Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2020 (31. évfolyam, 1-9. szám)
2020-02-07 / 1. szám
Megemlékezés a doni hősökről Kiskundorozsmán 2020. január 17-én délután öt órakor Popovics Lőrinc szobrászművész alkotása előtt - amely 2001. november elseje óta őrzi a dorozsmai honvédek és tisztjeik emlékét a Szent János téren - gyűltek össze az emlékezők. Hajdú Géza igazgató bevezető szavai után Kurucz Hunor, a Jerney János Általános Iskola 7/b osztályos tanulója szavalta el vitéz Somogyváry Gyula: „A boldog szunnyadókhoz” című versét, majd Szentes Bíró Ferenc lokálpatrióta mondott emlékbeszédet. Bevezetőjében elmondta: a II. Világháború 75 éve ért véget és 60 milliós emberáldozatot követelt. A huszadik századot magyar szempontból nem a legsikeresebb évszázadként tartják számon a történelemkönyvek. Pár szóban összefoglalta annak történéseit: Bosznia és hatalmi érdekek, Doberdó és Galícia, országcsonkítás és a 100 éve ránk kényszerített Trianoni diktátum. 100 éve, 1920-ban szavazta meg a magyar nemzetgyűlés a numerus claususként elhíresült XXV. számú - jórészt a zsidóságot sújtó - törvénycikket, délibábos remények és bécsi döntések, Don-kanyar és pusztulás, Sztálin és Rákosi, Nagy Imre és '56, gulyáskommunizmus és Kádár János, szabadság és ellentmondásokkal teli rendszerváltás. A második világháború legnagyobb magyar vonatkozású katonai katasztrófája egyértelműen a 2. magyar hadsereg doni pusztulása volt. 77 évvel ezelőtt, 1943. január 12- én hajnalban, - 42 Co fokos fagyban indult meg a szovjet csapatok offenzívája a Don folyó vonalán, melynek során a Voronyezs körzetében állomásozó hadsereg súlyos, megsemmisítő vereséget szenvedett. Az ütközetben becslések szerint 40 ezren - közülük 144 kiskundorozsmai katona - vesztették életüket, emellett 70 ezer honvéd esett hadifogságba. Január 12-én, a 2. magyar hadsereg pusztulásának emléknapján országszerte megemlékezünk azon honfitársainkról - nagyapáinkról és dédapáinkról - akik nem egy körmönfont, népnyúzó eszméért ragadtak fegyvert, hanem a hazáért, a családjaikért és a bajtársakért. Nem vitás, hogy nemzeti emlékezetünk panteonjában helyet kell biztosítani a tragikus végkimenetelű eseményeknek is. A ma fiataljai számára viszont megemlékezések útján nehéz átélhetővé, megfoghatóvá tenni a távolabbi múlt eseményeit. Trianon, bécsi döntés, Voronyezs, kitelepítés, sokszor még egy vállrándítást sem vált ki belőlük. Abban, hogy ezen változtatni tudjunk, az oktatás, illetve a megemlékezések mellett kulcsszerepet tölt be a család. Szinte minden magyar családot valamilyen formában érintett, megviselt a két nagy világégés, hisz szüleink, nagyszüleink és dédszüleink ezeknek elszenvedői voltak. Minden, nemzetben gondolkodó magyar fájdalommal gondol Trianonra, az I. és II. világháború veszteségeire, amelyek évtizedek távlatából is lassan gyógyuló sebek. Szülőként, nagyszülőként a mi feladatunk, hogy ne merüljenek a múlt homályába ezek a nem mindennapi hősök. Mindent összevetve a mai napon a doni hősök tízezrei mellett további százezer magyarért is el kell mondanunk egy imát, ugyanis a tönkrement életek száma nem állt meg Voronyezs határainál. Hiszen áldozatok voltak azok a magukra hagyott özvegyasszonyok is, akik egyedül voltak kénytelenek felnevelni árván maradt gyermekeiket, áldozatok voltak a fiaikat elveszítő és egy életen át gyászoló apák és anyák. A Donnál elveszett katonák nagy része élete derekán sem lévő életerős fiatal férfi volt, ezért a mai napon gyújtsunk gyertyát a háború miatt meg sem születhetett gyermekekért is. - Tisztelet a hősöknek, szóljon a rekviem a sok százezer magyarért - fejezte be megemlékezését a szónok. A visszatekintést követően Gordos Ferdinánd plébános atya imádkozott az elhunyt hősökért. Az emlékünnepség résztvevői és Kiskundorozsma közönsége nevében Vass József szélmolnár, a művelődési ház munkatársa koszorúzta meg az emlékművet, majd az emlékezők mécsesei borították el a szépen gondozott emlékhely talapzatát. Szentes Bíró Ferenc