Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2019 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2019-08-01 / 8. szám

Jánoshalma Város önkormányzatának lapja Megjelenik minden hónap első péntekén Ára: 260 forint XXXIV. évfolyam 8. szám 2019. augusztus Szent Ágoston püspök és egyháztanító (354- 430) Nincs az az eldugott könyvtár, ahol egyik-másik könyvével ne találkoznánk; nincs az a művelt ember, aki ne hallott volna róla. A legegyszerűbb hívő is jól ismeri, anélkül talán, hogy sejtené, amit a katekizmusban tanult erede­ti bűnről, kegyelemről, szentsé­gekről, jórészt Szent Ágostontól tanulta. S amikor imádkozik, lel­ke sokszor Szent Ágoston sza­vaival emelkedik az ítélet és irga­lom Istenéhez. Még a nem hívők is mint a legnagyobb emberek egyikét tisztelik. Az Észak-Afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja azonban, Mónika már keresztény. Ágoston nem úgy kezdte, mint aki szentnek, sőt nagy egyházdoktornak készül. Ellenkezőleg, a világiasság és hiúság útján indult el, s csakhamar a tévelygés és bűn kanyargóira tévedt. Miként járt tékozló fiúként távol az atyai háztól, és miként vezette aztán haza az isteni kegyelem keze, nagy alázattal ő maga megvallotta az egész világ színe előtt Vallomások c. híres könyvében. Megkeresztelkedett 387. április 25-én, húsvét éjszakáján, 391- ben pap lett, majd 395-ben a maga korában egy jelentéktelen afrikai kikötő­városnak, a numidiai Hippónak lett a püspöke; igénytelen megjelenésű, kis­termetű, gyönge mellű, vézna ember volt. Mi tette tehát naggyá? Azt lehet­ne gondolni: esze. Bizonyos is, rendkívül sokat tudott, sokat írt és zseniá­lis ember volt. Szent Ágoston azért lett olyan nagy Isten országában, mert istenadta nagy tehetségét mindenestül Isten szeretetére irányította és az Úr Krisztus szolgálatára fordította. S hogy ezt megtehette, Isten külön kegyelmének a műve. Ő maga mondja: „Megtérésének kezdetétől teljesülésének végéig az Úrban dicsekedjék, aki dicsekszik. Mert amint nem tudja senki véghezvin­ni a jót az Úr nélkül, úgy nem tudja elkezdeni sem az Úr nélkül”. így beszél az, akit az Egyház „a kegyelem doktorának” tisztel. S csakugyan az isteni kegyelem szükségességéről szól majd minden írása, s a kegyelem fölsé­­ges műve ő maga is, az élete is. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg. 430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban. Érdemes elolvasni fordulatos életét. Az elmélyedés és bűnbánat szárnyain ment át sok harc és munka után abba az örök hazába, melytől megtérése óta a legsúlyosabb földi gon­dok között sem fordította el soha tekintetét, és amelyről ő mondotta azt az azóta annyiszor megismételt mondatot: „Uram, Te ébreszted föl bennünk magasztalásod örömét, mert magadért teremtettél bennünket és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.” Sándor atya JÁNOSHALMA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2019. AUGUSZTUS 18. TISZTELETTEL MEGHÍVJA vasárnap ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT AZ 20:00­ OPERETTEST ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEPI SÁFÁR MÓNIXÁVAL ÉS SIMON BOLG­ÁRKÁVAL Imre Zoltán művelődési központ és könyvtár 2019. AUGUSZTUS 20. 18:00 ÜNNEPI SZENTMISE Szent Anna Római Katolikus Templom 19:00 ÜNNEPI KÉPVISELŐ­TESTÜLETI ÜLÉS KITÜNTETŐ CÍMEK ÁTADÁSA Imre Zoltán Művelődési Központ és Könyvtár a hamarosan megjelenő plakátokon találhatóak . Lapunk legközelebb 019. szeptember 6-án jelenik meg SSN 2062-4069 smns.ianesh­alma.lm Jánoshalma hivatalos honlapja Lapszámaink itt is olvashatóak! Tervezzük együtt Jánoshalma jövőjét! 2019. év első felében Jánoshalma Városi Önkormányzat a helyi lakos­ság bevonásával elkészíttette a település hosszú távú céljait, fejlesztési elképzeléseit tartalmazó koncepcióját, valamint a város épített és termé­szeti környezetének kialakítására vonatkozó településrendezési terveit. Az elkészült dokumentumok tervezete megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályán, és Jánoshalma Város Honlapján. A város vezetése 2019. július 16-án, 18 órai kezdettel a Polgármeste­ri Hivatal Dísztermében Lakossági Fórumot szervezett, ahol ismertetésre kerültek Jánoshalma jövőbeni tervei, fejlődési lehetőségei. A Fórumon jelen voltak a város Településszerkezeti tervének, Sza­bályozási tervének, Helyi építési Szabályzatának vezető tervezői, Virág Attila generáltervező, a Városökológia Kft. ügyvezetője, Vári Attila építésztervező, felelős tervező is. A tervekről, miután széleskö­rű államigazgatási és partnerségi, lakossági véleményezésen mentek keresztül, a képviselő-testület fog rendeletet alkotni. Czeller Zoltán polgármester úr mindenkinek, aki eljött erre az alkalomra, lehetősé­get biztosított a javaslatainak, és véleményének megfogalmazására. A fórumon elhangzottakat a 3. oldalon olvashatják ► ► ► Elkészült a Kapocs utca kőszórásos burkolata A Kapocs utcában 3 méter szélességű portalanított útburkolás készült az elmúlt héten, városi költségvetésből. A padka további rendezését a Városgazda Kft fogja rövidesen elvégezni. Megújult a játszótér Jánoshalma Váro­si Önkormányzat pályáza­ti forrásból időszerű felújí­tásokat végzett a közpon­ti játszótéren. Bekerítésre került és egy új ivókút is elhelyezésre került. Sajnos, már az első ron­gálás is megtörtént. Az egyik játékot, nem a megfe­lelő korú gyermekek hasz­nálták, ezért meghibáso­dott. Felhívjuk a játszóte­ret használók és a kísérők figyelmét, hogy a 1 Ó éven felüli gyermekek ne hasz­nálják a kisgyermekek játé­kait, mert tönkremennek.

Next