Enying - Enyingi Hírmondó, 1991 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-20 / 1. szám

2 ENYINGI HÍRMONDÓ Mi lesz a bozsoki mozival? A hasznosításra kiírt pályázatot a Koltai házaspár nyerte el. Az önkormányzattal közös vállalkozásban kulturált vendéglátó-egységet alakítanak ki, a későbbiekben szálláslehetőséget is biztosítva. Az igényektől függően lehetőséget biztosítanak a bozsokiak közétkezte­tésére és közvetítői lesznek a fizetővendég-szolgálatnak. Pályázatukat az épület átalakítására vonatkozó tetszetős tervrajzzal és a vállalkozás gazdaságossági számításával tették meggyőzővé. Mi lesz a község lakásaival? A község 73 lakással rendelkezik. Ennek egy része már csak erős túlzással nevezhető lakásnak - meg kell szüntetni. Az önkormányzat - mint tulajdonos - úgy rendelkezett, hogy a lakások kezelését visszaveszi a polgárdi Költségvetési Üzemtől. Az érdekeltség, a gon­doskodás így közvetlenebb lesz, de az is biztos, hogy anyagi lehető­ségeink nem lesznek kedvezőbbek. Az állami lakások fenntartására biztosított állami támogatás megszűnt. Az állami, illetve ma már önkormányzati tulajdonú lakások állapota siralmas. Bár ez nem hozott számottevő javulást­­ az elmúlt években lakásonként és havonta 1.000,- Ft volt a ráfizetés. Ezután mint minden mással, a lakásokkal is gazdálkodnunk kell. A község erejéből áldozatokat átvállalni csak korlátozottabb mértékben tudunk. Miért?­­ Mert nem lesz rá pénzünk. A lakásbérletre vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében a határozatlan időre kötött bérleti jogviszony­­ szinte valamennyi az,­­ más indok hiányában csak úgy mondható fel, ha a bérbeadó gondoskodik a bérlő elhelyezéséről. Anélkül, hogy a jogsza­bályi rendelkezéseket részletezném - higgyék el, a bérleti jogviszony a kialakult gyakorlat szerint legalább ötven százalékban tulajdonosi jogviszonynak felel meg. A bentlakó bérlők igényeit tehát - ha A polgármesteri és jegyzői teendők egyszemélyi ellátására való tekintettel a polgármester ügyfélfogadása átmenetileg szünetel. Az ügyfélfogadást Kovács Lászlóné alpolgármester szerdai napokon 9 és 12 között látja el. Mi lesz a bozsoki első sorral? A hasznosításra kiírt pályázat határideje meghosszabbodik. A vállalkozók március 31-ig adhatják be még pályázatukat. Az eddigi pályázatok tapasztalatai alapján a következők szerint kérjük részle­tezni az elképzelést: különlegesség, helyszín (helyrajzi szám szerint, melyre vonatkozóan a polgármesteri hivatal tájékoztatást ad), az építés kezdete, a pályázat benyújtásakor rendelkezésre álló tőke, megnyitás időpontja, beruházás értéke (a telek nélkül), a szükséges telek mérete, beépített tér, kiskereskedelmi rész, szolgáltató rész, üzletek száma, üz­letek nagysága, irodaterület, parkolóhelyek száma, vonzási körzet, koncepció, filozófiája, szaküzletek. A hasznosításra ajánlott területet jelenlegi áron 500,-Ft/ m -re kell figyelembe venni. Mi lesz a GAMESZ-szal? Megszűnik. Az intézmények önállósodásával - igényeik szerint - önálló gazdálkodással rendelkeznek. A polgármesteri hivatal mellett egy gondnokság működik majd, amely biztosítja a hivatal működésé­nek feltételeit, szervezi a közszolgáltatásokat, gondoskodik a községi lakások fenntartásáról, kisegíti az intézmények erejét meghaladó feladatok ellátását, szervezi a közhasznú munkát. Az elhatározás