Kunszállás - Kunszállási Hírek, 2000 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2000-01-01 / 1. szám

Kunszállási Hírek MIÉRT EMELTÜK A VÍZDÍJAT? A képviselő-testület legutóbbi ülésén helyi ren­deletben 20%-kal megemelte az ivóvíz 2000. janu­ár 1-től fizetendő köbméterenkénti díját. Az eme­lésről előzetesen a helyi vízművet üzemeltető Kő­rösvíz Kft. - amelynek önkormányzatunk is tagja - közgyűlése döntött. A döntés általános indoklása­ként elhangzott: a Kft. kezdettől fogva nem eredménycentrikus gazdálkodást folytatott, így dí­jaiban csak a minimális eredményt, illetve a min­denkori infláció mértékét vette figyelembe. Ez azt eredményezte, hogy kevés anyagi lehetőség állt rendelkezésre a fejlesztésekhez. Ez szükségessé tette a vízdíj-rendszer átfogó rendezését. A 20%-os emelésnek három konkrét indoka volt. Egyik: a prognózis szerint az infláció mértéke 8% körül várható. Második: mintegy 4%-ot tesz ki a bevétel-ki­esés, vagyis a tervezett értékesítési mennyiség visszaesésének hatása. Harmadik: 8% körüli részt jelent a bevezetendő fejlesztési díjhányad. A bevezetendő felújítási díjhányad köbméteren­ként 6 Ft-ot jelent, a Kft esetében ez 9,3 millió fo­rint, községünkben pedig mindössze 300 ezer Ft. Ennek ellenére a községi vízmű felújítására 2 mil­lió forint van tervezve, éspedig a vízmű vezérlés­­technikai és erősáramú egységeinek felújítására 500 ezer Ft, a fogyasztói vízmérők betétcserés fel­újítására 200 ezer Ft, a gépház tetőszerkezetének, csapadékvíz elvezető rendszerének felújítására 1,3 millió Ft. A közgyűlés és a önkormányzat úgy döntött, hogy a jövőben csak az infláció mértékének meg­felelő vízdíj emeléshez járul hozzá. A vízdíj mértéke tehát 2(XX). január 1-től kezdő­dően köbméterenként 96 Ft ÁFA nélkül. Had áll­jon itt tájékoztatásul néhány környező és jelentős vízszolgáltató 1999. évi ÁFA nélküli vízdíja: Bácsvíz Rt 124 Ft., Halasvíz Kft 91 Ft., Solti víz­mű 84 Ft. Az emelés itt ezután következik. Badacsonyi József polgármester A „PETŐFI SÁNDOR“ MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉPÍTŐ- ÉS FENNTARTÓ ALAPÍTVÁNY ______________________ELSŐ JÓTÉKONYSÁGI GÁLAESTJE Az előkészületeket követően december 17-én a szűkös jelenlegi kultúrház adta lehetőségek mellett nagyszabású és nagysikerű gálaestet tartottunk. A vacsorás esten 118 vendég vett részt. Az est az elő­re meghirdetett program szerint zajlott Koós János és Dékány Sarolta vendégszereplésével. Az alapítvány kuratóriuma köszönettel vette, hogy a képviselőtestület hozzájárulását adta a le­endő új Művelődési Ház építési területének jelké­pes m’-enkénti értékesítéséhez, így került sor az első 5 m’ terület árverésére. A kikiáltási ár minden esetben a névérték: 10.000 Ft volt. Az alábbi felsorolásban szereplő adakozóknak tiszteletteljes köszönetünket fejezzük ki: ELSŐ m2: Palásti József a FORNETTI Kft ne­vében 350.000 Ft-ért megosztva Cseri István és családja 260.000 Ft-ért. Összesen tehát az első m1 területért 