Dunabogdány - Bogdányi Híradó, 2000 (11. évfolyam, 1-13. szám)
2000-01-01 / 1. szám
SS* ».-■,«x-.iiy / 'rX&XKZ.ZSZ/.'A-r. -Sí-i/í-;. v> &', x ,. ííWftiWSS: •• ", í»ífi*5'í f-,f " '■' jSWSa '■ •. 1 ÄWÄS , tt&> ' /•%%&> ' .-> ' <, v. .. ■■ - % mi ■■•■••.%< ^ >WS¥r ■• •. ®SKá».)íS8; S Sí 5' 'ÍVS-.-. 4;-í.í<?> »®&Sj$r! vift'+VS* ' #is* ' SSSSMtHHnS BKSÍ&SiSíaiSK 11. évfolyam 1. szám 2000. január Dunabogdány Község Kiadványa Ima egy kihunyt lámpásért Egy tanár barátom vezette a kis expedíciót a Dél-Alföldön. Váratlanul így kezdett beszélni: a mai oktatásügyből egy pótolhatatlan ’’műfaj” halt ki; a polihisztor módon élő és dolgozó tudós-tanár típusa. Márpedig ezek nélkül semmi nem fog előmozdulni. Igazi lámpások híján a sötétség sűrűsödni fog! Iklódy József biológiatanár, akit ma helyeztünk örök nyugalomra a dunabogdányi református temetőben, azon lámpások közé tartozott, kiknek személyisége több nemzedéken át fog világítani még. Hogy milyen ember és milyen nevelő volt? Olyan, aki az embernemesítést szelíden könyörtelen, mégis vonzó maximalizmussal művelte. Úgy állt a földön s úgy tekintett szét rajta, ahogy a reneszánsz kor embere: nagy figyelemmel és még nagyobb alázattal. Mindent gyűjtött, preparált, préselt, a legérthetőbb, legtisztább módon illusztrálva a tananyagot. Egyetlen dolgot tartott szem előtt: a tanítványai bárhova „gravitáljanak”, legyenek szilárdan megalapozva. És ezt maradéktalanul teljesítette. Láthatatlanul monumentális életmű volt az övé. A jelmezbálokon egy szál tangóharmonikával olyan hangulatot teremtett, amelyről e diszkó roncsolta kor ifjainak fogalmuk nem lehet. Még a háború alatt történt, hogy a gerincoszlopában félelmetes, karomszerű mészlerakódások keletkeztek, melyektől háta derékszögben meggörbült. Bottal járt évekig, a felesége öltöztette. Mindezeknek a tetejébe az állandó görnyedéstől összepréselt, rosszul szellőzött tüdőben fellobbant a tbc - és ez egy év szanatóriumot jelentett. Szeretném most búcsúzóul felmutatni őt olyannak, amilyen volt, hajlottan, s oly töretlen energiával, annyi szenvedéllyel, frissességgel, eredetiséggel és jó szándékkal, amit az élet óriási élménye megkövetel. Amikor legutóbb nála jártam, az udvaron mosdott friss kútvízben, és így fogadott: köszönöm kérdésedet, jól vagyok! A derekam jobb mint valaha! Fára is tudok mászni! Sokat túrázom. Ásványokat, növényeket gyűjtök. Olvasok. Zenélek. Aztán így beszélt: Tudod, mi az egyik legnagyobb tragédia ma? Hogy a gyerekeket fojtogató szeretetburok veszi körül a családokban. Nem szabad tőlük erélyesen követelni! Ez a rosszul értelmezett „sérthetetlenség” hazug módon pótolja az igazi törődést. Egy ilyen életút végére az ember azt írná szíve szerint: Boldog matuzsálemként elaludt „bélelve az élettér, miként a bibliai pátriárkák. De ilyet nem írhatok le, sajnos. Szentendrén a szoborparknál, egy kisteherautó tulajdonosának nagyon sürgős volt az útja. Ezért belterületen veszett tempóban közlekedett, s úgy gázolta el Iklódy tanár urat, hogy féltucatnyi sérülése közül mind halálos volt. Azonnal vége lett. Ez az egyedüli vigaszom, amikor felejthetelen lényét és lelkét a Mindenható oltalmába ajánlom. Baráti Szabolcs (Magyar Nemzet 