Kiskundorozsma - Új Dorozsmai Napló, 1998 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1998-01-16 / 1. szám
m Dorozsmai Rapló KÖZÉLETI LAP 1998. január 16. • II. évf. 1. szám (X) NEUMANN STANISLAV KOSTKA ÉJSZAKA KISKUNDOROZSMÁN (részlet) Ó éj, te lebegve libbenő táncos magyar éjszaka, és a hatalmas ég sátra alatt, mit milliónyi roppant tűhegy verdes át meg át, nehogy a sóvárgás fullasztóan bennünk rekedjen, nehogy irdatlan sötét verjen itt tanyát - hányan láttuk suhanó szárnyad! Én, kit őrségre az állami ménes ideküldött, meg a honvéd, ki világos ablaka mögött elkezdett levelén elaludt már, egy férfi, ki az éjben lámpást himbálva botorkál, míg a lámpafény lassan imbolyog át a piac kövein, s lehet, hogy Hoyos gróf is, a csinos kapitány és Dorozsma szépe is, ki talán nekivetkezett már, hogy találkozzék teveled, sebes álom! Heves és hangos vidéki beszéd, vízimadarak rikoltozása, a békák kórusa, nyájak bőgése, kolompok ezüst dala szunnyad e föld himnuszos éneke mélyén és száll, száll mocsarak, rozstengerek és búzamezők fölött, át a tengeri s a paprikaföldek hosszú szalagja fölött, él a szöllők s a gyümölcsösök enyhén szétszórt házai mellett, miket álmosan őriznek a nyárfák. Anyás mosollyal nevet a tiszta ég alatt ez az ország, melynek egén sirályok, vadkacsa s vadlibanyájak úsznak, s hol táncosléptű gólyák kelepelnek. E földön szélmalmok vitorlái lebegve motoznak, s tele van füstszürke komor bivalyokkal a táj - pár lépésnyire innen, fejük fölemelve ténferegnek az úton, szimatolva a szélbe... (Végh György fordítása) Neumann, S. K. (1875-1947) cseh költő, író, újságíró. Lengyel nemesi ősöktől származott. A kilencvenes évek végén az anarchista mozgalom egyik vezéregyénisége. Részt vett az első cseh avantgárd törekvésekben. 1915-ben bevonult, 8 hónapig Szegeden és Kiskundorozsmán szolgált. Itteni emlékeit néhány verse őrzi. ŐKET ÜNNEPELJÜK: 50 évvel ezelőtt 1948 január 18-án kötött házasságot ÁDÁM SÁNDOR és SIMON MÁRIA dorozsmai lakosok. Velük együtt ünnepel két gyermeke és hat unokája is. Mi is köszöntjük őket. Sok boldogságot az ADAM családnak! Írt ÚJ ÉV - ÚJ LAP Azt hinné az ember, hogy az új lappal új életet kezdek majd, új gondolattal. Pedig nem változik semmi az ég alatt; a papír, a penna ami volt, az maradt. Üzenni szeretnék. Üzenni, hogy élek, azt ami történik, s hogy mit gondol a lélek. Olajos Ágnes I Petőfi Sándor tiszteletére Petőfi Sándor 175 éve, 1923 január 1-én született. Ennek tiszteletére egy verset szerettem volna írni. Mindössze csak az ihletre vártam még. „Hol maradsz, ihlet?” - kérdeztem tőle közvetlen hangon, baráti tegeződéssel. De válaszra nem kellett várnom. Angyalszárny suhogást hallottam, az ihlet érkezett meg fülemhez. - Éhes vagy? - érdeklődött odaadó figyelemmel. - Igen. Már nagyon várom az ebédet. Anya, ma vasárnap, csirkét süt ebédre. Amikorra a munkámból hazaérek, déli egy óra is elmúlik már. Addigra talán éhen is halok - válaszoltam komolyan, de keserűen nevetve. - Csak a gyomrod éhes? - terelgetett a megoldás felé az ihlet. - Nem tudom... - méláztam elgondolkodva. - Az agyam is éhes... egy költeményre. Mintha... - indult el bennem egy gondolat, és egészen Petőfi Sándor bőrében éreztem magam. Petőfi, aki országunk szegény költője-vándora volt. Petőfi, akinek, ha falat kenyere sem akadt, akkor is betűkkel tömte magát. Olvasott, tanult, és mindenekfelett írt. Éhesen és sápadtan. Lesoványodott, megnyúlt alakja sokszor késő éjszakáig, kora hajnalig hajolt a papíros fölé. A papírlap mezítelenségét volt feladata felöltöztetni Petőfi Sándornak. Ezek a később pénzzé tett írások az életet jelentették neki. Pedig meglehet, hogy néhány költeményt talán soha nem adott volna ki a keze közül a költő. Idáig jutottam gondolataimban, s közben észrevétlen, e költemény nyílt tollam nyomán. Éhezem, sápadtan megnyúlik az arcom, elfolyik a testem, égő tűz a harcom, tán egy falat kenyér, ami most kellene, vagy csak egy papírra írott szó ihlete. Olajos Ágnes