Kiskunmajsa - Új Kun-Majsa, 1989 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-06 / 1. szám
II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM E 1989 E lbúcsúztunk a múlt esztendőtől, ami igen mozgalmas-viharos volt itt, Kiskunmajsán és környékén is. A városi jogú település tavaly is föliratkozott egy olyan országos névsorba, amit nem a csendes-lendületes építkezéssel, hanem inkább a lármás zűrzavarkeltéssel lehetett jellemezni ilyen, olyan, meg amolyan okok és kevésbé indokok miatt. Fölösleges a megtörténteken rágódni, úgy is, hogy fölsorakoztatva az elért eredményeket valamiféle ellensúlyzópontként, meg úgy is, hogy fölemlegetve, egymás szemére vetve az egyéni vagy kollektív hibákat, hiányosságokat, egyszóval negatívumokat. Még akkor sem célszerű, mert felesleges ezeket ragozgatni, magyarázgatni, ha az előbbiekből is, s az utóbbiakból is volt bőséges példa, mert nem vinne előbbre semmit, így a meglevő tanulságokat levonva kell az idei év elé néznünk. Először is kezdjük a legfontosabbal és országos általánossággal: mindennapi életünk színvonala sajnos a legnagyobb törekvések ellenére sem éri el a múlt esztendejét. Továbbra is és mélyebben nyomaszt bennünket gazdasági helyzetünk, nyomaszt a növekvő infláció és nyomaszt az állampolgár zsebének legmélyébe is belenyúló adózás, s ne is soroljuk tovább terheinket. Vagyis: nem lehet különösebb okunk a derűlátásra. De mindez nem lehet indoka a csöndes begubózásnak, cselekvés-visszafogásnak. Tehát beszélni, vitatkozni és ezek szellemében dolgozni kell mindannyiunknak ahhoz, hogy majdan kilábaljunk a jelenlegi válságból. S ezt fel kell vállalnia az ország bármelyik részében, így Kiskunmajsa és környékén élő állampolgárnak is, mert egyetlen ember sem lehet közöttünk passzív szemlélődő. Azért nem lehet senki közömbös kívülálló, mert noha egy hosszúra nyúlt hibás gazdaságpolitika idézte elő az ország jelenlegi helyzetét, beleértve a tizenhétmilliárdos adósságállományunkat, de végtére is ezt felélte az egész ország, ideszámítva egyformán a soproni, a nyíregyházi, a békéscsabai, a kiskunmajsai, meg a környékbeli lakosokat is. Tehát vállalnunk kell a törlesztést egyformán, mert a tőlünk ugyan független hibákkal kapott pénzt egyformán vagy megközelítően egyformán költöttük el. Vállalni kell az egymással való párbeszédet, vitát és cselekvést. Miért mondom itt ezt másodszor is? Mert nagyon szükséges e tájon is, s megindoklom okát. Több testület — s most itt nem az a lényeg, hogy milyen testület — tanácskozásán is részt vettem az elmúlt időben. Őszintén szólva csalatkozással. Az egyiket a testület tagjainak többsége otthagyott félidőben, a másik vita nélkül befejeződött, a harmadikon egy olyan álvita kerekedett, amiből a résztvevő azt sem tudhatta meg, hogy egy salgótarjáni, ózdi, hódmezővásárhelyi vagy zalaegerszegi tanácskozáson üldögél, mert olyan általánosságokról szóltak a résztvevők, holott Kiskunmajsa és környéke gondjai, problémái, mindennapjainak, jövőjének alakulása szerepelt a napirenden. Elkeserítő volt mindezt hallani-tapasztalni, de azért ne rántsunk kardot a tanácskozások résztvevőire. Országosan és itt is most tanulgatjuk a demokráciát, annak elemeit, megnyilvánulásait, ami egyelőre inkább a folyosókon, kávézókban gyakoroltatik, s ott megreked. Tovább kell jutni ebben is, egészen a tanácskozótermekig, ahol konkrétan, ha szükséges személyre szólóan és jobbító szándékkal mondják el a bírálatot, a kritikát, s a véleményt, ötletet a megoldásra. Ennek megtanulására, gyakorlásának elkezdésére, nincs sok idő. És vannak, akik tudják, ismerik