Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2016 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2016-02-23 / 5. szám

gyűjtemű Gödöllői Szolgálat xxv. évf. 5. szám • 2016. február 23. • terjesztői ára: 75 ft www.szolgalat.com LOKÁLPATRIÓTA HETILAP • alapítva: 1992 Eredményesen szerepeltek a Gödöllői Reformá­tus Líceum diákjai a térségi kémia versenyen. (4. oldal) A hét végén ünnepelte megalakulásának 25. év­fordulóját a Teleki Pál Egyesület. (6. oldal) A GEAC végzett az éremtáblázat élén (3 arany, 5 ezüst) a fedettpályás felnőtt atlétikai ob-n. (8. oldal) MEGKEZDŐDTEK A MUNKÁK A TESTŐRLAKTANYÁN Újabb pályázatról döntött a testület Megkezdődtek a gödöllői várka­pitányi lak, közismertebb nevén a Testőrlaktanya szerkezeterősítő munkálatai. Az épület felújítására többször próbált pénzt szerezni az önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával már sikerült is 8 millió forintot nyerni a tetőszerke­zet felújítására, amit az idén meg is kell valósítani, azonban ezt meg kell előznie a tartószerkezet és az alapo­zás megerősítésének. Ez tekinthető az első ütemének, amihez hozzátar­tozik a leomlott boltozat falazása, majd az épület pántolása. Ezt köve­tően elbontható lesz az évek óta meg­lévő külső dúcolás. A tető teljes helyreállítása a máso­dik ütem lesz, ami azonban rendkívül fontos lépés, mert az új tetővel megál­lítható lesz a további állagromlás. Az önkormányzat még 2014-ben be­nyújtott egy pályázatot a Norvég Alap­­­hoz is az épület teljes körű helyreállítá­sára és közösségi célú hasznosítására. Erre a pályázatra, vélhetően a Norvég­­a Alap támogatási programjának nem hi­vatalos felfüggesztése miatt, semmilyen visszajelzés nem érkezett. Közel két hó­napja megállapodás született a kormány és a norvég fél között. Ha a program újraindul, akkor áprilisig a pályázatokat elbírálják. Az önkormányzat min­den további forrásszerzé­si lehetőséget megpróbál kihasználni. Ezért döntött most úgy a képviselő-tes­tület, hogy pályázatot ad be 13 millió forint támogatás elnyerésére a Nemzeti Kul­turális Alap Építőművésze­ti és Örökségvédelem Kol­légiuma idei felhívására is és kedvező elbírálás esetén biztosítja a 30 millió forint önerőt. Ez az ütem tartal­mazná a boltozatokat tartó kőpillérek és a boltozatok megerősítését, a korhadt közbenső fafödém cseréjét, a földszin­ti padlószerkezetek helyreállítását, fal­varrások kivitelezését. (folytatás a 2. oldalon) A­kupunktúra G­ödöllőn­ Dr. Dömösi Réka Éva hagyományos kínai orvoslás és háziorvostan szakorvos Bejelentkezés: 70/644-9195 web: www.lojanmed.hu Gödöllő, Isaszegi út IGE. Tei.zOE/ZO B 570-470 vwww. ecobrikott. hu nyitva tartás: hétfő- péntek 09.00-17.00 BIOBOLT - NÖVÉNYI ITAL SZAKÜZLET - KEZELŐ HELY vitaminok, ynövények, írószerek, izs ltal(50Ft/l) GÉPI NYIROKMASSZÁZS (HULL­AM MASSZÁZS-NYOM­ASTER API­A) 3500Ft/alkalom, BEMER kezelés 2500Ft/alkalom Bemer kezelés a regenerálódásért és teljesítőké­pességért. Kiegészítő alkalmazás az alábbiak esetén: allergia, arthrózis, arthritis, asthma, vérellátási zavarok, diabetes, bőrbetegségek, keringési zavarok, migrén, fájdalomkezelés, anyagcserezavarok, tá­masztó- és mozgásszervek megbetegedése, alvás­zavarok, potenciazavar, sebgyógyulás. A