Kiskunmajsa - Új Kun-Majsa, 1998 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1998-01-09 / 1. szám

VÁROSI KÖNYVTÁR 6130 Kiskunm­ijsu, Fő u. 6& Xeld­­on/fax: 77/481-630 BUÉK 1998­ Újév első napján sokan meglepődtek a helyi fürdőben, amikor első­ként egy igazi kéményseprővel találkozhattak szembe. Csikós Antal mester épp egy sokgyermekes családot köszönt a fenti képen. Kép és szöveg: Csontos Károly XI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK HETENTE, PÉNTEKEN 0 ÓRA: 44 Ft KISKUNMAJSA, 1998. JANUÁR 9. További támogatást várnak a cigányok A korábbiakban már írtunk egy, a városban létesülő cigány közösségi ház létrehozásáról. A Miniszterelnöki Hivatal ki­sebbségi tárcaközi bizottsága de­cember 8-án tárgyalta a helyi ki­sebbségi önkormányzat anyagi hozzájárulásra beadott kérelmét, s hétszázharmincezer forintot - utó­lagos elszámolással - meg is sza­vazott a Fő utca 130. szám alatti, a Kisebbségi Önkormányzat irodája mellett található épület külső-bel­ső felújítására és gázfűtéssel törté­nő ellátására. A több, mint száz négyzetméter alapterületű intéz­ményben közösségi életteret és ki­szolgálóhelyiségeket alakítanak ki. A munkálatokat december 16-án kezdte el a kivitelező a ro­mák nagy örömére. A Cigányság Foglalkoztatásáért Közhasznú Tár­saság a jelenlegi jó időt kihasznál­va megfelelő ütemben halad a munkálatokkal. A Miniszterelnöki Hivataltól nyert több, mint hét­százezer forint azonban sajnos nem elég a teljes felújításhoz, körülbelül még kétszázezer forint kellene ahhoz, hogy átadható álla­potba kerüljön a létesítmény. A je­lenleg rendelkezésre álló összeget felhasználva csupán a nagytermet tudnák használatba venni január végén vagy február elején. A belső tér kialakításához, bebútorozásá­hoz további háromszázezer forint körüli összegre szintén pályázatot nyújtott be a Kisebbségi Önkor­mányzat, melynek eredményéről csak január végén szereznek tudo­mást. Az új létesítmény nem csak a cigányok, de minden érdeklődő ingyenes kulturálódását és oktatá­sát kívánja elősegíteni. Szentlászlói közönségdíjasok Múlt szombaton a halasi AMK sportcsarnokában rendez­ték meg hagyományteremtő szándékkal első alkalommal a la­kodalmas zenekarok fesztiválját. A felmenő ágban szervezett ver­seny elődöntőjén közel ezren gyűltek össze a nézőtéren, hogy lássák és hallják hat kiváló zene­kar megmérettetését. A feladat nem tűnhetett túl nehéznek a la­kodalmakban edződött zenészek­nek, hiszen csupán huszonöt per­ces műsort kellett adniuk többfé­le meghatározott zenei stílustu­dásukról adva számot. A szakér­tő, öttagú zsűri a legjobbnak a­­ sü­kösdi Saturnus Band muzsi­káját ítélte meg, míg az ezüstér­met a hazai Hangulat zenekar tartotta Halason. A résztvevők belépőjegyén feltüntették a hat résztvevő zene­kar nevét, amivel a műsor legvé­gén a nagyszámú közönség is ki­választhatta a neki legjobban tet­szőt. A nagyérdemű véleménye nem egyezett a zsűriével, hiszen ők legjobbnak a jászszentlászlói Hangulat együttest tartották, ők kapták a közönségdíjat. Az 1989- ben alakult együttes­­ négy tagjá­nak átlagéletkora az induláskor csupán tizenöt év volt - a zsűri által kiválasztott aranyérmeshez hasonlóan már készül a közép­döntőre, amelyről reményeik szerint talán a nagydöntőre is be­kerülhetnek. Mi mindenesetre drukkolunk a tehetséges fiatal zenekarnak. A velük készült interjúnkat­­­­ lapunk 7. oldalán olvashatják.* A TARTALOMBÓL AKTUÁLIS - Mindent egy helyen?! - Képviselői észrevételezés (2. oldal) - Nem zárult le a felszámolás (3. oldal) - Olvasói levél - Kék hírek (4. oldal) GAZDASÁG - Az általános forgalmi adó ez évi változásai -Állásajánlat (5. oldal) KULTÚRA - Moziműsor -Játék (6. oldal) - A lakodalmak kedvencei (7. oldal) KÖLYÖKSAROK - Az ú­j lemez után szabadságon a 4F Club -Toplista (8. oldal) MIX - Humorsarok - Rejtvény - Ügyeletek (9. oldal) HIRDETÉSEK SPORT (10. oldal) - A Rotary megszerezte első győzelmét - Eddig a majsaiak gurítottak legjobban (11. oldal) - A Kunpetrol várja a tavasz 13 pillanatát oldal)

Next