és adó kiszámítása Az őstermelők többféle adózási módot választhattak. - tételes költségelszámolást, (1.) - átalányadózást, (3.) Bármelyiket is választotta az őstermelő, ha a tevékenységéből származó éves bevé­tele nem haladja meg a 250 ezer forintot, nem kell adót fizetnie. Ha bevétele túllépi a 250 ezer forintot akkor a 250 ezer forintos bevétel is adókö­teles. Tételes költségelszámolás: (1) A tételes költségelszámolást alkalmazó őstermelők jövedelmét össze kell vonni az adóévben keletkezett más jövedelemmel. A bevételből a bizonylattal, számlával igazolt költségek levonása után fennmaradó része minősül adóköteles jövedelemnek. Az őstermelőnek, ha a bizonylattal iga­zolt költségei az éves bevételét meghalad­ják, vesztesége keletkezik. A kezdő őster­melő a veszteségét korlátlan ideig elhatá­rolhatja. (1997-ben minden őstermelő eb­ben a vonatkozásban kezdőnek minősül.) A tételes költségelszámolást alkalmazó őstermelőt adókedvezmény illeti meg az őstermelői termelésből származó jövedelme után, amely a jövedelem utáni adó összege, de legfeljebb 100 ezer forint. Kedvező sza­bály, hogy a tételes költségelszámolást al­kalmazó őstermelőnek, hogy­ha éves ár­bevétele a 250 ezer forintot meghaladja, de 1 millió 500 ezer forintnál nem több, és legalább a bevételének 20%-át kitevő ös­­­szegben rendelkezik a törvényben elismert költség igazolására, a nevére szóló szám­lákkal, akkor nem keletkezik jövedelme. Átalányadózás: (3) Azoknak az őstermelőknek, akik ezt az adózási módot választották, az ebből szár­mazó jövedelmüket nem kell összevonni semmiféle más jövedelemmel, (pl. munka­­viszonyból származó jövedelemmel, nyug­díjjal stb.) A mezőgazdasági kistermelésből (nö­vénytermesztésből, kertészetből, szőlő-gyü­mölcsből, stb.) származó bevétel 15%-a a jövedelem. Állat és állati termékek értékesítéséből származó bevétel 6%-a a jövedelem. A fizetendő adóelőleg meghatározásánál a következőképpen kell eljárni: 1. Amennyiben a megállapított éves jö­vedelem 200 000,- Ft alatt marad, az adó mértéke 12,5%. Pl.:­­ növénytermesztés árbevétele 650 000,- Ft­­ állattenyésztés ” 550 000,- Ft Árbevétel összesen: 1 200 000,- Ft Jövedelem: Növényterm. 97 500,- Ft Állatteny: 33 000,- Ft Összesen: 130 500,- Ft Fizetendő adó: (12,5%) 16 313,- Ft Ha az éves jövedelem a 200 000,- Ft-ot meghaladja, a fizetendő adó mértéke 25%. (Fontos szabály: a 25% a teljes jövedelemre értendő!) Adóelőleget az árbevétel keletkezését követő negyedév 11-ig kell megfizetni. (pl.: az árbevétel időpontja 07. 26., az adóelőleg megfizetése 10. 11.) Az adóbevalláshoz szükséges nyomtat­ványokat minden őstermelő részére időben megküldi az APEH. Az őstermelői igazolványok 1998. évre történő érvényesítését január végén fogom megkezdeni. Gázolaj fogyasztási adójának igénylése az 1997-es gazdasági évre januárban még lehetséges. Természetesen az igénylő ne­vére szóló 1997. évi gázolajszámlák és a használatában lévő földterület alapján. Fogadóóráimat továbbra is kedden 15.30 órától 19 óráig tartom, és pénteken 14.00 órától 18.30 óráig. Baranyás József gazdajegyző

Next