Enying - Enyingi Hírmondó, 2018 (29. évfolyam, 1-4. szám)

2018 / 1. szám

2 ÖNKORMÁNYZAT Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. december 11-én soron kívüli nyílt ülést tartott a Vas Gereben Művelődési Házban. A napirendi pontok között tárgyalták a TOP pályázatokkal kapcsolatos döntéseket, a nyilvánosság és tájékoztatás biztosí­tásának lebonyolítására szükséges ajánlattevő kiválasztását. Döntés született a „Testvér-települési programok és együttmű­ködések 2018” pályázattal kapcsolatban is. A Bethlen Gábor Alapnál Enying városa két éve pályázik és mindkét alkalommal nyert pénzösszegeket a testvérvárosok delegációinak vendégül látásához, az idei évben is benyújtásra kerül a pályázat. A képviselők megvitatták és megszavazták a 2018. évi költség­­vetés összeállításához a jegyzői irányelveket. Az Enying, Kossuth L. u. 29. száma alatti épület tetőszerkezet helyreállítására vonatkozó szakértő kiválasztására vonatkozó­an lefolytatott beszerzési eljárást Enying Város Önkormányza­ta és Szervei beszerzési szabályzata alapján eredményesnek mi­nősíttették, a szakvélemény és költségbecslés elkészítésére felkérték a Rezgő Mérnöki Iroda Kft.-t. Az „Enying Város Önkormányzata ASP központhoz való csat­lakozás” elnevezésű megnyert pályázat (7.000.000 forint - vissza nem térítendő - támogatásban részesültünk) keretein belül történő eszközbeszerzésre vonatkozó ajánlatok közül a legkedvezőbbet, a Computer Imperium Kft. ajánlatát (1042. Budapest, Árpád út 97.) fogadták el. Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. december 20-án tartotta soron következő nyílt ülését. A Zöld város koncepcióterv ismertetése során elmondta, hogy december 11-én az ADI Stúdió képviselője, dr. Kádár Bálint tartott egy prezentációt. A képviselők megtekinthették a terve­zett átalakításokat, melyeket a város kíván a Cifrakertben meg­valósítani, illetve a Zöld város keretén belül a főtéren, az ezek­hez kapcsolódó akciótervet is ismertették. A bizottság támogat­ta a terveket. Ha a képviselő-testület is megszavazza, akkor a koncepcióterv elérhető lesz a honlapon, illetve az önkormány­zat facebook oldalán is. Az átalakítások gyakorlatilag a főtér teljes megújítását, játszótér, fitneszpark létrehozását jelenti. Megvalósításra kerül egy átkötőház és közösségi tér, amely le­vezet a Cinca-patakhoz. A tervezet tulajdonképpen rekreációs központot kíván kialakítani a parkból, illetve a környékéből, egy nagyon szép, jól átgondolt koncepciót láthattak a képvise­lők. A „Zöld város, Enying” című projekt kapcsán a tervező által be­mutatott Akcióterületi és Jóváhagyási tervet (koncepcióterv) elfogadták. A képviselő-testület a továbbiakban megbízta az Enyingi Pol­gármesteri Hivatalt­­ a nonprofit szervezetek támogatása, eszközbeszerzés, kiad­ványkészítés támogatása elnevezésű pályázat keretein belül Enying történelmi kiadvány készítéséhez szükséges,­­ a szabadidő eltöltésére alkalmas terek, rehabilitációs terek ki­alakítása, meglévők fejlesztése elnevezésű pályázat keretein belül közösségi tér és játszótér kialakítására vonatkozó,­­ a települési közbiztonság növelése, új térségi kamerarendsze­rek kialakítása, meglévők fejlesztése elnevezésű pályázat kere­tein belül a Zöld város pályázat akcióterület (az enyingi 1474/58,1474/3,1474/35 és az 1228/1 hrsz. ingatlanok tekinteté­ben) kamerával történő megóvása tekintetében a pályázati dokumentáció összeállításával,­­ felhatalmazta a polgármestert a pályázati dokumentáció so­rán felmerülő nyilatkozatok, szerződések és egyéb dokumentá­ciók aláírásával, valamint a beérkező ajánlatok elbírálásával. A képviselő-testület elfogadta a polgármester és az önkor­mányzati képviselők tájékoztatását, mely alapján megállapítot­ta, hogy a lakossággal történő kapcsolattartási kötelezettségük­nek eleget tettek 2017. évi tevékenységük során. Elfogadták a pénzügyi vezető által adott tájékoztatást a 2017. évi költségvetési gazdálkodás egyensúlyi helyzetéről. Megtárgyalták és jóváhagyták a DBRHÖT felé fennálló műkö­dési hozzájárulás megfizetéséhez az előirányzat átcsoportosí­tást. A képviselő-testület megismerte és elfogadta az Enying Mikrokörzeti Szociális és Gyermekjóléti Intézményi Társulás 2017. évi működéséről szóló beszámolót. Regenyei Katalin bizottsági elnök elmondta, hogy az SZMSZ szabályozása szerint a humánbizottságnak minden évben leg­alább egyszer be kell számolnia a képviselő-testületnek az egész évben végzett munkájáról. Ez a beszámoló elkészült, olvasható az anyagokban, a bizottság egyhangú szavazattal javasolta az elfogadását a testület részére. A képviselő-testület elfogadta a humánbizottság 2017. évi mű­ködéséről és az átruházott hatáskörökben hozott döntéseiről szóló beszámolót. A képviselő-testület Vitéz Szentgyörgyi Dezsőt, a Fejér Megyei Közgyűlés részére posztumusz díszpolgári cím kitüntetésére javasolta. Tájékoztató „Enying Város ivóvízminőség-javítása” elnevezésű pályázat tekintetében a tárgyi beruházásra vonatkozóan a támogatási szerződés 2016. december 22. napján aláírásra került a Nem­zeti Fejlesztési Minisztérium Környezet és Energiahaté­konysági Operatív Programok, mint Támogató, az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Fe­lelősségű Társaság, mint Kedvezményezett, valamint Enying Város Önkormányzata között. A támogatási szerződés alapján a beruházás összköltsége bruttó 224.465.573 forint. A megítélt támogatás 189.999.999 forint. Az áfa összege 5.965.573 és az önerő mértéke 28.500.001 forint. Az áfa és az önerő összege 34.465.574 Ft. A képviselő-testületi határozat az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft.-vel kötendő együttműködési megállapodást jóváhagyta. 2018. január 23. napján a Hidrokomplex Kft. kezdeményezé­sére tervezést indító koordinációs megbeszélés volt az Enyingi Polgármesteri Hivatalban, melyen a Fejérvíz Zrt. képviselői is jelen voltak. A Hidrokomplex Kft. a Fejérvíz Zrt.-vel történt szakmai egyeztetések után összeállította a Megvalósíthatósági tanul­mányt, figyelembe véve a pályázati kiírást és a rendelkezésre álló összeget. A Hidrokomplex Kft. a Megvalósíthatósági ta­nulmányt megküldte a tisztelt képviselő-testületi tagok ré­szére véleményezés céljából, azt elfogadták, és az abban fog­laltakkal 61/2018. (II. 19.) határozatuk szerint egyetértettek. » 2018. 1. SZÁM « ENYINGI HÍRMONDÓ

Next