Kiskunmajsa - Majsai Közlöny, 2013 (3. évfolyam, 1-6. szám)

2013-01-09 / 1. szám

2. oldal Maps»,...­ ­• ■ 2013. január 9. (folytatás a címlapról) Több mint 117 millió forintot nyertünk az Önkormányzati tu­lajdonú belterületi utak fejlesz­tése című pályázaton az Iskola utca rekonstrukciójára, melynek önereje 13 millió forint volt, de még ezen is sikerült csökkente­ni, mert az EU Önerő Alap támo­gatásából további 6,7 millió fo­rintot nyertünk, így az önkor­mányzatnak az önereje nem egészen 6 és fél millióra csök­kent. A műszaki átadás már megtörtént, az ünnepélyes át­adásra e hó 22-én 14 órakor ke­rül sor a Széchenyi-iskola előtt. A művelődési központ két TÁMOP-os pályázaton több mint 44 millió forintot nyert. Mindkét pályázat 100%-os in­tenzitású. Az egyenként 22 mil­liós összegből lehetősége nyílik az intézménynek arra, hogy képzési kínálatát hosszútávon tovább szélesítse, valamint új szolgáltatásokkal színesítse fel­adatellátását, így a gyerekek számára alapkompetencia-fej­­lesztő foglalkozásokat tudnak szervezni, valamint részt vehet­nek a tanórán kívüli nevelés kü­lönböző területein is. Múzeumunk 18 millió forin­tot nyert pályázaton, amelyből kibővítik a múzeum épületét, és létrehoznak egy rendez­vénytermet a legmodernebb audiovizuális eszközökkel fel­szerelve, mely sokféle foglal­kozásra és rendezvényre ad majd lehetőséget. A Tudásdepó-Expressz pá­lyázaton a könyvtár 16 millió forin­tot nyert. Ebből a pénzből külön­böző tanfolyamokat és táborokat szerveznek a halmozottan hátrá­nyos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek szövegértés fejlesztésének érdekében. Szintén pályázati forrásból tudtuk megvalósítani mindnyá­junk régi álmát, a piac befedé­sét, melynek bekerülési költsé­ge több mint 50 millió forint volt. Az építési beruházással együtt indult útjára a Kiskunmajsai He­lyi Termék védjegy létrehozása, melynek használatát örömünkre már többen is igényelték. Az idei Tanyafejlesztési Programon elnyert támogatás­ból megvalósítandó fejlesztések és eszközbeszerzések a külte­rületeken élőket és gazdálkodó­kat segítik, de egyben a város lakosságát is érintik. Kiskunmajsai Helyi Termék Véd­A jegyrendszer fejlesztésére 4,5 millió forintot, vagyis 90%-os tá­mogatást nyert önkormányza­tunk. A másik célterület a külte­rületi utak karbantartásához szükséges eszközök beszerzé­se volt, melynek összköltsége bruttó 5,5 millió Ft, amelyre szin­tén 90%-os támogatást nyer­tünk. Már megrendeltük a gépe­ket, hóekét, kombinátort, Cambridge hengert és egy ré­zsűkaszát, melyek segítségével a Városgazdálkodási Intézmény el tud látni újabb karbantartási munkálatokat a dűlőutakon és egyéb közterületeken. A Startmunka program kere­tében szintén pályázatokat nyertünk dűlőút karbantartásra, csapadékvíz csatornák tisztítá­sára, illegális szemétlerakó he­lyek felszámolására, térkőgyár­tásra. E munkák elvégzéséhez munkaeszközöket, védőfelsze­reléseket, gépeket vásárolhat­tunk, és ami a legfontosabb, 32 főnek tudtunk munkát biztosíta­ni. Ezeket a programokat 2013- ban is folytatni kívánjuk. Megvásároltuk Városgaz­dálkodási Intézményünk szá­mára a volt nyomda Arany Já­nos utcai épületét, melynek egy részét saját erőből felújítottuk, így most már az intézmény min­den igényt kielégítő körülmé­nyek között működhet. A még fel nem újított épületrésznek to­vábbi hasznosítására várjuk a Katasztrófavédelem végső dön­tését, mely reményeink szerint egy állami tűzoltóállomás kiala­kítását jelentené. Ugyancsak a volt nyomda épületének fűtéskorszerűsítésé­re nyert vissza nem térítendő tá­mogatást az önkormányzat 12 millió forint értékben a Kazán­program 2.0 — startmunka pá­lyázat keretében, így lehetőség nyílik arra, hogy a Városgazdál­kodási Intézmény épületének fűtését és meleg víz ellátását egy 100 kW teljesítményű bio­massza kazánnal lássuk el, va­lamint két főnek tudunk munkát biztosítani 11 hónapra a feladat­­ellátásra. Az Árpád utcai platánfák kérdése visszatérő probléma volt már hosszú idők óta. A múlt évben az önkormányzat döntött a veszélyes fák kivá­gásáról, mely az ott lakók megelégedésére megtörtént. Ezután az itt hú­zódó, elhaszná­lódott ivóvíz fő­­nyomó vezeték is kicserélésre került. Ebben az évben már csak az­ újrafásítást kell meg­oldani. Az utóbbi években gyakran felmerült a Lommatzschi utca és a sportpálya közötti terület rendezése. A fák kivágása és a terület feltöltése megtörtént, a parkosítás, a további hasz­nosítás ennek az évnek a fel­adata lesz. Önkormányzatunk a kiskun­majsai ivóvíz- és szennyvízszol­gáltatás üzemeltető váltásáról e­öntött. 2013. január 1-jétől a kis­teleki VÍZKÖZMŰ Szolgáltató Kft. az új üzemeltető. Pályázati forrásból a Szé­chenyi-iskola mellett megépült egy színvonalas futópálya, kor­szerűsítettük a sportcsarnok vi­lágítását, a bejáratot akadály­­mentessé tettük és egy WC-t alakítottunk ki a mozgássérültek számára az épületben. Kiemelkedő örömmel kell szólnom két nagyszerű civil kezdeményezésről. A Civilek a Játszóterekért Egyesület példa­értékű lakossági összefogás­sal megépítette a város min­den igényt kielégítő új játszó­terét a Szélmalom sor végé­nél, melyhez az önkormányzat is hozzájárult, egyrészt a terü­let biztosításával, másrészt közel 1,2 millió forinttal. Kö­szönöm mindenkinek, aki részt vett ebben a munkában. De az igazi köszönet a gyer­mekek öröme volt, amikor bir­tokba vették a játszóteret. Évértékelő a 2012-es munkáról (folytatás a következő oldalon)

Next