Kiskunlacháza - A Mi Újságunk, 1997 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1997-03-01 / 1. szám

A MI ÚJSÁGUNK 970. Néhány közérdekű gondolat a Kunépsz A kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás: Az elmúlt hetekben a lakosság felé kiadott szórólapon tájékoztattuk a lakosságot, hogy 1997-es évtől községünk területén a Kunépszolg Kft. fogja végezni a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatást. E tájékoztatóhoz azonban egy kis magyarázatot kell adnom: Önkormányzatunk Képviselőtestülete már a korábbi években (1993-tól) tervezte, hogy községünk területén e szolgáltatást saját tu­lajdonú kft.-jével végezteti el. Ezt akkor még az érvényes törvényi ren­deletek nem tették lehetővé, bár az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény az önkormányzat ez irányú jogosultságát, a kötelezően ellátandó feladat és hatáskörét a településen élő lakosság érdekében, a közszolgáltatások végzésére kimondja. Kiskunlacháza vonatko­zásában erre a legelső példa, az 1992. december 31-étől visszaadott Községi Ivóvízmű esete volt. Ahogy korábban a vízművek üzemelte­tése, úgy a kötelezően végzendő kéményseprő-ipari tevékenység is monopolizált feladat volt, a volt megyei tanácsok által alapított vállala­tok végezhették csak! Az önkormányzatok (és természetesen más vállalkozói szféra) ré­szére a később meghozott törvények tették e szolgáltatások végzését lehetővé, így a kéményseprő-ipari szolgáltatás végzését az 1995. évi XLII. törvény, az egyes helyi közszolgáltatások igénybevételéről, va­lamint e törvény végrehajtására kiadott 27/1996. számú BM. rendelet. Önkormányzatunk még az elmúlt évben rendelkezett a­felől, hogy e fontos közszolgáltatást saját gazdasági társaságával kívánja végeztet­ni, melyet a korábbi szolgáltató és a megyei főjegyző felé be is jelen­tett. Más települések vonatkozásában is megindult az a folyamat, mely­nek során az önkormányzatok, lakossági érdekeket szem előtt tartva választják ki a törvény adta lehetőségek alapján azt az új szolgáltatót, akivel a tevékenységet végeztetni kívánják. Így történt meg, hogy szomszéd községben pályázatot nyerve, 1997. januártól végezzük a szolgáltatást, míg más községek vonatkozásában benyújtott pályázata­ink vannak. Természetesen e folyamatok nem kedveznek a korábbi vállalatnak, hiszen működési területük jelentősen leszűkül. Talán ezért gondolták úgy, hogy az önkormányzatot más belátásra kényszerítve, rögtön 1997. január első heteiben, sok helyen az egész éves díjat be­szedték úgy, mint itt Kiskunlacházán is. Mindenki megnyugtatására szeretném elmondani, hogy ez ügyben községünk jegyzőjével egy egyeztetésen vettünk részt a megyei főjegyző úrnál, melynek eredmé­nyeként az előre beszedett díjakat a Kéményseprőipari Vállalat részé­ről a Kunépszolg Kft. felé kell adni. Tehát: a megfizetett szolgáltatási díjak nem vesztek el (az viszont igaz: arányosításra kerül sor, így véle­ményem szerint jogosulatlan pénzhez jutottak!) Ezért felhívjuk a község ingatlantulajdonosainak figyelmét, hogy minden kéményseprési gondjukkal, vagy minden új tüzelőberendezés (főleg a napjainkban is tartó gázüzemű berendezések) előzetes szakvé­leményezésével, vizsgálatával, engedélyezésével stb. kapcsolatban forduljanak hozzánk telefonon: munkanapokon: 7.00 és 15.00 óra között, pénteken: 7.00-től 12.00-ig, vagy személyesen a kft. telephelyi irodájában, ugyanezen időpontokban. A települési szilárd hulladék összegyűjtése, és lerakóhelyre történő szállítása: (lakossági kommunális hulladék) Községünk területén már a korábbi évektől kezdve a Kunépszolg Kft. gyűjti össze és szállítja el a háztartásokban keletkező kommunális hulladékot, és ez mellett a vállalkozások és intézmények ilyen tartal­mú