Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2016 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2016-01-30 / 1. szám

2 XXVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM • 2016.JANUÁR 30. Képviselő Kupa 2016 Hosszú évek tapasztalata alapján, folytatva a ha­gyományt, idén január második hétvégéjén is megrendezték az Ács Géza sportcsarnokban a Képviselő Kupát. A focié volt a főszerep, nyílt ka­tegóriában tíz csapat, míg a seniorban két csapat nevezett. A tíz csapat 3 csoportba lett besorolva: kétszer három, illetve egy négyes csoportra. A két, hár­mas csoportból a csoportelsők, míg a négyesből a csoportelső, és második jutott tovább a vasárnapi döntőbe. A csoportmérkőzéseken igen kemény és sziporkázó összecsapások voltak, amit a szépszá­mú közönség tapssal jutalmazott minden alkalom­mal. A gólokban gazdag meccsek igazi szórakozást nyújtottak. A Kupa történetében először fordult elő, hogy egy összecsapáson 23 találat született. A másnapi elődöntő párosítása alapján a kö­vetkezőképpen alakultak a mérkőzések: Az Előre- Favorit csapata játszott Pizza Pasta-val, az Előre 9:1-re győzött. A második elődöntőt a Dorozsma és Futot­tak csapata játszotta. Itt a gyorsaságnak, az ötletes­ségnek nagy szerepe volt. Meg is lett az eredménye, a Futottak 4:1-re múlta felül az ellenfelét. Az elődöntőt követően a csapatoknak kis pihe­nés volt engedélyezve, és szünetben igazi cseme­gének tűnt a Dorozsmai Boszorkányok két csapatá­nak meccse. A lányok-asszonyokat követően a döntő mérkőzései következtek. A harmadik helyért a Piz­za Pasta és a Dorozsma játszotta a meccset. Irigy­lésre méltón sportszerű összecsapást láthattunk. A végeredmény: 3:1 arányban győzött a Pizza. A döntőt a Futottak és az Előre Favorit játszotta. A Kupát újra a Futottak csapata nyerte. Az első he­lyezett tanítani illő futballal és magabiztos játékkal veretlenül nyerte a tornát. A torna végeredménye az alábbiak szerint ala­kult: 1. Futottak, 2. Előre­ Favorit, 3. Pizza Posta, 4. Dorozsma. A nyílt kategória legjobb játékosa Kiss Dávid lett, a legjobb kapusa címet Szászi András kapta. A díjakat két önkormányzati képviselőnk, Lauer Ist­ván és Mihálffy Béla adta át. A különdíjakat Horváth András, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója nyújtotta át. Meg kell említeni a máso­dik nap különlegességét, amikor is a senior csapa­tok szerepeltek, a dorozsmai volt futballistákból alakult kis közösség, a Dorozsma90 és a Ficok ját­szottak. Itt a rutinosság, a régi emlékek felidézé­se alapján a Dorozsma90 került ki győztesen 2:1 arányban. Itt különdíjat kapott legjobb kapusként Mihálffy Béla sporttárs, és legjobb játékosként Far­kas Tamás. Szeretném megköszönni a szervezők nevében a két önkormányzati képviselő közreműködését, hogy lehetőséget biztosítottak a sportcsarnok bér­lésével kapcsolatban, a Csongrád Megyei Labdarú­gó Szövetség Játékvezetői Bizottságának, személy szerint Nógrádi Tibornak, hogy a játékvezetőket biztosították. Bernard Slade színdarabjának címét felhasználva, de kicsit módosítva: „jövőre veletek ugyanitt”. LUKOVICS JÁNOS KISKUNDOROZSMAI DOROZSMAI NAGYBANI PIAC ÖNKORMÁNYZATI KIRENDELTSÉG NYITVA TARTÁSA NYITVA TARTÁSANyitás: vasárnap 17 óra. Zárás: szombat 10 óra. H: 8.00-15.30 A kirakodóvásár ideje alatt a 57­ 8.00-17.30 pufferparkoló használata díjtalan! TELEFONSZÁM TELEFONSZÁM 06 62/461-030 06 62/461-095 ÖNKORMÁNYZATI SZOLGÁLATI IDŐBEN ZÖLDSZÁMHÍVHATÓ KMB SZÁMOK 06 80/820-302Hangai Nándor: 06 20/936-7590 KÖZTERÜLET-FELÜGYELET Gyenes Béla: 06 20/209-5311 06 80/479-431 IMPRESSZUM KIADJA: Dorozsmai Napló Baráti Kör ■ FELELŐS KIADÓ: Ballai Ferenc FŐSZERKESZTŐ: Somogyi Gábor­­ OLVASÓSZERKESZTŐ: Miklós Zoltán TÖRDELÉS ÉS TIPOGRÁFIA: Somogyi Gábor MUNKATÁRSAK: Móra Mihályné, Ocskó Ferencné, Orlainé Puskás Éva, S. Grandpierre Cecília, Szentes Bíró Ferenc, Tímár Lajos, Tóth György HIRDETÉSFELVÉTEL: Tímár Lajos­­ 06 20/470-6587 ISSN 2063-3092 MEGJELENIK: 4200 példányban Kiskundorozsmán és a környező tanyavilágban SZERKESZTŐSÉG CÍME: 6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas utca 12. E-MAIL CÍM: DN@szelmalomktv.hu • WEBOLDAL: kiskundorozsma.hu/dorozsmainaplo­facebook.com/Dorozsmai.Naplo TERJESZTI: Magyar Posta - NYOMDAI MUNKÁLATOK: Alfa Center EU Kft. 6724 Szeged, Textilgyári u. 4. Gulyás Antal: 06 20/209-5333 Nagy Krisztián: 06 20/209-5332 FOGADÓÓRÁK LAUER ISTVÁN 2016. február 1. (hétfő) 14.00-15.00 óra, Önkormányzati Kirendeltség 15.00- 15.30 óra, Bölcs utca Családsegítő Ház 16.00- 17.00 óra, Jerney János Általános Elérhetőségek: mobil: 06 20/341-4199, e-mail: lauer.istvan@szeged.eu MIHÁLFFY BÉLA ÉS KOSIK DÉNES 2016. február 11. (csütörtök) 16.30-17.30 óra Helye: Önkormányzati Kirendeltség SZEGEDI JÁRÁSI HIVATAL RENDŐRSÉGI IRODA CÍME: 6724 Szeged, Huszár u. 1. Negyvennyolcas u. 12.Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-19.30 OKMÁNYIRODA:FÉLFOGADÁS: 06 62/561-600minden szerdán IDŐPONTFOGLALÁS:11—13-ig. 06 62/421-300 A TELEFONTANÚ INGYENES HÍVÓSZÁMA 06 80/555-111 (névtelenül is tehet bejelentést) BŰNCSELEKMÉNY ESETÉN HÍVHATÓ 107,112 ÁLDOZATSEGÍTÉS Országos Áldozatsegítő Vonal 06 80/225-225 Áldozatsegítő Szolgálat 6720 Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Telefon:62/549-190 Fax: 549-194 Jogi Segítségnyújtó Szolgálat 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 1/B Telefon: 62/549-195 Fax: 549-198

Next