Egyházgellei Hírmondó, 2009
2009-02-01
H , Egyházgellei , IRMONDO 2009 február Ingyenes kiadvány Amire büszkék vagyunk Bizonyára emlékszik még a kedves olvasó a tavaly nyári Art Message nevű képzőművészeti táborra, ami másodjára került megrendezésre Egyházgellén... Nos, az itt vendégeskedő festőművészek annyira jól érezték magukat községünkben, hogy szinte mindegyikőjük rendszeresen ír, jelentkezik, képeslapot küld, egyszóval tudatja velünk, ő most éppen mivel foglalkozik, merre jár, mit alkot. S ez hatalmas dolog. Ennél már csak az jobb érzés, amikor ennyi idő elteltével mindegyik odaírja a saját levele, emilje, képeslapja alá, hogy jó volt nálatok lenni... Egyikőjükkel napi kapcsolatban állok, tőle mertem csak megkérdezni, miért hansúlyozzák ezt ki mindannyian, hiszen annyifelé jártak már, annyi táborban részt vettek. A végén, amikor elmondta a választ, én szégyenlettem el magam. Azt mondta, mert nálatok mindenre van lehetőség, a ti falatokban jó élni, az emberek köszöntek az utcán reggel, pedig nem ismertek bennünket, készségesek voltak, még a spanyol festőkollégának is elmagyarázták, merre van a kultúrház, kézzel-lábbal mutogattak, de segítettek. Nálatok látszik az embereken, hogy összetartanak, mindenki szereti, amit csinál. Te, én kiállításmegnyitón a városban sokszor nem látok annyi embert, amennyi nálatok eljött, pedig nem egy van mögöttem... S a szakácsnők olyan lepényt sütöttek nekünk... Azért írom le mindezt, mert erre és az ilyen dolgokra roppant büszkének kell lennünk. Mert ez a miénk. Mi értük el. S ugyanezt mondta Egyházgelle polgármestere is az év eleji állófogadáson, amikor megköszönte a faluban működő szervezetek önzetlen és odaadó munkáját. Azt, hogy vannak emberek, akik a szabadidejüket áldozzák arra, hogy Gelle jó hírnevét öregbítsék. De ugyanitt kell megemlíteni azokat a községbeli vállalkozókat is, akik erkölcsi és anyagi tekintetben, sokszor név nélkül, de ott állnak egy-egy akció, egy-egy kulturális megmozdulás mögött. Olyan kevés szó esik a véradókról, pedig nekünk is vannak érmes véradóink, akik nem várnak köszönetet, csak teszik a dolgukat. Takács Ferenc elnök és csapata pedig véradást szervez, telefonál, aki tud, menjen. S aki tud, megy. Ezek a nagy dolgok, erre is büszkének kell lennünk. Van műfüves pályánk, hozzánk jönnek más községekből a szabadidejükben sportolni vágyók, ez is nagy szó. Van nyugdíjas klubunk, az idősek rendszeresen találkoznak, beszélgetnek, ez is enyhíti olykor a magányt. Ez hatalmas dolog, hogy van hol találkozniuk, beszélgetniük. Van könyvtárunk, helyben járhatunk jógára, aerobikra, a gyereket vihetjük kézilabdára, angolra, s mindezt itt, helyben. Ugye, hogy ez milyen jó? Biztos vagyok benne, hogy az olvasók közt lesznek kétkedők is, akik azt mondják, ez sincs, az hogy néz ki, ez az épület milyen rozoga... Igen, igazuk van. Abban az esetben, ha csak azzal foglalkoznak, amibe bele lehet kötni. Bár kétségtelen, hogy van olyan, ami rozoga, ami még nincs a faluban, ami meg van, de hogy néz ki... Ezeken kell még dolgozni. Nem beszélni róla, hogy jó lenne, tenni érte, hogy jobb legyen. Az önkormányzat pályázik, keresi a forrásokat, hogyan lehetne szebb kultúrházunk, multinfunkciós faluházunk, szebb óvodaépületünk. Ez az ő dolguk. A miénk annyi, hogy hozzáadjuk ezekhez a dolgokhoz azt a plusszt, amit csak mi tudunk. Azt, amit a Vöröskereszt, amit a kulturális szervezetek, amit a sportszervezet, amit a nyugdíjasklub, amit a vadászok és a többiek... V. Boros Ildikó Fordulatos és izgalmas volt a gellei sakkverseny 4. oldal Jól sikerült a nagybudafai óvoda bálja 5. oldal Csánó Angéla nyugdíjas pedagógust köszöntöttük 7. oldal