Hosszúhetény - Zengő, 2007 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2007-04-01 / 1. szám

A HOSSZÚHETÉNYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVII. évfolyam 1. szám • 2007. április­­ 150 Ft Együtt ünnepeltünk Ragyogó szép időben tartottuk községi megem­lékezésünket a Templom téren március 15-én. A rendezvény műsorvezetője Ignácz József a TÁSI középiskola tanulója volt. Gál Martin 2. osztályos ta­nuló verse után az Ifjúsági Zenekar és a Daloskor közreműködésével a jelenlévők elénekelték a Himnuszt, majd Kaáli Nagy Zsombor elszavalta a Nemzeti dalt. Az ünnepi beszéd előtt a Daloskor Detrich Pálné vezetésével negyvennyolcas dalokat énekelt Dr. Andrásfalvy Bertalan beszédében történel­mi példákon keresztül az összefogás szükségességére hívta fel az ünneplők figyelmét. Zsámbéki Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét Blanka előadásában hallottuk, ezután Faragóné Cseke Blanka polgármester asszony — megemlékezve a mai helytállókról - helyi elismeréseket, kitüntetéseket adott át. (ld. a 7.oldalon) A Gondos gazda - Takaros porta, a Polgármes­teri Díj és a Településért kitüntetések átadása után ko­szorúzás következett. Az önkormányzat koszorúját követve, helyi egyesületek, közösségek, politikai szervezetek és intézmények koszo­­rúzták meg a Hősök Emlékművét. A Szózat hangjaival záruló megemlékezést ünnepi igeliturgia követte a temp­lomban. Az emlékművet elborító virágok, a koszorúzók főhajtása tisztelgés volt a 48-as hősök előtt, az együtt ünneplés méltó emlékezés a 159 évvel ezelőtti történelmi eseményeinkre. A rendezvény közúti biztosítását a Polgárőrség tagjai végezték. Minden kedves olvasónknak telkiekben gazdag, meghitt, családias húsvéti ünnepet kívánunk!

Next