Előszállás - Elő-szó Kisbíró helyett, 2023 (12. évfolyam, 1-4. szám)

2023-08-01 / 3. szám

• • • Ilii • • Ilii ELŐ-SZÓ 2023. augusztus3 ELŐSZÁLLÁS Legyetek ti is tagjai a Hagyományőrző klubunknak! Szeretnék egy felhívást is közzé tenni. A Hagyományőrző klubunk létszáma néhány főre fogyatkozott. Sajnos ők ennyien, amennyien maradtak, már nem tudják a tájház körüli feladatokat ellátni. Ezért tagtoborzásba kezdünk. Szükségünk lenne 8-10 (vagy jó esetben akár több) tetterős fiatalra, akik a hagyo­mányok iránt elkötelezettséget éreznek magukban, és részt vennének ennek a klubnak a működésében. A tájház körüli feladatok nagy része egyetlen nagyobb létszámú társadalmi munkával megoldható lenne, és utána csak a fenntartásra kell odafigyelni, ami már nem igényelne olyan sok időt, ha többen végzik el azt. Aki kedvet érez ehhez a közösségi élethez, és szeretne a klubhoz csatlakozni, az keresse meg Szenczi Györgyné Böbi nénit vagy engem. Farkas Imre polgármester TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS Trianon. A történelem kitö­rölhetetlen emléke. Magyaror­szág egyik napról a másikra el­vesztette területének kétharmadát lakosságának felét. Délvidéket, Drávaszöget, Erdélyt, Felvidéket, Kárpátalját más országokhoz csa­tolták. Régi sebeket nem érdemes feltépni, de a múltat nem szabad elfelejteni, emlékezni mindan­­nyiunk kötelessége — volt ennek az estnek a fő mondanivalója. A mi dolgunk, hogy építsük a hi­dat, ápolni kell a kapcsolatot a határainkon túl élőkkel, jók erre a testvérfalvak, testvérvárosok ki­alakítása. Hazaszeretet, magyar­ság, Trianon. Ez volt a Versbará­tok Körének a nyári szünet előtti utolsó összejövetelének témája. Huszonkilenc gyermeket fogadunk Előszállás polgárává Az idei évben is megtartjuk a szokásos rendezvényünket augusz­tus 20-án. Nagy boldogság számomra, hogy a polgárrá fogadandó gyermekek létszáma folyamatosan növekszik. Az idei évben 29 gyer­meket fogadunk Előszállás polgárává. Nagyon bízom benne, hogy ez a nagy létszám azért van, mert a fiatalok szívesen költöznek Előszállásra, mert jól érzik itt magukat. Isten éltesse a 25 éves Sarokház Cukrászdát! Egy csodálatos évfordulót ünnepeltünk a múlt hónapban, amelyről a Dunaújvárosi Hírlap tudósított. „Huszonöt éve nyitották meg az azóta is közkedvelt és sikeres üzle­tet, ahol a születésnapi ajándékokat nem a cukrászda, hanem a betérő vendégek kapták június 15-én, szombaton. Az ünnepségen vészett Varga Gábor országgyűlési képviselő és Farkas Imre Előszállás polgármestere is, ők szegték meg Szabó Ferencnével kö­zösen a születésnapi tortát. Az eseményhez kapcsolódóan rajzversenyt is hirdetett a cukrászda, amelyre több mint negyven rajz érkezett be a helyi gyerkőcöktől - mindegyikőjük kapott ajándékot, nem csak a he­lyezettek.” (forrás: duol.hu) Köszönjük Erzsikééknek, hogy vannak nekünk. Köszönjük a tőlük kapott számos torta és sütemény felajánlást. Gratulálunk a jubileumhoz, és reméljük, dolgozóikkal együtt még sokáig örven­deztetnek meg bennünket finom, hagyományos édességeikkel, és viszik Előszállás jóhírét a különböző rendezvényeken. Nagy fejtörést okoz a piac pályázatunk Nagyon sok gondot okoz a piac pályázatunk közbeszerzésének le­bonyolítása. Másodszor adtuk közbeszerzésre a kivitelezést, de a köz­­beszerzés alatt rengeteg kérdés merül fel a pályázók részéről, és ezek megválaszolása, tisztázása heteket, esetleg hónapokat vesz igénybe. Nagyon bízom benne, hogy a hónap végére tudunk eredményt hir­detni. Azt nem tudom megmondani, hogy mekkora összegű ajánla­tot fogunk kapni, de az biztos, hogy az értéke több lesz, mint a 2021 decemberében beadott költségvetés alapján megítéltek. Hogy honnan tudunk a különbözetre fedezetet szerezni, illetve lesz-e rá plusz forrás? Jelenleg ezt nem tudom megválaszolni. Ennek ellenére a testület tagjaival együtt nagyon bízunk benne, hogy ezt a ciklust is egy remek fejlesztéssel tudjuk lezárni. A nyár hátralévő részére kívánok mindenkinek jó pihenést, és jó egészséget az őszi betakarításokhoz! __________________________________Farkas Imre polgármester

Next