Érd - Érdi Újság, 1994 (4. évfolyam, 1-48. szám)
1994-01-07 / 1. szám
évfolyam 1. szám 94. január 7. r . : UJEV! A legnagyobb fogadkozások ideje: ígérünk, kívánunk már-már gátlástalanul mindent mi nyelvünk hegyére tolakodik: fűt-fát, bort, búzát, békességet s talán még boldogságot is. Meg nyugodt erőt... és másságot! Ez utóbbit bizonnyal azért, mert mi is érezzük a számvetés terhét. S a mámor ilyenkor odáig ragadtat bennünket, hogy ezt még egymásnak is bevalljuk. S a többi háromszázhatvanhárom nap? Mert az utolsón kezdődik elölről. Himnuszt követő kívánalmaink szívből jövők-e, és évközben szembesülünk-e szilveszter éji önmagunkkal? Vagy a számvetést emelt fővel megtesszük naponta, hetente ? Mert nem érdemes fogadkoznia annak, aki tisztában van azzal, hogy mi az ő feladata, dolga. Az újévi köszöntő most valóban legyen csak jelképes, hiszen ígéreteit, jókívánságai már mindenki megfogalmazta, ki csöndesen befelé élve, ki harsányan világgá kürtölvé. Én azt kívánom mindenkinek, hogy a jóakaratú emberek találjanak végre egymásra. Telefonhírek „JÓSÁGFOK”: 30,6 SZÁZALÉK... Sajnos, nagyon sokan csalatkoztunk az 1993-as évhez fűzött reményeinkben. Ki ebben, ki abban, ám egy bizonyos: azok az érdi polgárok, akik esetleg azt remélték, hogy karácsonyi ajándékként vagy az új év első napjának kellemes meglepetéseként megkapják az általuk befizetett összeg ellenszolgáltatásaként a várva-várt telefonkészüléket, felettébb csalódtak reményeikben. Hogy a napi tényeknél maradjunk: Szabó Zoltántól, a MATÁV Dél-Pest Megyei Távközlési Üzemének üzemvezetőjétől lapzártakor, vagyis 1994. január 3- án megtudtuk, a nevezett igazgatóság munkatársai a karácsonyi ünnepek ideje alatt is folytatták a FÁZIS Távközlési Hálózattervező és Kivitelező Rt. által felajánlott területeken az egyéni telefonállomások bekötését. Munkájuk eredményeként 159 telefonállomást kapcsoltak „előre”, elsődlegesen az Avar utcai kihelyezett fokozat (alállomás) környékén, Érd-Postástelepen. Miután a FÁZIS Rt. szakemberei levonultak a területről, a Távközlési Üzem dolgozói, mivel újabb műszakilag előkészített területet nem vehettek át az előbbitől, „átfésüléses” módszerrel az elmaradt, műszaki szempontból nem kész területeken folytatták a munkát, melynek eredményeként a nevezett időpontig 79 újabb egyéni telefonállomást sikerült a hálózatba bekapcsolniuk. (Folytatás a 4. oldalon) E heti számunk mottója: „ Újesztendő napja, mikor senki nem akar „ új életet ” kezdeni, már az is nagy dolog, ha valaki folytathatja a régit. ” /Márai Sándor/ Megemlékezés a II. Világháború áldozatairól Érd város vezető testülete, a II. világháború áldozataira - köztük az elhurcoltakra - emlékezve január 8-át „Emléknap”-pá nyilvánította. Ebből az alkalomból rendezett „Megemlékezés” programja a következő: 1. / Istentisztelet a Református templomban (Kálvin tér) -1994. január 9-én 10 órakor - Koszorúzás a templom emléktábláján. 2. / Gyászmise a Római Katolikus templomban. (Alsó u.) -1994. január 9-én 11 órakor - Harangozás az elhunytak emlékére 10.55 órakor. A bevonulás a templomba égő gyertyával történnik, melyet a templom bejáratánál gyújtanak meg, és az oltárnál helyezzük el. (Kérjük a sorstársakat, hozzátartozókat, lehetőség szerint gyertyát hozzanak magukkal) 3. Érd Városi Művelődési Központ -12 óra után bartai találkozó fehér asztal mellett. Meghívottak: Melocco Miklós szobrászművész, és Szebeni Ilona a „Haza fogunk jönni” című könyv szerzője. Kérjük szíveskedjen a megemlékezés időpontját tudatosítani az ismerősök körében. (A Szervező Bizottság névsora hiányos) Minden sorstársat, hozzátartozót és velünk együttérzőt szeretettel vár a Szervező Bizottság Áradás a Duna utcában Tisztelt Érdi Újság! Egy kéréssel fordulok Önökhöz. 