hulladékmennyiségét is. A szemét elszállításával, annak díjfizetésével kapcsolatosan már korábban is voltak gondok, egyszerűen azért, mert sokan úgy gondol­ták: a szemetet elszállíttatták ugyan, de annak díjtételét már nem kí­vánták megfizetni. Nos, a már említett, 1995. évi törvény efelől is ren­delkezik, annak ellenére, hogy településünkön már korábban érvény­ben volt a 4/1992. számú önkormányzati rendelet, mely arra volt hivat­va, hogy szabályozza e fontos közfeladatot. Engedjék meg, hogy egy kicsit bővebben szóljak az általunk sokat emlegetett 1995. évi törvényről: 1995. évi XLII. törvény: az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről: 1. §. (1): a helyi önkormányzat által szervezett, a települési szilárd hul­ladék összegyűjtését és elszállítását az ártalommentes elhelyezést biztosító helyi közszolgáltatást az ellátott területen lévő (tehát a község minden) ingatlan tulajdonosa-használója a helyi önkor­mányzat rendeletében meghatározott módon (üdülő és lakóterüle­ten) köteles gondoskodni, igénybe venni! (2): a helyi önkormányzat által szervezett kéményseprőipari közszol­gáltatást a tulajdonos köteles igénybe venni. 2. §. A helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg: c./a közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a szolgáltató és tulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit... f./ az elvégzendő szolgáltatás alapján a tulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, a díj mértékét, megfizetésének rendjét, az esetle­ges kedvezmények eseteit... Amire e törvénnyel kapcsolatosan utalni szeretnék: önkormányza­tunk képviselőtestülete rendeletében szabályozta mindazt, amit a tör­vény előírt, a helyi sajátosságoknak megfelelően mind a két közszol­gáltatás, tehát: kéményseprő-ipari tevékenység és a szemétszállítással kapcsolatosakat.­­Akit e rendeletek teljes szövege érdekel, elolvashat­ja az Önkormányzat, vagy a Kunépszolg Kft. irodájában!) Nagyon fontos: a törvény előbb intézett 2. §. 1. pontja, de ez alapján a közüzemi szolgáltatásokat tartalmazó önkormányzati rendeleteink is tartalmazzák a kedvezmények eseteit, melyeket csak az önkormányzat erre jogos bizottsága és a jegyző adhat, de mindkettőnek meg kell je­lölni azt a forrást, mely a díjfizetőt helyettesíti! A szolgáltató, kedvez­mények adására nem jogosult! A lakossági kommunális hulladék gyűjtését és szállítását szabályzó helyi önkormányzati rendelet min­den 70 év feletti kiskunlacházi lakos részére kedvezményt biztosít, mégpedig:­­egyedül élő 70 év felettiek részére: 100%-osan, azaz: díjmentes a szemétszállítás igénybevétele, míg a:­­ 70 év feletti házaspár esetében: 50% a kedvezmény mértéke! Szeretném azonban azt is hangsúlyozni: minden kedvezményezett csak egyszer, egy lakás után veheti igénybe a kedvezményt! (Van pél­da arra, hogy: együtt élő idős emberek külön-külön igényelnék a ked­vezményt, tehát két ingatlan után, amikor egy házban laknak, a másik házban családtagjuk lakik!) Tehát: a törvény által is kiemelt két közszolgáltatás igénybevétele minden ingatlantulajdonos, vagy használó részére kötelezett, ezek alapján amennyiben nem jogosult kedvezményre, és az­t szolgáltató ré­szére bemutatni nem tudja, a díjfizetésre is kötelezettek! A törvény al­kotója mindkét kötelezően igénybe veendő közszolgáltatásnál abból indult ki, hogy a szolgáltatások igénybevétele a település minden tulaj­donosa érdeke, hiszen nem mindegy milyen lakókörnyezetünk tiszta­sága, nem mindegy milyen fertőzésveszély lappang környezetünkben, hogyan szennyezzük a levegőt, a földet a vizeket stb., vagy­ tüzelőbe­rendezéseink miatt, azok veszélyességéből adódóan milyen kártéte­lektől, milyen egészségügyi károsodásoktól mentesülhetünk­­ egy­be­ e

Next