részleteinek kimunkálása még folyamatban van, de a költségvetés összeállítása ennek megfelelően történik. Önkormányzati hírek tetszik, ha nem­­ az önkormányzatnak ki kell elégíteni. Kevés és rossz minőségű a megüresedő lakás. Ha orvos, tanár, vagy bármely más fontos szakember jönne a községbe - csak elavult, korszerűtlen lakásokat tudnánk ajánlani a letelepedéshez. Mi következik ebből? Váltanunk és gazdálkodnunk kell! Ahol a bentlakó bérlő ezt igényli, és az önkormányzat által meghatározott feltételek fennállnak — a határozatlan időre bérbe vett lakásokat értékesíteni kell (a polgármes­ter lakása nem ilyen). Az eladható lakások körét és az értékesítés pénzügyi feltételeit a képviselőtestület bizottságai határozzák meg. A lakások egy részének értékesítéséből befolyó összeg - amit más célra nem lehet fordítani - fedezetet biztosít arra, hogy tovább léphessünk, és valóban gazdálkodhassunk. Mi lesz a bozsoki építési telkekkel? Amint az többnyire köztudott - a víz-, gáz- és villanyközművel ellátott telkek árverésén mindössze egy telek kelt el, a kikiáltási áron. Történt ez annak ellenére, hogy a visszaigazolt igénylők száma meg­haladta a telkek számát. Én is tudom, hogy az enyingiek sokallják a 350,- Ft/m­-es árat. A közművek értékét és az ingatlanárakat ismer­ve pedig reális, sőt kedvező ez az ár. Tekintettel arra, hogy a község gázellátásának költségeiből egy­részt a telkek ára fedezi - a jótékonyságra nincs lehetőség. A hitelszerződés szerint a gázfejlesztésre felvett 4 millió forintot a telkek árából kell visszafizetni - mint ahogy a gázfejlesztésre felvett további hitelek visszafizetésének is ez az egyetlen reális forrása. A testület e kérdésben úgy döntött, hogy május 31-ig 350,­­Ft/m­ áron a jelentkezés (ezutáni) sorrendjében értékesíti a telkeket. Ki lett a körjegyző? Egyelőre senki. Bár a körjegyzőségre öt pályázat érkezett, a testület végül azt tartotta fontosnak, hogy jól döntsön, nem pedig azt, hogy gyorsan. Miután egy pályázó visszalépett, négyen mutatkoztak be személyesen a képviselőtestületnek. A bemutatkozást követően is visszalépett egy pályázó, így a testület három személy közül választ­hatott volna. A pályázók közül azonban - sem Mátyásdomb, sem Enying képviselőtestületétől - egyikük sem kapta meg a kinevezéshez szükséges szavazatot. A testület ezután újabb pályázat kiírásáról döntött, melynek határ­ideje március 31, és amely pályázaton már a pályakezdő szakemberek is részt vehetnek. Milyen helyi adó lesz? A költségvetés készítésekor, illetve azt követően majd közösen eldöntjük. A helyi adó kivetésére alapvetően akkor lesz szükség, amikor igényeink a lehetőségeinket meghaladják, és erre más fedezetet nem találunk. Hogyan készül a költségvetés? Költségvetésünk tervezete február 19-re elkészül. A tervezetet ekkor megtárgyalja a képviselőtestület, majd állásfoglalását közmeghallga­táson ismerteti a településünk lakosságával. A közmeghallgatáson elhangzott vélemények és információk birtokában ezt követően dönt a testület a végleges költségvetésről. Dr. Dobai Lajos polgármester ÉPÍTKEZIK? TERVEI VANNAK? Minőségi munkával állunk rendelkezésére! —tervezést, bonyolítást, — műszaki vezetést, — komplett kivitelezést, — részfeladatok elvégzését. Magánépítkezőknek is vállal: Műszaki Főágazat Enyingi Állami Gazdaság Enying, Kossuth u. 42.

Next