2000.január 5.) Iklódy tanár úr elment! Első pillanatra szinte hihetetlen a hír: tanár urat elütötte egy autó. Talán nem is igaz. Az újabb és újabb információk azonban már biztossá teszik a tragédiát. Bármelyikünkkel megtörténhetett volna, hiszen figyelmetlenek, sietősek vagyunk. De ő ilyet nem tehetett, hiszen életének minden részletét pontosan tervezte meg, és hajtotta végre. Lehetséges, hogy az első apró figyelmetlenségéért ilyen súlyosan büntette a sors? Amilyen értelmesen élt, olyan értelmetlen a halála. Egy rendkívüli képességű és a hivatás iránt valóban elhivatott tanári generáció tagja volt. Csak később, a pálya válsága idején jöttem rá arra, milyen szerencsés is voltam, hogy tanítványuk lehettem. Iklódy tanár úr különösen kedves volt számomra. Értékrendszere kiszámítható, mindig azonos volt. Pontosan tudni lehetett, hogy egy bizonyos teljesítményért mi jár. Nem emlékszem, hogy bárkire akár egyszer is kezet emelt volna, mégis tökéletes fegyelmet tudott tartani. Ha valakinek a délelőtti oktatási idő alatt nem sikerült megtanulnia az elvárható minimumot, akkor szabadidejéből áldozott rá energiát, délután. Ez azonban emlékeim szerint nem volt kötelező, de ajánlott... Oktatási módszerei egyediek, de rendkívül logikusak voltak. Ma ugyanúgy fel tudom sorolni a növényi rendszereket illetve életfolyamatokat, mint akkor. Amikor nyugdíjba ment, azt hittem összeomlik. Egyértelmű volt, hogy a klasszikus nagypapa szerepét nem elégíti ki. Valószínűleg erre is tudatosan készült, mert az első pillanattól kezdve racionálisan élte a nyugdíjas éveket is. Mindig volt feladata, sőt úgy tűnt, néha még időzavarba is került. Természettudományi előadásokra járt, képezte magát és folytatta korábban megkezdett falukutatásait is. Nemrég a hivatalban még arról beszélgettünk, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok alapján feldolgozza Dunabogdány község XX. századi népességstatisztikáját. Az ásványok kutatása és gyűjtése régi szenvedélye volt. Szerencsére többekkel megkedveltette ezt a szép, értékes és hasznos időtöltést, így legalább ez a lánc nem szakad meg. 1999-ben a miskolci híres, nemzetközi ásványkiállítás központi témája a dunabogdányi Csódi hegy ásványai voltak. Azt hiszem akkor, ott, büszke és boldog volt. Milyen szerencse, hogy nem a 2000. év központi témája Miskolcon a bogdányi kőbánya, így legalább ezt megélhette. Ha itt volt az alkalom, tudott felszabadult is lenni. Úgy az osztálytalálkozókon, mint a legutóbbi munkaközösségi bálon is végigtáncolta az estét. A szavazás során meg is választották a legjobb férfitáncosnak. Vidám, optimista, jövőbetekintő, kellemes társasági ember volt. Életműve elismeréseként az elmúlt évben a falu díszpolgára lett. Abban nekünk volt szerencsénk, hogy még időben döntöttünk. Ugyanolyan szerényen fogadta a kitüntetést, mint amilyen egyszerűen élt. Számtalan diákja, az önkormányzat, a képviselőtestület, az általános iskola és sok-sok dunabogdányi tisztelője nevében búcsúzunk. Nem élt hiába. Sokunknak segít napi munkánkban mindaz, amit Tőle tanultunk. Talán sokszor megszokásból, illendőségből szokás mondani, de most tényleg igaz, hogy: hiányozni fog tanár úr! Schuszter József polgármester