610.000 Ft-ot kapott az alapítvány. MÁSODIK m2 : Kovács Imre 50.000 Ft-ért. HARMADIK m2 : Juhász Sándor 70.000 Ft-ért. NEGYEDIK m2 : megosztva Pólyák Mátyás 60.000 Ft-ért, Dobák Endre 70.000 Ft-ért és Sán­dor István 60.000 Ft-ért. Ez összesen: 190.000 Ft. ÖTÖDIK m2 , megosztva P&P Pékáru Kft 1OO.OOOFt, Kovács Róbert 50.000 Ft, dr. Székely Kálmánná 25.000 Ft, Csatos János 20.000 Ft. Ös­­­szesen: 195.1XX­ Ft. Az árverésen eladott m2 -ekből tehát az alapít­vány vagyona 1,115 millió forinttal gyarapodott. Ezzel kezdetét vette az épület felépüléséig tartó jelképes eladás, melyből az est folyamán további 24 db vásárlás történt 240 ezer Ft névértékben. Név szerint: Pál László, Pál Lászlóné, Badacsonyi József, Badacsonyi Józsefné, Czakó Mihály, Czakó Mihályné, Gulyás Katalin, Cseri László, NAUTILUS KAFE nevében: Szécsényi Tamás Vízhányó Mária és ifj. Törteli Balázs, Félegyházi Szuperinfó, Híres TICKET Bt., Csilla csemege, Rácz Géza, ifj. Csíkos Ernő és neje. Szabó Istvánná, Balogh Attila, Vidács Gyula, Bertus Ist­ván, Bertus Istvánná, Csáki László, Ficsór István, Jeszenői Attila, Palásti László, ifj. László Gábor. Az elárverezett földterületeken kívül érdekes nem mindennapi tárgyak is gazdára találtak. Ezek:­­ Ping-pong ütő Gergely Gábor személyes alá­írásával 5(XX) Ft kikiáltási ár fölött. Bertus István tulajdona lett 13.000 Ft-ért. - Lagzi Lajcsi által külön erre az alkalomra de­dikált trombitájának kikiáltási ára 25.010­ Ft. Ju­hász Sándor 70.000 Ft-ot adott érte. - Koós János dedikált lemezének kikiáltási ára 4.000 Ft, a Fometti Kft vette meg 9.000 Ft-ért. - Dr. Énekes Tibor által felajánlott az „Aranycsapat" még élő tagjai által aláírt foci­labda kikiáltási ára 10.000 Ft, amelyért a Fornetti Kft 25.000 Ft-ot adott.­­ Végül, de nem utolsó sorban Kovács István (Koko) és a híres lengyel ökölvívó Darius Tigger aláírásával érékesített boksz-kesztyű kikiáltási ára 15.010­ Ft, amely szintén a Fornetti Kft tulajdona lett 45.000 Ft-ért. Ezekből a tárgyakból összesen 184.000 Ft bevé­telünk lett. Összegezve úgy érezzük, hogy ez a rendezvény messze felülmúlta az eddig bármikor megrendezett hasonló jellegű rendezvényeket. Ez az est bebizo­nyította mindenki számára, hogy a nemes cél érde­kében ilyen és ehhez hasonló jó hangulatú társa­dalmi megmozdulásokra szükség van. Bízunk abban, hogy legközelebb vendégeink között tisztelhetjük azokat is, akik nem fértek be december 17-én. Köszönet mindenkinek, akik eddig is és ezután felajánlásaikkal segítették, vagy segíteni fogják a falu központjában hamarosan megépülő létesít­mény létrejöttét. Alapítványunkat 1999-ben támogatták még Gyöngyösi István és Szabó István, és azok, akik felajánlották személyi jövedelemadójuk 1%-át. A kuratórium 2. 