Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2018 (29. évfolyam, 1-11. szám)
2018-06-30 / 6. szám
ALAPÍTVA 1990-BEN MEGJELENIK KISKUNDOROZSMÁN ÉS KÜLTERÜLETEIN, 4200 PÉLDÁNYBAN Nem kellett szeptemberig várnunk Június 25-én átadták az új egészségkomplexumot, az orvosok már rendelnek Az új egészségügyi központot június 25-én 9 órakor dr. Bottya László polgármester nyitotta meg. Modern, XXI. századi körülmények, korszerű műszerek, nyolc új rendelő, adta hírül a szórólap, melyet Kiskundorozsma lakosai a hétvégén postaládájukban találtak. A megnyitó rendezvényen a sajtó képviselői mellett sok dorozsmai jelent meg. Az orvosok, akiknek rendelési ideje délelőtt kezdődött, már el is kezdték a munkát, ugyanis már előző héten pénteken átköltöztek. Rendelését ezen a napon négy háziorvos, kettő gyermekorvos és kettő fogorvos kezdte meg, illetve folytatta immár az új helyen. A védőnői szolgálat dolgozói is elfoglalták helyüket, a berendezések működtetésén szorgoskodtak. Polgármester úr megnyitó beszédében köszöntötte a dorozsmai polgárokat és ismertette, hogy Szegeden két év alatt egymilliárd forintos projekt keretében több orvosi rendelő felújítása, építése van folyamatban. Átadták már a Gáspár Z. utcai rendelőt, és a kiskundorozsmai átadás után a tápéi beruházás következik. A dorozsmai egészségügyi központ körül egy új városrész központ épül a kispiac részben fedett árushelyeivel és a fennmaradó szabad terek rendezésével, térburkolattal, gépkocsi parkolók és park kialakításával. A beruházás költsége: 213,78 millió forint. Polgármester úr a nemzeti színű szalag átvágásával a létesítményt megnyitottnak nyilvánította és ünnepélyesen átadta a dorozsmai lakosság egészségét megóvó, gyógyító és védőnői szolgálat használatára. Dr. Faragó Ágnes háziorvos elmondta, hogy örülnek az új korszerű létesítmények, előző pénteken rendelés után már átköltöztek, hogy az új helyen kezdhessék a rendelést. Dr. Vízi Ilona gyermekorvos is az új helyen kezdett, elmondta élményét, hogy az első vizsgált óvodás gyermek azt mondta a rendelőre: „Hát ez szupi!”. Mondta neki, hogy ezt mondja el az óvodában a többi gyereknek is. Lauer István és Mihálffy Béla válaszolt lapunk azon kérdéseire is, amelyek az új komplexum megépítésével kapcsolatban olvasóink körében megfogalmazódtak. Annak az örvendetes ténynek, hogy az eredetileg szeptemberre tervezett megnyitót még június végén megtarthatták, az az oka, hogy az engedélyek a vártnál hamarabb érkeztek meg. Az is ismeretes, hogy a piacot fedetté kívánják tenni. Az erre irányuló munkálatok alatt a piac átmenetileg a volt tejpiac helyére költözik, ám véglegesen ott nem maradhat. Az új épület kinézetével kapcsolatban leszögezték, száz évre tervezték, ennek megfelelően kapta modern, funkcionalista formáját. Az épületnek több bejárata van, mozgássérültek is megközelíthetik. Jelenleg még tart a park és a gépkocsiparkolók kialakítása. A régi állapothoz képest, tájékoztattak a képviselők, több parkolóhely fog rendelkezésre állni a munkálatok végeztével. BOTKA LÁSZLÓ POLGÁRMESTER KÖRBEJÁRTA AZ ÚJ T. L., S. G. ÉPÜLETET AZ ÉRDEKLŐDŐKKEL EGYÜTT