Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2013 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2013-01-31 / 1. szám

Ismét össze kell fogni! 2012. karácsonyán tájékozódhattunk a szomorú hír­ről, miszerint váratlanul elhunyt 36 éves korában Kávási Csaba kőműves, akit gyászol­t nevelt és egy saját kisgyer­meke és áldott állapotban lévő szerető párja. Január 17-én a dorozsmai temetőben kerültek hamvai a családi sírban elhelyezésre. A gyászoló család fájdalmá­ban sokan osztoztunk és vettünk részt a temetésen. A temetési szertartást végző Cordos Ferdinand plébános úr szívhez szóló búcsúztatójában méltatta az elhunyt gondos családapai erényeit és bocsátotta el lelkét az égi örök mezőkre. Tudjuk, hogy az élet megy tovább: a három kisgyer­meket és a születendő jövevényt az anyukának fel kell nevelnie. Az emberi összefogás és szolidaritás szép pél­dáját mutatták meg a Baba-Mama Klub anyukái, akik internetes fórumokon azonnal felajánlották és megszer­vezték a segítségnyújtást a gyerekeivel egyedül maradt Tímeának. Gyermekruhákat, tartós élelmiszert és pénz­adományokat gyűjtöttek. Mihálffy Béla képviselő úr a polgárőrséggel közösen tüzelő kiszállításáról gondosko­dott, amelyet egy jó szomszéd fel is hasogatott a család számára. Folytatódik a gyűjtés a család javára. Köszönettel elfogadnak mosóport, tartós élelmiszert és pénzadományt. Ezeket le lehet adni hétköznapokon a Petőfi Sándor Mű­velődési Házban 8 és 18 óra között, szerdai napokon az rk. plébánia udvari, közösségi épületében 8 és 12 óra kö­zött, valamint a Baba-Mama Klub rendezvényein. Pénzadományt banki átutalással is el lehet juttatni a család részére. Bankszámlaszám: 10402805-86766666-66881002. A gyászoló család ezúton is köszönetét fejezi min­denkinek a részvétnyilvánításért és az adományokért. TÍMÁR L: Köszönet a támogatásért Az Alkony Nyugdíjas Klub nevében tisztelettel köszönöm egész éves támo­gatását Hajdú Gézának, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójának és mun­katársainak; Kosik Dénes és Mihálffy Béla önkormányzati képviselő uraknak, a Bölcs utcai Óvodának, Újvári Mihálynak, a Jerney János Általános Iskolának, az Aro Centernek, a Vadliba Vendéglő dolgozó­inak, külön Gyuris Istvánnak és Miklós Jánosnénak, a Mardel Market zöldség­boltnak, a Főnix Cukrászdának, a Pillér Takarékszövetkezetnek, Papp Lászlóné Orsikának, Petrovné Sándor Mónikának. Támogatásukkal sikeresen zártuk az évet, remélem ebben az évben is hasonló szeretetteljes támogatásban részesülünk! KOVÁCS FERENCNÉ klubvezető XXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM2013. JANUÁR 31. Kedves halottunk: Varró Ferenc 1928. május 27-én született Kiskun­­dorozsmán egyedüli fiúként, utána még két húga született: Erzsiké és Giziké. Anyai nagyapja, Börcsök József vő­fély utódját látta a fiú írnokában, ezért la­kodalmas versekre tanította, neki ad­ta át tudományát, vőfély mesterségét. Közel ezer lakodalmat vezényelt le Dorozsmán és a környék falvaiban. 1958-ban vette feleségül Balog Annát, Pannikát, akivel 55 évet éltek boldog házasságban. Három lányukat: Arnit, Zsu­zsit és Gyöngyit odaadó gondossággal nevelték fel. Egész életében hívő em­ber volt, lányait is a katolikus hitre nevelte. Egészségben, szeretetben élt családja körében több mint 80 évig. 2010 nyarán döntötte le a betegség, később alattomos kór támadta meg. Családja két és fél éven át odaadóan ápolta. 2012 karácsonyát még együtt ünnepelték, ám egy vírusos betegség miatt újév napján az utolsó kenet felvé­telével családja körében örökbe becsukta szemét. „Szeretnénk megköszönni, hogy Te voltál az édesapánk.” Egy nagyon jó embertől búcsúzunk, ki a családjáért élt és a munka volt meghatározó életében. Lelkünk minden fájdalmával, de Isten akaratában és az örök élet reményében megnyugodva búcsúzik az egész Varró család. Az égiek adjanak örök nyugodalmat! A VARRÓ cSALÁD KOSIK DÉNES FOGADÓÓRÁJA 2013. február 14., 16.30, Kiskundorozsmai 2013. február 14., 16.30, Kirendeltség Negyvennyolcasu.12. Kirendeltség FÉLFOGADÁS: MIHÁLFFY BÉLA m­inden szerdán FOGADÓÓRÁJA önkormányzati zöldszám 06 80/820-302 KÖZTERÜLET-FELÜGYELET 06 80/479-431 A TELEFONTANÚ INGYENES HÍVÓSZÁMA 06 80/555-111 (névtelenül is tehet bejelentést) BŰNCSELEKMÉNY ESETÉN HÍVHATÓ 107, 112 RENDŐRSÉGI IRODA CÍME: SZOLGÁLATI IDŐBEN HÍVHATÓ KMB SZÁMOK Tóth Zoltán: 06 20/209-5306 Gyenes Béla: 06 20/209-5311 Varga Pál: 06 20/209-5312 Gulyás Antal: 06 20/209-5333 Nagy Krisztián: 06 20/209-5332 A SOMOGYI-KÖNYVTÁR DOROZSMAI FIÓK­­KÖNYVTÁRÁNAK NYITVA TAR­TÁSA FEBRUÁR 4-TŐL H:10-12 13-18 K: 8-12 13-16 Sze: 13-18 Cs: 13-18 P:10-12 13-18 IMPRESSZUM • KIADJA: Dorozsmai Napló Baráti Kör • FELELŐS KIADÓ: Ballai Ferenc FŐSZERKESZTŐ: Somogyi Gábor OLVASÓSZERKESZTŐ: Miklós Zoltán TÖRDELÉS, TIPOGRÁFIA: Somogyi Gábor MUNKATÁRSAK: Ocskó Ferencné, S. Grandpierre Cecília, Tímár Lajos, Tóth György HIRDETÉSFELVÉTEL: Tímár Lajos­­ 06 20/470-6587 ISSN 2063-3092 MEGJELENIK: 4200 példányban Kiskundorozsmán és a környező tanyavilágban SZERKESZTŐSÉG CÍME: 6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas utca 12. E-MAIL CÍM: DN@szelmalomktv.hu ■ WEBOLDAL: kiskundorozsma.hu/dorozsmainaplo­facebook.com/Dorozsmai.Naplo • TERJESZTI: Magyar Posta NYOMDAI MUNKÁLATOK: Agent Print Kft. 6781 Domaszék, T. 873. 17-19-ig. KISKUNDOROZSMAI ÖNKORMÁNYZATI KIRENDELTSÉG NYITVA TARTÁSA H. 8.00-15.30 Sz. 8.00-17.30 TELEFONSZÁM 06 62/461-030 DOROZSMAI NAGYBANI PIAC NYITVA TARTÁSA Nyitás: H 4 óra Zárás: Sz 19 óra Vasárnap zárva TELEFONSZÁM 06 62/461-095

Next