ezt, s aki szavára oda kell figyelni. másik lényeges szempont: a közös cselekvés. Ennek is nagy hangsúlyt kell kapnia. Mert többen mondogatják, hogy a különböző szinteken már túl sok a beszéd. Beszélünk és beszélünk Pesten, a Parlamentben, a Központi Bizottságban, a Politikai Bizottságban, a megyei szerveknél, itt, helyben Kiskunmajsán. Az, hogy beszélünk közös dolgainkról nem baj, sőt szükségszerű, különösen most, e helyzetünkben. De az már baj, hogy ennek arányában még mindig nem teszünk dolgaink végzésében eleget. S ezt is várja tőlünk az idei esztendő. Talán kesernyésre sikeredett eme újévi köszöntő helyett íródott cikk. De nem baj, tudatos volt, ugyanis nehéz úgy boldog új évet kívánni, ha tudja az ember... Tarnai László MEGJELENIK A HÓNAP ELSŐ PÉNTEKÉN ® ÁRA: 6 Ft KISKUNMAJSA, 1989. JANUÁR 6. jAZ ELVONÁSOK MEGÖLIK AZ ÁGAZATOT Borban a (gazdasági...) „Borozgatánk apámmal,/ Ivott a jó öreg,/ S a kedvemért ez egyszer/ Az Isten áldja meg”. .. — Petőfi Sándor sorai a borozgatást a meghittséggel hozzák egy fedél alá, a meghittséget, mely két ember kapcsolatában sok mindent eleve meghatározhat, a rokoni kapcsolatoktól függetlenül. A jó öreg korcsmáros, Petrovics István nagyon jól tudta, mivel lehet elsőszülött fiát szóra bírni a bor erjesztette hangulattal, melynek valóban szerves tartozéka a meghittség. S megszületett a vers. Melynek egyik örököse minden vonatkozásban a mai Bács-Kiskun megye. Petőfi mai népe (ezt senki sem tagadja) borkedvelő, mert bortermelő. A sorrendet akár megfordíthatjuk, akár beékelhetünk egy jelzőt, a lényegen nem változtat. Első soraimban, Petőfi kapcsán a meghittségről ejtettem szót. Nos, ennek a nagyszerű emberi érzésnek a gazdasági vetületéről szó sem lehet manapság Bács-Kiskun megyében a bortermelők körében — sok-sok csetepaté után egyelőre (úgy tűnik) megmerevedett a frontvonal a termelők és felvásárlók között. Jelezvén: a bor legújabban valamilyen gazdasági igazság hordozójává nőtte ki magát, csak oda a kell figyelni és lefejteni azt bizonyos igazságot... Mely műveletet a legajánlatosabb szakemberek segítségével elvégezni. A bor kényes termék, a vele kapcsolatos igazság sem lehet különb — nagyon illik pátyolgatni, ügyelni, nehogy féligazságot szüljön a nagy akarás... Kiskunmajsán erre vállalkoztunk. A Jonathan Mgtsz borászati üzemágazat vezetője Kovács Sándor. Ritkán jár a titkárságon, most — szerencsémre — ott kapom, kezében egy táviratot lobogtat, nem a várt hírekkel; ők szállítanak, a megrendelő pedig sok alkalommal bizony a szalmaszálba is kapaszkodik, csak valamiképpen sikerüljön elodázni a fizetést... — Még mielőtt kérdezne, néhány lényeges tudnivalóra felhívnám a figyelmét. A szőlőtermelőket immár harmadik éve folyamatos fagykár érte. S a negyedik esztendő sem ígér sok jót. A novemberi fagy előrevetíti a maga kártételét. Azt nem is részletezem, hogy elsősorban a minőségi fajtákat éri baj.z Irsai Olivérünk az első számú áldozat, de a Rizling Szilváni is megszenvedte az időjárást. Ilyen körülmények között merült fel mintegy száz hektárnyi szőlő kivágásának a gondolata. — ... S gondolom, egyúttal az újratelepítésé is... — E vonatkozásban a mostanra, a nyolcvanas évek végére kialakult helyzet a mérvadó. Tulajdonképpen várhatnánk gazdaságilag kedvezőbb körülményekre is, de félő, hogy csappan a termelői kedv, s szerintünk kár lenne parlagon hagyni a majsaiak szakmai tudását. Lényeges szempontnak tartom, hogy a parcellákat minél közelebb vigyük az emberekhez. Most már mindenki számára nyilvánvaló: az időjárás viszontagságait csak a termelői tényező tudja