Gödöllő - Gödöllői Riport, 1994 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1994-11-04 / 1. szám

1994 november 4. óra: * GR-információ Több, mint négy hét telt el azóta, hogy kutyahara­pás miatt meghalt egy as­­­szony. Az ügyben - melyet volumenére való tekintet­tel­­ a Pest Megyei Rendőr­­főkapitányság vizsgál - azóta is tart a hírzárlat. A Gödöllői Riport arra volt kiváncsi, hol tart jelenleg a nyomozás. Kérdésünkre Ligetvári György őrnagy, életvédelmi alosztály­­vezető adott választ. - Szakértőink öt irányban folytatnak vizsgálatot. Sze­­rológusok, biológusok, or­vosszakértők, kriminológu­sok és nyomozók dolgoznak az ügyön. Miután minden jegyzőkönyv elkészül, tu­dunk csak bővebb informá­ciókkal szolgálni a sajtónak - kezdte Ligetvári György. - A közvélemény pedig türelmetlen. A tragédia óta eltelt jó néhány hét. Kaptak-e konkrét határidőt a vizsgá­latot folytató szakemberek? Természetesen igen, de valamennyien jelezték, hogy szükség van alaposabb munkára. Időt kértek és ezt meg is kapták - fejezte be az alosztályvezető. - Köszönjük a válaszokat. Lapunk figyelemmel kíséri a fejleményeket. ********************* A borzalmas esemény óta érzékenyen reagál az ország a négy­lábú barátainkkal kapcsolatos valamennyi híradásra. A lapok beszá­moltak róla, hogy egy zemp­léni falucskában állítólag egy 40 éves nő és egy 2 éves kisfiú halt meg veszettség­ben a közelmúltban. Riese lakói azóta kiirtották az összes kutyát és macskát. A családorvosok pedig 41 lakosnak adtak védőoltást. Gödöllőn nemrég egy középkorú férfi jelent meg (folytatás a 3. oldalon) Megjelenik minden pénteken 1. évfolyam 1. szám A szakértők időt kértek Hol tart a vizsgálat a gyilkos kutyák ügyében? Kedves Olvasó! ■ • Ön egy most induló új hetilap első számát tartja a kezében. Szerkesztősé­günk szeretné a városban és a környéken történő ér­dekes eseményeket, figye­lemre méltó gondolatokat, a polgárok közérzetét érin­tő kérdéseket közvetíteni. Természetesen ez az Ön segítsége nélkül nehezen képzelhető el. Kérjük, hogy javaslataival, közérdekű mondanivalójával, esetle­ges kritikájával segítse munkánkat. Észrevételeiket előre is köszönjük. A szerkesztőség nevében: Molnár Ildikó főszerkesztő Még az idén is bekövetkezhet? Ötven, de lehet, hogy száz százalékkal drágul a gáz * GR-interjú A kormány egyelőre elhalasztotta a gázár­emelést. A hírek szerint januártól több, mint 100 százalékos emelésre szá­míthatunk. A szakemberek úgy vélik, hogy a mostani 9 forint körüli köbméterenkénti ár nem fedezi a költségeket. Ma körülbelül 20-25 forint lenne értékarányos és reális köbméterenként. Erről beszélgettünk Tóth Imrével, a Tigáz gödöllői üzemigaz­gatóságának főkönyve­lőjével. - Ki állapítja meg, hogy men­nyit kell fizetnünk a gázért? - A gázárakat továbbra is az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium állapítja meg, az újonnan létrejött Magyar Energiahivatal véleménye alapján. November 20-ig kell elkészíteniük az új ára­kat tartalmazó előterjesz­tést. Tehát egyelőre semmit (folytatás a 3. oldalon) in­llpSigi­j OPEL - GAÁL MÁRKAKERESKEDÉS [UNK]hu­ ■hHI Gödöllő, Rét utca 18. Tel.: 28/310-476; 28/310-095 OPEL OPEL

Next