2000. január EBTULAJDONOSOK FIGYELEM! A község belterületén, a közterületeken ismét elszaporodtak a gazdátlan, vagy szabadon enge­dett ebek. Felhívjuk ismételten az érintett ebtulajdonosok figyelmét, hogy tartózkodjanak az ilyen szabálysértéstől, mert az komoly pénzbírsá­got is vonhat maga után. A Kiskunfélegyházi Ön­­kormányzattal kötött megállapodás alapján a kó­bor ebeket előre meg nem határozott időpontban és napszakban begyűjtik. Polgármesteri Hivatal INFLUENZA VAGY NÁTHA...? Mindkét betegség a téli hónapokban fordul elő a leggyakrabban, de a nátha más évszakban is tá­madhat. Mindegyik esetben vírus okozza a tünete­ket, cseppfertőzéssel terjed. Az influenza 2-3 napos lappangási idő után ma­gas lázzal (39 ° C felett), hidegrázással, végtag-, hát- és fejfájással kezdődhet. Gyengeség, verejtékezés még hetekig a beteg­ség lezajlása után is eltarthat. A betegség szövőd­ményekkel (tüdő-, arcüreg-, agyhártya-gyulladás) járhat, különösen terhes anyáknál, kisgyermekek­nél, időseknél, krónikus betegeknél. Közösségek­ben (bölcsőde, óvoda) igen nagy mértékű lehet a fertőzés. Fontos a lázcsillapítás (ha gyógyszerrel nem lehet a magas lázat csillapítani, készítsünk a betegnek hűtőfürdőt), ágynyugalom, bő folyadék­fogyasztás (mézes, citromos tea), vitaminok adá­sa. Mivel a betegséget vírus okozza, az antibioti­kumok hatástalanok rá, ezért lázcsillapítón, C-vi­­taminon kívül csak olyan gyógyszert vegyünk be, amit orvos írt elő. Szövődmények kialakulásának megelőzése céljából ne kísérletezzünk otthoni gyógyításával, forduljunk orvoshoz. Megelőzése: vitamindús táplálkozással, rendszeres testmozgás­sal növelhetjük szervezetünk ellenállóképességét. Lehetőleg kerüljük a zsúfolt helyiségeket, gyakran mossunk kezet. A nátha torok és fejfájással, orrváladékozással, köhögéssel, tüsszögéssel, hőemelkedéssel, vagy alacsony lázzal jár. Ilyenkor is fontos a lázcsillapí­tás, orrcsepp használata (maximum 4-5 napig), bő folyadékfogyasztás, köhögés elleni szirup fo­gyasztása. Ha a panaszok pár nap alatt nem szűn­nek, feltétlen forduljunk orvoshoz. Szekeresné Szabó Mária - védő­nő SIKERÜLT SZMK MIKULÁS EST Pacal és rántott szelet vacsorára invitált az iskolai SzMK december 4-én estére. A Mikulás­sal is a szerepben az iskola gyermek színjátszó csoportja adott kedves műsort, amelyet Nemcsokné Tarjányi Erzsébet tanított be. A vacsora után a talp alá valót Csáki Pál és zenekara szolgáltatta a Pólyák Róbertné és Babar Tímea által szépen feldíszített tornate­remben. A felszolgálásban Kollár Petra és Tábi Melinda segédkezett, akik a konyhás asszonyok készítette vacsorát tányérozták a terembe. A büfé házigazdája a Kalocsai há­zaspár volt, a majd 70 tombola ajándék ös­­­szegyűjtésében pedig Ficsor Márta volt a fő segítő. (A tombola felajánlók névsorát ez alka­lommal anyagtorlódás miatt nem tudjuk kö­zölni, ezért elnézést kérünk!) És külön köszönet mindenkinek, aki a szervezésben, a rendezésben, a lebonyolítás­ban közreműködött. Remélve egyben azt is, hogy a jövőben a következő alkalommal a SzMK több agilis tagja lesz majd tevékeny segítője egy ilyen jó szándékú és mindig si­keres összejövetelnek. A tiszta bevétel egyébként 97.000 Ft lett.­ ­ Berényi •

Next