ellensúlyozni. .. Erre kell ráépítsük a magunk számítását. Oly módon, hogy az embereink is elégedettek legyenek. — Jelenleg mennyit tesz ki a részes művelés? — Háromszáz hektárt. Ugyanannyi a közös telepítésünk a pincegazdasággal. Az utóbbi időben csendben megosztozunk a veszteségeken... így „fogjuk” egymást... A tagság szőlőjét november közepéig kifizettük, 9—10 forint/ kilogrammos áron. Tagságunk, talán a tárolótér hiánya miatt, nem foglalkozik a borral, mint a soltvadkertiek vagy kiskőrösiek. — Eszerint a gazdaság „fölözi” le ebben a helyzetben a borászat előnyeit? — A látszat csal. De még mennyire... A termelői adó 15 százalék. A forgalmi adó 25 százalék. A kereskedelem a maga árrését sohasem a termelők ínyére állapítja meg. Összességében: míg mi maximum 30 forintot kapunk a borért, addig a fogyasztó legalább ötvenet fizet érte — de nyugodtan számíthatunk többet is. — No és a kivitel? — A piac ilyenkor, év végén élénkül meg. Csak reménykedünk. Az export eddig még sohasem hazudtolta meg rapszodikus voltát. Miért pontosan most tenné meg? — Saját erőre nem támaszkodhatnak? Mibe kerülne ez? — Negyvenmilliós nagyberuházásba. Enélkül nem tudunk távlati elképzelést kialakítani. S tovább viseljük a termelés minden kockázatát. Végeredményben mint szakember sohasem azt csinálom, amit szeretnék. Jobban ki vagyok szolgáltatva, mint a szőlőtőke az időjárás kényszerének. Az elvonások megölik az ágazatot. Mégis, miben látom a kiutat? Elsősorban a belföldi fogyasztói igény alakításáért tehetnénk sokat. Az export bővítése pedig a technikai háttér rendbetételével képzelhető el. Ha tíz éven belül rendeződnek a dolgok, talán van lehetőség jelenlegi ellentmondásos helyzetünk meghaladására... * A kecskeméti borgazdasági kombinát kiskunmajsai üzemegységének Márton József a vezetője. Apjától örökölte a szakmát, a munkahelyet... Látásmódját az utóbbi húsz esztendő alakította ki. — Homokon 40—50 mázsát termelni — ráfizetés. Legalább 70—80 mázsa kellene. Lényegében a kevésért is megkínlódik a termelő, mi pedig olcsón vásároljuk fel a szőlőt. A mi konkrét helyzetünkben ez nem terheli a termelőkkel kialakított kapcsolatainkat. Ezt az évtizedek alakították, mindkét fél javát szolgálja. Véleményem szerint egy huszárvágással lehetne megoldani a felgyülemlett gondokat. Sajnos, ez nem a pénzügyi szakemberek, hanem a termelők malmára hajtaná a vizet. Lényegében arról van szó, hogy a szőlészeti és borászati ágazat egyesítésével felszámolnánk a jelenlegi áldatlan állapotot, mely a szőlészetet egyértelműen veszteségessé, a borászatot pedig nyereségessé teszi, így egyesülve, az érdekek közös nevezőre jutnának. Együtt sírnánk, együtt nevetnénk. .. Az is igaz, akkor az elvonások mértékét csökkenteni tudnánk a termelés javára... * Márton József megadta két termelő címét is. Útravalóként pedig jelezte: a véleményüket kezeljem mérvadó tényként. Nos, a helyzet mást diktált. Kiss József a gyümölcsösben dolgozott, s mint felesége jelezte, estig nem is várja haza... Molnár Benjámin is a szőlejére gondolt — trágyát szerezni és szállítani indult otthonról az idős férfi... Nos, vélemények helyett a „tettek mezejéről” van alkalmam jelezni a termelői hozzállásminőségét — amellyel, s ez nyugodtan lehet jelen írásunk „eszmei mondanivalója”, nem érdemes packázni. .. P. S. Félmillió pár cipőtalp Az elmúlt évben a Kiskunfélegyházi Kiskun Cipőgyár jászszentlászlói telepének hatvan dolgozója félmillió pár cipőtalpat készített. A főként nőkből álló kollektíva korszerű gépeken dolgozik. A gyár tavaly új üzemcsarnokkal bővítette a jászszentlászlói telepét.