Hajdúsámson - Sámsoni Hírlap, 2019 (25. évfolyam, 1-6. szám)

2019-08-01 / 4. szám

INGYENES ElkeZdőDött a piaccsaRNok Építése HAJDÚSÁMSON VÁROS ÖNKORMÁNYZATA „ZÖLD VÁROS KIALAKÍTÁSA HAJDÚSÁM­­SONBAN" ELNYERT PÁLYÁZATA KERETÉBEN, MEGFELELŐ, KORSZERŰ VÁROSI PIACCSAR­NOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA FOG SOR KERÜLNI, SZÜKSÉGES PARKOLÓKKAL ÉS PARKOSÍ­TOTT ZÖLDTERÜLET KIALAKÍTÁSÁVAL. A piac gépjárművel való megközelítése a Hunyadi utca felől lesz, az ingatlanon 39 db parkolóhely áll majd rendelkezésre, melyből 2 db akadálymentesített is. A Béke utca felől kizárólag gyalogosfor­galom lesz. A Piaccsarnok úgy kerül az Magyar csapat hozta el az I. helyezést NEM MINDENNAPI SPORTESEMÉNYNEK ADOTT OTTHONT VÁROSUNK AUGUSZTUS 3-ÁN. Az erős ember világbajnok, Fekete László volt a házigazdája a „Sámson ereje"' Nem­zetközi Erős emberek csapatversenyén. Három ország mérte össze erejét a megmé­rettetésen, Románia, Szlováki és Magyar­­ország. Tavalyi évben városnapunkon már üdvözölhettük Fekete Lászlót és fiát, ifj. Fekete Lászlót és Miklóst, akik bemutatót tartottak akkor a nézőknek a különböző súlyok emeléséről. Idén színesíteni szeret­tük volna nyári rendezvényeinket, így jött az ötlet, hogy most egy legyen egy nemzet­közi verseny is velük. A nap folyamán 5 versenyszámban kellett a versenyzőknek összemérni tudásukat - gólya­rakás, sziklacipelés, vegyes­­ gúla és koffer­­cipelés, farönk nyomás, súlyok lépcsőn a Város Önkormányza ingatlanon elhelyezésre, hogy a szüksé­ges zöldfelületet a Béke utca felől fogják kialakítani, valamint közterületszerűen használt, városi terület parkosítása fog megtörténni, mely lehetőséget ad kisszá­cipelése - öt csapat tíz versenyzője küzdött, az I. helyezést a magyar csapat hozta el, ifj. Fekete László és Miklós, hiszen a lelkes tömeg is természetesen a hazai csapatnak szurkolt. A versenyről felvételt készített a Tv2 Spíler, hamarosan adásban is lesz, melyről tájékoztatni fogjuk Önöket, ma pihenő részre padokkal. A Piaccsarnok épületének fele, részben fe­dett és zárt épületrész lesz, az épület másik fele fedett. A munkálatok elkezdődtek. Ezúton is szeretnénk megköszönni a támo­gatókat - Szib-Ép Kft., Terra-General Kft., Adix - Trade Kft., TVP Gabonakereskedőház Kft. - hogy együttműködésükkel még szín­vonalasabbá tették rendezvényünket. Antal Szabolcs polgármester Antal Szabolcs polgármester

Next