kezeléssel elért működő mikrocirkuláció JAVÍTJA a vérke­ringést a tápanyag- és oxigén ellátást, anyagcsere végtermékek és méreganyagok eltávolítását a ke­ringés tehermentesítését, az immunvédelmet és csökkenti a fertőzésekre való hajlamot a regene­rációs és gyógyulási folyamatokat az esti elalvást és az éjszakai átalvást, a szervezet savtalanítását, a gyógyulási folyamatok gyorsítását a teljesítő­képességet, az általános jó közérzetet, a koncentrá­lóképességet­. Hullámmasszázs-nyomásterápia: miben segít­het: sok állás, túlsúly, cellulit esetén, testmozgás hiányakor, mechanikai tényezők esetén (pl. szűk cipők, zoknik okozta lábdagadás), ödémák kezelése, sebgyó­gyulás fokozása, hőhatás­, melegben végzett munka esetén, nyirokpan­gás kezelése, vénás problémák, visszerek kezelése, vérkeringés, mikrocirkuláció élén­kítése. Csökkenti­ a szövetközi folyadék mennyiségét, a felhalmozódott méreganyagokat, a visszerek kiala­kulásának esélyét, nyirok- és vénás ödéma kialakulá­sának esélyét, a cellulitot és a túlsúlyt, a reumatikus panaszokat, a szövetközi folyadékot és a visszamaradt toxinokat (méreganyagokat), a nyirokcsomók akadá­lyoztatását, a visszereket és azok tünetekeit (nehéz, fájó, zsibbadó lábak), a nyirok- és vénás ödémát, s az ezzel járó fájdalmat, a trombózis esélyét 2100 Gödölt, Remsey J. krt 18. (SPAR mögött, a Szent Imre utcánál) 08-20-616-6010 www.zokicsoportal.hu Szeretnék vakarni különkegeset, újat adni nőnapra? Szákunk/ megtakakod Úakassz egy szálkufi virágot vagy rendelj egy egész csokrot! "Újdonságunkba fantázia Cufi virág rendkívüli éketfiű és Hónapokig megőrzi formáját. Tekefonos eCőrendeCés: 06/70/626-1026 Qödökkő, (Remsey krt. 1/1. JNyitvatartás: 8.00-17.00 Szó: 8.00-13.00 n-fw-G* KÖZMEGHALLGATÁS Gödöllő idei fejlesztési terveit és az egészségügyi ellátás helyzetét ismertette a képviselő-testület csütörtöki közmeg­hallgatásán dr. Gémesi György polgár­­mester és Nagy Árpád, a Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatója, majd kérdésekre, hozzászólásokra válaszoltak. A közbiztonságot és a közlekedés bizton­ságát érintő témakörök megválaszolásába dr. Bozsó Zoltán városi rendőrkapitány is bekapcsolódott. Bevezetőjében a polgármester elmond­ta, hogy a 2015. évi közmeghallgatást a városháza kiköltözése miatt halasztották el erre az évre, amiből következően erre a fórumra idén kétszer várják a polgáro­kat. A második közmeghallgatás ősszel lesz. Ezután arról beszélt, hogy az önkor­mányzatnak van ciklusprogramja, elfoga­dott költségvetése, és jelentős fejlesztési forrásai. Miközben a működési költségek 4,6 milliárd forintot igényelnek, az állam már csak 1 milliárd 60 millió forinttal járul hozzá a város kötelező feladatainak ellátá­sához. A személyi jövedelemadóból sem­mi, a gépjárműadóból csak a 40 százalék marad helyben. (folytatás a 2. oldalon) (jftgsftsCQ DNA rock and Roll Party Zene: OLD-BOYS Napsugár Étterem 2100 Gödöllő, Rét utca 1. A / Belépő^vacsorával^ööOoVt 1*­­ Asztalfoglalás: IW /' 'W28410^'16,406 2­19461 061 • L 1 *1 The Power to Surprise The Power to Surprise FF MŰSZAKI VIZSGA 19 990.-ért! Opel Gaál Gödöllő, Dózsa Gy. út 67. Tel.: 06 28 410 095 Minden hétköznap 8-tól , is 8-tól 12­ óráig! Tel.: 06 30 506 2586

Next