Kunszállás - Kunszállási Hírek, 1998 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1998-01-01 / 1. szám

KAMILLA-NAPI AJÁNDÉKOK Többes számban kellett írni az ajándékokat, mivel nem is egyről, hanem legalább háromról lesz szó. Mert ismét színpadra kí­vánkoztak a Nyugdíjas Klub tagjai. A karácsonyi ünnepek sorát követően ajándékozták meg a művelődési házban összegyűlt nézőkö­­­zönséget. Versek és jelenetek, dalok és dalcsokrok követték egymást a műsorban, amelynek szándékolt gondolatmenete a szeretet, a béke és a vidámság volt. Hetek óta készültek erre a műsorra, miközben otthon ünnepi ebédre várták a családot a fenyőfaillatos szobába. Ez otthoni sütés-­ főzés, ünnepi készülődés közepette „figyeltek” a végszavakra, és a jelenetek saját szövegét mondogatták, a verseket ismételgették, meg dudorásztak. Szükség is volt erre, hiszen a korábbi gyakori összejövetelek próbái az ünnepekben elmaradtak. Ezért is történhetett, hogy e műkedvelő csoport tagjai ismét bizonyítottak. Azt „főzték”, amit akartak, amire képességeik futotta, mire a Szipirtyóban inni lehetett volna. Derűt varázsoltak elő egy-egy bakival meg a zsebből elővett papírlappal. A közönség? Ajándékba adta a tapsokat, mert élvezte a műsort, értette a jelenetek tréfáit, az elszólásokat, és lehet, hogy maguk is szívesen daloltak volna együtt az ,,énekes pacsirtákkal”. A szereplők számára a taps az elismerés, a megértés, a dicséret és a köszö­net jutalma volt. A jelenlévők nevében is Makány Ferenc polgármester köszönte meg a felkészülést, a szereplők munkáját, előadását és az aján­­­dék pezsgővel való koccintással előre búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat. Nem titkolt szándék volt az is, hogy az est jövedelme a klub célkitűzéseit segítse. Ezért is gyűlt össze oly sok ajándék, amelyet tombolán sorsoltak ki a jelenlévők között. Mindezért a Nyugdíjas Klub köszönetét a klubvezető Tóth Istvánná alig győzte sorolni. Megérte? Biztosan! Szereplőknek és közönségnek egyaránt. A vidámságot pedig őrzi a videoszalag. ALAPÍTVÁNYI SZÁMADÁS Dr. Berényi István A KUNSZÁLLÁSI GYERMEKEKÉRT Alapítvány kuratóriuma január 14-én tartotta ülését, amelyen áttekintette az 1997. évi gazdálkodást és az 1998. évi terveket. Az Alapítvány 1997. december 31-i záró egyenlege szerint 385.407 Ft a pénztárvagyonunk. Ebben az összegben több mint 48.600 Ft a tőkésített összegek kamata. Az 1997. év folyamán az Alapító Okiratban foglaltaknak megfelelően a tanulóknak visszajut­tattunk 39.552 Ft-ot, amely a következők szerint oszlik meg: a tanév végén jutalomkönyvekre 9.419.­, az óvodai csoportoknak labda­vásárlásra 3.900.-, térképvásárlásra 5.900.-, a kiemelkedő teljesítményt elért tanulók jutalmazására (Darányi Mária 5.000.-, Darányi Margit 2.000.-, Pöszmet Angéla 2.500.-, Táncos Enikő 2.500.-) volt biztosítva. Ezenkívül Virág Zsolt 900.- Ft kirándulási támogatás­ban részesült. A karácsonyi pályázat nyerteseinek jutalmazására 7.433 Ft-ot biztosított az Alapítvány. A Judo Klub Egyesület múlt évi megalakulása után alapítványi vagyonunk természetesen csökkent, hiszen a cselgáncsozó­­ gyermekek támogatására célzottan befizetett összegeket az Egyesület javára átadtuk. E­mellett azonban az Alapítvány pénzvagyona szépen gyarapodott az­ elmúlt évben is. Köszönetünket fejezzük ki a községi Önkormányzatnak, amely 50.000 Ft-tal, az iskola Szülői Munkaközösségének, amely 19.000 Ft-tal és az óvodai Szülői Munkaközösségnek, amely 4.000 Ft-tal támogatta az Alapítványt. Min­dezen túl köszönetet mondunk a következőkben felsorolt magánszemélyeknek: Bálint Andrásné, dr. Berényi István, Bódis Lászlóné, Hürkecz Lászlóné (Bugac), Kertész Károly, Lukács Antal (Kiskunfélegyháza), Lukács Árpád (Petőfiszállás), Lukács Jánosné, dr. Lukács Tivadar (Zalaegerszeg), Makány Ferenc, Malatinszky Antalné (Dunaújváros), Pöszmet Istvánná, Rigó Joakimné, Sándor Ist­ván és Vereb Mária (Kecskemét), akik összesen 55.500 Ft-tal gyarapították az alapítványi vagyont. Az év folyamán használt­­ruhagyűjtésből rendezett ruhavásári bevételünk 10.000 Ft volt. Külön illeti a köszönet Deák Julianna munkáját, aki önzetlenül nagy hozzáértéssel végezte el a könyvelési munkát. Az er­ő­­tervek a lap más helyén olvashatók. Lukács Jánosné kuratóriumi elnök „HANGOS" PÁLYÁZA­TI EREDMÉNY Az Önkormányzat a község rendezvényeinek színvonalas hangosítására a Nemzeti Kulturális Alaptól 200.000 Ft-ot nyert. Eh­hez az Önkormányzat 101.000.-. a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány 20.000.-. a Szülői Munkaközösség 30.000.-, az Egyházta­nács 10.000.- forintot biztosított, hogy a 361.000 Ft értékű berendezés megvásárolható legyen. A vásárlást, és a berendezés kezelését az iskola vállalta. Köszönet a jó szándékú támogatásért! A KARÁCSONYI PÁLYÁZAT EREDMÉNYE . c. 1 .4 meghirdetett pályázatunkra viszonylag sok szép, színvonalas vers és próza érkezett. Nehezen is döntött a zsűri, hogy miként rangsorolja a 12 írásos anyagot. Betlehem készítést csak három csoport vállalt. Örültünk, hogy a felnőttek is küldtek be verseket, mű­fordításokat (két pedagógus és egy édesanya). Különösen a 6. és a 8. osztály szorgoskodott. A vers és próza eredményei: I. Darányi Mária 8. osztályos tanuló, II. Lovas Zsófia 8. o. és Tábi Melinda 6. o., III. Réczi Nik­letta 8. o., Czakó Krisztina 6. o. és Kollár Petra 6. o. tanulók. A betlehem-készítés győztese Darányi Mária 8. o. tanuló. A díjakat a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány és a Diákönkormányzat biztosította közel 10.000 Ft értékben, amelyeket a szünet előtti utolsó tanítási napon tartott fenyőfaünnepélyen adtunk át. Fogadjanak olvasóink szeretettel három verset a győztesek közül! Szabó László igazgatóhelyettes

Next