Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2005 (14. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 1. szám

100 éve született a költőóriás Virrasztás József Attilával Az idén ünnepeljük József Attila szü­letésének centenáriumát. Civil kez­deményezésként az YCON-csoport, a Szent István Egyetem és a Magyar Rádió Virrasztás címmel a költő élet­művére épülő programot állított ös­­­sze, amely január 7-én kezdődött, s másnap hajnalban ért véget az egye­temi aulában. Az eseményeket köz­vetítette a rádió éjszakai műsora. A SZIE korszerű informatikai berende­zéseinek és felkészült szakemberei­nek jóvoltából a világhálón is figye­lemmel lehetett kísérni az előadáso­kat, kerekasztal-beszélgetéseket.­ ­ Ennek a rendezvénynek az a József Attila áll a középpontjában, aki egy gödöllői fiúról írta, nem is messzire az egyetemtől Altató című versének kis Balázsát - hívta fel a Vir­rasztás közönségének figyelmét a programot megnyitó dr. Gémesi György polgármester. A rendezvény védnöke kiemelte a nemzetet megtartó értékek, tradíciók ápolásának fon­tosságát. Ezt vállalja a Virrasztás is, amikor a halhatatlan költőt idézi meg kapaszkodónak, erőt adónak mai feladataink megoldásához. A Szent István Egyetem aulájában a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából rendezett kiál­lítást Jókai Anna Kossuth-díjas író nyitotta meg. - A képek egy kilátástalan nyomorúságban és árvaságban felnövő fiatalemberről készül­tek, aki mintegy előélte azt a létállapotunkat, amelyben nem tudjuk, mit kezdjünk önma­gunkkal, amelyben nem ismerjük fel Istena­lapú hiányunkat - fogalmazott a művész. Jó­kai Anna készülő József Attila esszéjének gondolataiba is beavatva közönséget elmond­ta, hogy a költő, aki kétségbeesve dörömbölt az Isten égboltján, aki kétségbeesetten sze­rette volna megismerni nem a festett Istent, hanem a világot irányító szellemi középpon­tot, talán éppen élete utolsó pillanatában rést vágott magának és úgy ment át a túloldalra, hogy ott egy bizonyos megismerés fogadta. sk­mmmwmmmamtmzisa. CAMC DAZIC VIDEOJÁTÉK SZAKÜZLET ÉS SZERVI2 £ £ £ KÖLCSÖNZŐ Minden héten a legújabb filmek! n­em P$1, PS2, X-BOX, Nintendo játékprog­ramok, tartozékok, ADÁS-VÉTEL, CSERE Használt PlayStationok nagy választékban, ajándék programmal! Gödöllő, Szőlő u. • Bethlen G. u. sarok Tel.: 20/430-6801# Nyitva: H-R: 10-19, Szó.: 10-18 on tre shop: wwmgamebaz­isMu * e-mail:gamebazis@f­reemailu FEHÉR HETEK A TEXTILHÁZBAN FEHÉRNEMŰK FÉLÁRON • olasz férfi alsók már 220 Ft-tól, női alsók már 390 Ft-tól, • női thermo atléták 1.290 Ft helyett 690 Ft • melltartók és M­EY melltartós kombinék 3.990 Ft helyett 1.990 Ft-ért, • hosszú ujjú és ujjatlan topok 990 Ft helyett 490 Ft-os reklám áron! • Minden téli divatáru nagy árengedménnyel, pulóverek féláron kaphatók! Ebben az évben is folytatódik népszerű akciónk, tehát ne­­ f­ feledjék 1.000 Ft-os ajándék utalványunkat, melyet minden­­­­­i vásárlónk kap, aki 10.000 Ft felett vásárol. Továbbra is mindenkit szeretettel vár a Túrái és Társa Textilház % § \ % Gödöllő, Gábor Áron u.1. Nyitva: H-P: 9-18, Sz: 9-13 \ | Számunk tartalmából Karácsony előtt adták át a Városházán azt a liftet, amelyet az akadálymentesítés keretében építetett az önkormányzat. A beruházáshoz a város nem kapott támo­gatást, a 27,5 milliós beruházás pénzügyi fedezetét a város saját költségvetéséből biztosította. (2. oldal) A vártnál is többen vettek részt a Böjte Csaba által vezetett dévai gyermekotthon­ról szóló Csillagösvény című film gödöl­lői bemutatóján. A rendezvény szervező­jével, Pelyhe Józseffel az est tanulságai­ról beszélgettünk. (3. oldal) Több nemzetközi kiállításon is nagy sikerrel szerepeltek az elmúlt esztendőben a Gödöllői Városi Múzeum gyűjteményé­nek egyes darabjai, amelyek nem csak a szakmai, hanem a civil közönség érdeklő­dését is kivívták. (6. oldal) Gödöllőiek életét is veszélyeztette a de­cember 26-án a délkelet-ázsiai térségben pusztító szökőár. A szemtanúk, akik la­punknak beszámoltak tapasztalataikról, a szerencsének köszönhetik, hogy épségben tértek haza. (7. oldal) YELLOW PUB ÉTTEREM Gödöllő, Dózsa Gy. út 64. Nyitva: naponta 10.00-24.00 óráig Asztalfoglalás: 28-513-385 Kellemes környezetben, korrekt kiszolgálással, már megszokott ízekkel és nagy adagokkal, 2004-es árakon várjuk Kedves Vendégeinket! JÖJJÖN EL, MI KISZOLGÁLJUK! MEGÉRI! Parkolás az étterem belső udvarában, a Kazinczy utca felől ★ ★ ★ digital SMC GÖDÖLLŐ, KOSSUTH L. U. 31-33 Hitelügyintézés 10 perc alatt üzletünkben! NYITVATARTÁS: 9.00 - 20.00 - IG !!! Tel.: 06 703 185 195 e-mail: digitalshopepvnet.hu Árlistánkat letöltheti W­WW.tí SCOfTipUte T. hu Szeretettel várjuk olcsó et> barát&agov uzietunkóen ! Y Autócentrum Gödöllő 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi A. u. 1. Tel.: (06 28) 515-510 www.autocentrumgodollo.hu

Next