1993 nyarán a Balatoni út és a Duna út közti tavat (tunelt) feltöltötte az Érdi Önkormányzat elpusztítva élővilágát és környezetét tönkretéve. A tó közvetlenül a kertünk határánál van a töltés - 60-70 cm-rel magasabban van, a forrásokat elzárva a kert és udvarunk víz alatt áll, köveket lerakva tudunk kimenni a lakásból. Ez ügyben az érdi önkormányzat Műszaki Osztályát több esetben felkerestem. Válaszuk, hogy az udvart nem ígérik, hogy feltöltik, mivel az egész eladásra kerül, és majd a vállalkozók befejezik. Kérdésem: Mikor kerül sor arra, hogy az önkormányzat ezt a tűrhetetlen állapotot megszüntesse, hogy egyáltalán tervez-e ennek megoldásának valamit, vagy még határozatlan időpontig az év minden szakában víz fogja borítani az udvarunkat? Érd, 1993. XII. 29. Előre is köszönöm segítségüket. Maradok tisztelettel Szabó Józsefné Érd, Duna út 27. Lapunk többször foglalkozott már a 70-es út menti mocsaras terület sorsával. Akkor - a tavalyi év nyarán - városunk polgármestere válaszolt a terület jövőjével foglalkozó írásunkra, amelyben megszólaltattuk Kürti Miklós képviselőt, a Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság elnökét is. Ezúttal - mint ahogy a fényképek is igazolják - felkerestük a területet, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának munkatársaival és meggyőződhettünk az Önök által leírtak valódiságáról. Leveleik (1. és 8. oldal) nyilvánosságra hozatala mellett, természetesen, megkérdeztük az illetékes szakemberek véleményét is, amelyet az alábbiakban közlünk. Szerény vigaszként figyelmükbe ajánljuk a „Tájkép csata után” című írásunkat. Az Érd Duna - Balatoni út közötti mocsaras terület feltöltésével kapcsolatos észrevételek: A terület feltöltésére az igény a város bevételi forrásainak növelésére és a vállalkozások megvalósítása érdekében terület előkészítésként kívántuk végezni! A feltöltésre terveket készítettünk, ami alapján elkezdtük a feltöltését. A terv tartalmazza a meglévő állapot olyan átmentését, ami jellegében tartaná a mocsári állapot megőrzését tájvédelmi tó kialakításával. Ez a tó jellegű rész a mélyítő, tisztító, és kialakító kotrások elvégzése nélkül már látható is. A területen levő vélt forráshely mentésére levezető árkok kialakítását írja elő a terv a Duna utcai ingatlanok hátsó kerítésénél, ami már jelenleg elkészült. (Folytatás a 8. oldalon) Fotó: M. Engler „Ez nem réteg hanem talajvíz, uraim!” Állatorvosok ügyeleti beosztása Január 9. (vasárnap) Dr. Kátai Péter Tárnok, Rákóczi u. 128. Telefon: 06-23-349-095 Január 16. (vasárnap) Dr. Kováts Ferenc Érd, Alsó u. 17. Telefon: 06-23-365-642 Január 23. (vasárnap) Dr. Köves László Biatorbágy, Szabadság u. 127. Telefon: 06-23-319-124 Január 30. (vasárnap) Dr. Kátai Péter Tárnok, Rákóczi u. 128. Telefon: 06-23-349-095 Az ügyeletes állatorvos csak elsősegélynyújtás esetén vehető igénybe. Az ügyelet időpontja szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig tart. Ünnepnapokon, aznap reggel 8-tól, másnap reggel 8-ig tart. A szabadságon lévőket mindig a helyettes követi az ügyeleti beosztásban. MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDŐ Az önkormányzat által működtetett városi (Széles úti) piac gazdasági társaságának ügyvezetői ellátására kiírt pályázat leadási határidejét 1994. január 15-ig meghosszabbították. (Részletes feltételeket az Érdi Újság 48. és 50. számában, illetve a Polgármesteri Hivatal Vállalkozási Csoportjánál olvashatják el.)