Kunszállás - Kunszállási Hírek, 2001 (9. évfolyam, 1-13. szám)

2001-01-01 / 1. szám

Kunszállás! Hírek PÁLYÁZATI FELHÍVÁS „Kunszállás Községi Önkormányzat a Képviselőtestülete abból a célból, hogy község művelődési, közművelődési, kulturális és szórakoztatási feladatainak koordinálását biztosítani tudja, verseny­­tárgyalás útján meghirdeti a Művelődési Házat 2001. március 16-tól történő hasz­nosításra az alábbi feltételek mellett: - az épületet közművelődési, ifjúsági szórakoztatási célra lehet hasznosítani, - a térítés nélküli közművelődési tevé­kenységre vonatkozó közművelődési meg­állapodás a bérleti jogviszony szerves részét képezi, - az épületben büfé üzemeltethető, - a bérbevevő köteles az épületet évi két alkalommal közösségi, önkormányzati célra, díjmentesen rendezvény tartására átadni, az épület fenntartási költségei, karbantartása a bérbevevőt terhelik, biz­tosítási költségeivel együtt, - a bérlő köteles évente 250 E/Ft támogatást nyújtani az önkormányzat 178/2000. (10.30.) Kt.sz. határozatában megjelölt szervek részére, - előnyben részesül a népművelő végzettséggel rendelkező személy, vagy ilyen alkalmazottat foglalkoztató cég, - a bérbeadás egy évre szól, melynek meghosszabbítása lehetséges újabb egy évvel, - bérleti díj megfizetése jogszabály szerint, de az utolsó három hónap bérleti díját előre, egy összegben meg kell fizetni, - a bérleti díj ajánlati összege minimum 120.000 Ft/hó+ÁFA. A pályázatot lezárt borítékban a felajánlott bérleti díj összegének meghatározásával és részletes hasznosítási tervvel együtt 2001. január 31-én 15 óráig beérkezőleg kell a polgármesternek eljuttatni. A borítékra írják rá: PÁLYÁZAT A MŰVELŐDÉSI HÁZ HASZNO­SÍTÁSÁRA“. A pályázatot az Oktatási Kulturális és Sport Bizottság bontja és tesz javaslatot a képviselőtestület felé elbírálásra, amely fenntartja magának a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására, új pályázat kiírására. Elbírálás: a 2001 februári testületi ülésén.“ Badacsonyi József polgármester 2. 2001. január PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kunszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete pályázatot hirdet a tulajdonában álló köztemető üzemeltetésére, a temetési szolgál­tatások elvégzésére. A szolgáltató feladata a temető gondnoki feladatok ellátása is, melyet a 21/2000. (11.28.) 61. sz. rendelet tartalmaz. A pályázatot lezárt borítékban a felajánlott bérleti díj összegének meghatározásával 2001. január 31-én 15 óráig beérkezőleg kell a polgár­­mesternek eljuttatni. A borítékra írják rá: „Pályázat a temető üzemeltetésére. “ További felvilágosítás a Polgár­­mesteri Hivatalban kapható. Flbírálás a 2001. februári testületi ülésén. Badacsonyi József polgármester FELHÍVÁS! A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001. évi népszámláláshoz kapcsolódó felhívását az alábbiakban adjuk közre: „Kedves Katolikus Testvérek! A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia örömmel értesült arról, hogy az új évezred kezdetén, több évtized után újra, olyan népszámlálás lesz országunkban, amely során minden magyar ember megvallhatja vallási hovatartozását. Bár a nyilatkozat önkén­tes és sehol sem lesz név szerint nyilvántartva, mégis nagyon fontos esemény, hiszen mindnyájunknak lehetőséget ad arra, hogy kifejezzük Krisztushoz és Egyházához való tartozásunkat. Jézus szavai jussanak eszünkbe: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt “ (Mt 10,32). Olyan cselekedet ez, amely egyéni döntést igényel, és üdvösségünk szempontjából sem közömbös. Kérünk mindenkit, hogy ebben a tudatban nyilatkozzék a népszámláló biztosoknak és erre buzdítsa család­tagjait és barátait is! Budapest, 2000. december 7." A közeljövőben sorra kerülő népszámlálással kapcsolatban a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott szórólap tájékoztató szövegeiből az alábbiakat hozzuk a lakosság szíves tudomására. „Miért szükséges a népszámlálás? Mindenekelőtt azért, hogy tudjuk, voltaképpen hányan és milyenek vagyunk. Képzeljünk el egy családi építkezést, számba kell venni, hogy hányan tudnak segíteni a rokonságból fizikai munkával, tervezéssel, szervezéssel, szállítással és minden egyéb módon, ami egy új otthon megteremtéséhez szükséges. Hasonló felmérésről van szó egy ország esetében is. Az ország jövőjének építéséhez valós adatokra van szükség. Fontos tudni például, hány óvodai, iskolai férőhelyet tervezzenek, hány lakás építése, hány munkahely kialakítása szükséges. Az ered­mények alapján összehasonlíthatjuk magunkat más országokkal, megtudhatjuk, hol a helyünk a világban. A népszámlálás eredményei tehát fontos információkat szolgáltatnak a társadalmi és gazdasági élet szereplői számára.­­ Magyarországon 2001. február 1-je és 21-e között lesz a legközelebbi népszámlálás. Fontos ez az esemény az egyre bővülő statisztikai igények, a területi információk felértékelődése, a nemzetközi összehason­líthatóság miatt, de különös jelentőséget kap az ezredforduló környéki időpont és a küszöbön álló Európai Uniós csatlakozás miatt is.­­ A népszámlálás előkészítését és lebonyolítását az 1999. évi CVIII. sz. törvény rendeli el, és kormányrendeletek szabályozzák. Ezek pontosan meghatározzák mind a szakmai feladatokért felelős Központi Statisztikai Hivatal, mind az adatfelvételt szervező helyi önkormányzat teendőit. A válaszadás - néhány kérdés kivételével - kötelező. Önkéntes az adatszolgáltatás nemzetiségre, anyanyelvre, vallásra és a a fogyatékosságra vonatkozóan. Kérdések a személyekről: lakóhely, születési időpont, állampolgárság, nem családi állapot, a családban, háztartásban betöltött szerep, az élve született gyermekek száma, iskolázottság, foglalkozás, a munkáltató, munkahely neve és címe, a munkába iskolába utazás módja és időtartama, nyelvismeret, nemzetiség, anya­nyelv, vallás, fogyatékosság. Kérdések a lakásokról, épületekről: a lakás helyiségei, alapterülete, felszereltsége (víz- és gázellátás, fűtés, szennyvízelvezetés stb.), az épület építési éve, falazata. Az összeírást felkészített számlálóbiztosok végzik, kérdezői jogosultságuk igazolására személyre szóló, a személyi igazolvánnyal együtt érvényes, sorszámozott igazolványt kapnak. Munkájukat a helyi önkormányzat és a Központi Statisztikai Hivatal szakemberei folyamatosan ellenőrzik­­. Ezúton előre is kérjük a Lakosság támogató, segítő türelmét, megértő segítőkészségét az őket felkereső számláló­­biztosok körültekintő, gondos munkájuk végzéséhez. NÉPSZÁMLÁLÁS 2001

Next