Dunapataj - Pataji Hírlap, 1992 (15. szám)

1992-12-01 / 15. szám

DUNAPATAJ NAGYKÖZSÉG LAPJA____________________________AJÁNDÉKSZÁM 1992. december Kéthavonta megjelenő közéleti lap A legcsaládiasabb ünnepünk A karácsonyi ünnepek idején aki tud­ni szeretné mit is ünnepel, két kísértés fenyegeti. Az egyik, hogy karácsony le­gendás elemeit színezze és alakítsa a maga képére. A másik, hogy napjaink világi gondolkodása szerint családi ün­neppé formálja. Az a félelmem, hogy a nagy tömegeket félrevezették, s csak kevesen értik a valóságot. A legendás elemek megakadályozzák az embere­ket, hogy komolyan vegyék a hitet. A másik kísértés, bántja a hívő embert. Karácsony: A legkésőbbi ünnepe a kereszténységnek. A keresztyény egy­ház kezdetben csak húsvétot, illetve annak emlékére a vasárnapot, az Úr napját­ ünnepelte. Teljes joggal, mivel a keresztyény egyház a húsvét fényei­re, a Jézus feltámadására épült. Az én kérdésem a kedves olvasóhoz, hogy miben vezették félre a nagy tömegeket, miben áll az elvilágiasodás? Karácsonyból családi ünnep lett. Pe­dig ez igen messze van az eredetitől. A szeretet ünnepe lett, de tudjuk-e miért? A gyermekek az ajándékozás alkalmá­nak tekintik. De miért? A szülők tudják­­, mi ennek az eredete? A megbékélés napjának tekintik. Ady írja: „De jó vol­na, mindent, mindent elfeledni, de jó volna játszadozó gyermek lenni. Igaz hittel, gyermekszívvel a világgal kibé­külni, szeretetben ünnepelni.” A sok kérdés és felelet közül most egyet helyezek a szívetekre. KARÁCSONY - igazán nem a legke­­resztyénibb ünnepünk, mégis a legke­vésbé tudta kikezdeni az elmúlt 40 esztendő. Szerették volna pedig elven­ni, sőt eltörölni még az emlékét is. Min­den lombhullató fa, joggal megsértőd­hetett volna, mert a „fenyőt” ünnep­el­tük. „Télapró” ünneplével egycsapásra kettőt ütöttek. Miklós püs­tököt is fe­ledtették és az „isteni gyermek szüle­téséből” Fenyőfa ünneplése lett. Mind­ez azonban csak az ideológiai csúcso­kon született kezdeményezés volt, a családokban nem vert gyökeret. írásomban nem erről az önmagában is fájdalmas tényről szeretnék emlékez­tetni. Sokkal inkább arról a kérdésről, hogy mennyire távolodott el a kezdet­ben teljesen keresztyény ünnep a csa­ládi ünnep felé. S vajon ez a távolodás használt-e a családoknak s az ünnep­nek magának. Keresztyénségünknek legalábbis nálunk Magyarországon­­ bi­zonyosan nem használt, sőt kárunkra lett. Mire gondolok konkrétan? A „kará­csonyi lázra”, amely az utóbbi időben hihetetlen nagy terheket ró az embe­rekre, elsősorban az édesanyákra. Ez az anyagi, erkölcsi teher sokszor már nem „édes teher”. Ezen túl a kará­csonyi „atmoszférát”, a jó hangulatot, vidámságot és melegséget is tőlük vár­juk, mert erre belső rendeltetésük is van az édesanyáknak. A nagy befekteté­sek gyümölcse a legritkább esetben marad a családokban­­ mint öröm, be­teljesedés, megelégedettség, hála és köszönet - sokkal inkább a kereskede­lemben. Ha a szívemet beleteszem a karácsonyba, nem biztos, hogy a kará­csony a szívembe költözik vagy a férje­mébe és a gyermekeimébe. Innen nem érthető meg, vagy csak igen nagy kerülővel a karácsony miszté­riuma, nagy titka. A kijelentés felől lesz világos, vagyis a Mi Atyánk, Gazdánk mikor, miért és mi végre adta nékünk a karácsonyt, s mindazt ami azt megelő­zi. Helyzetünknek, állapotunknak felis­merésére: - „az én nyomorult ember kicsoda szabadít meg engem a halál tő­réből” - a megoldás keresésére, a meg­oldatlanság miatti kétségbeesésünkre; a bukásunkra, a céltévesztésünkre, ad­­ventünkre, a várakozásunkra, Istenhez való fordulásunkra. S végül a beteljese­désünkre: „Végül elküldte az ő szerel­mes fiát, talán azt majd megbecsülik.” Ő a Fiú lett gyermekké, a „Szent csa­lád" és a világ reményévé, örömévé. Ezt az ajándékot ismertem fel vagy 45 évvel ezelőtt. Azóta azt szeretném, ha min­den ember átélné újra és újra kará­csonykor kedves családja körében: nem vagyok elveszett ember, nem va­gyok reménytelen eset, nem kerültem messze sem embertől, sem Istentől, hi­szen még engem is szeret az Isten, aki elküldte az Ő egyszülött Fiát, hogy „va­laki hiszen Őbenne el ne vesszen, ha­nem örök élete legyen.” Ő - a szeretet, békesség Istene - le­gyen minden kedves olvasóval. Bán Béla A TARTALOMBÓL Önkormányzati tudósítások 2. oldal Egészségünkért 5. oldal Német vendégek Dunapatajon 6 -7. oldal Idegenként 9. oldal Régi idők karácsonya 10. oldal Sport 12. oldal

Next