Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2009 (20. évfolyam, 1-12. szám)

2009-01-30 / 1. szám

'A­ NAPLÓ kiskundoro^sma.hu/ doro^smainaplo KÖZÉLETI LAP ALAPÍTVA 1990-BEN XX. évfolyam 1. szám 2009. január 30. Teltházas rendezvény a művelődési házban December 18-án délután nagy sürgés-forgás, tévés-vevés várta a Pető­fi Sándor Mű­­velő­dési Házban az odaérkezőket. Az ünnepi műsor kezdése előtt már apró kézművesek és mézeskalács-készítők serénykedtek az asztalok mellett: gyékényből szőtt dísztárgya­kat, díszfigurákat és ínycsiklandozó mézeskalácsokat láthatott a közönség. Hajdú Géza igazgató úr megnyitója és Fábián József ünnepi beszéde után zenés ünnepi műsor vette kezdetét. Kicsik és nagyok egyaránt nem maradtak étlen-szomjan, ajándékokkal teli zsebbel térhettek haza. Sőt, a bejárat mellett Mihálffy Béla és Nógrá­di Zoltán, Mórahalom polgármestere ajándék naranccsal és banánnal kedveskedett minden betérő vendégnek. Teltházzal, jó hangulatban telt a 2008-as Mindenki karácsonya. Mihálffy Béla és Nógrádi Zoltán polgármester úr gyű­­rézeskalácsot is díszíthettek a gyerekek, mölcsöt adott minden vendégnek­ is. HAVI GONDOLAT Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud. (Széchenyi István) A Magyar Kultúra Napján... Az újévi fogadalmak között talán mélyen és őszintén azt is megígérjük, hogy — legalább — ezen a napon ápoljuk kultúránkat. Kölcsey Ferenc költő­ 1823. január 22- én fejezte be a Himnusz megírását. 1989- től ezen a napon emlékezünk az évezre­des hagyományainkra, múltunkra, gyö­kereinkre. A lelkünk talál otthonra, itthon, ami­kor felcsendül a Magyar Himnusz. Vala­miféle libabő­rös remegést érzünk ott legbelül a szívünk mélyén. Az összetar­tozás, összefogás érzését, melyeknek oly nagy szüksége jár manapság. Talán belelapozunk nagyjaink írásait tartalmazó köteteibe, a magyar nyelv egyedülállóan szép irodalmába, s elgon­dolkodunk útmutatásaikon: „Lehull ezer dió, millió lesz holnap, Letörhet száz ág, ezer nő helyére, S ha csupán a csonka törzs marad, Ha új tavasz zsendül, kifakad! Uram csak Te lássad, Hogy ezen a véres, küzdelmes harcon a gyökér kitartson! A gyökér kitartson!" (Alföldi Géza) Esetleg szakítunk időt a­­ hajszolt rohanásban­­ és megnézünk egy-egy magyar filmet, kiállítást, hallgatunk szép magyar dalokat, megállunk méltóan emlékezve magyar hősök szobrai előtt... Felemelt fejjel, átható érzéssel nézem házunkon - édesapám kétkezi munkájá­val készített díszes kovácsoltvastartóban — a magyar zászlót, ahogyan büszkén lobog a januári szélben, kiállva az idők, a történelem szeszélyét, viszontagságait. Magyar vagyok, ez itt az én házam, Hazám! .. GRANDPIERRE CECÍLIA Melengető... Ölelj át, január, elnémult kismadár, megfagyott karoddal, Ölelj át szavaddal, hangtalan daloddal. Énekeld fülünkbe, biztatón csevegve, egy új év hihető, szívet melengető, reményteli dalát, s repülj zord fagyon át! S. GRANDPIERRE CECÍLIA

Next