Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2013 (26. évfolyam, 1-17. szám)

2013-01-30 / 1. szám

2013. JANUÁR 30. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 13. Óévbúcsúztató Futás Belefutottunk egy új évbe... Bevallom, azt hittem, lekéstem az Óévbúcsúztató Futás rajtját. Ez a gondolat akkor cikázott át az agyamban, amikor az Epres­kertbe tartva néhány lehagyott néhány futva közlekedő város­béli. Aztán megnyugodtam, mert kiderült: a verseny még nem kezdődött el, csak mások is késésben voltak, hozzám hasonló­an, ezért volt a sietve haladás. Hiába, no, az év utolsó napjához közeledve, két ünnep közt a karácsonyi maradékot emésztve még felkelni sem könnyű, nem hogy valahova időben odaérni, ráadásul futni...! Mégis, bármennyire is nem voltam egyedül ezekkel a gondolatokkal, kényelmi tételemre több tucatnyian rácáfoltak december 29-én. Többen, mint egy éve. Örültek a szervezők, mert azzal, hogy nyolcvanhét futó állt rajthoz 2012. december 29-én, pontosan húsz fővel voltak többen, mint tavaly. A résztvevők az enyhe téli időben türelmesen várták a rajtot. Gácsiné Bozsik Magdolna a megafon használatának szakszerű technikai elsajátítását követően köszöntötte a lelkes futókat, majd szilveszteri dudaszóval útnak indította őket. A külső szemlélő számára is érdekes és színes látványt nyújtott a me­zőny. Volt, aki ez alkalomra jelmezt öltött, vagy épp munkaruhájában tet­te meg a távot, mint például a kunszentmártoni mentőállomás kis csapata. Piros ruhájuk messziről jelezte közeledtüket (távolodtukat), ez egyszer azonban nem a bajba jutottak segítségére siettek, céljuk „csupán” a táv teljesítése volt. De a sorból ne hagyjuk ki Boldog István országgyűlési képviselőt sem, aki dacolva a hideggel, a résztvevők közül egyedüliként öltött rövidnadrágot. Cikkünk a 2. oldalon folytatódik. „Minden embernek van egy útja, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak útjuk is egy. De ez nem így van. Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.” Wass Albert Czuczi Antalra emlékezünk a 9. oldalon Új parancsnokuk van a kunszentmártoni tűzoltóknak. Cikkünk a 7. oldalon. Ismeretlen kukásautókkal találkozhatunk a város utcáin. Nem titok Kunszentmárton lakosai előtt sem, hogy január elsejétől már nem a Remondis Zrt. viszi el házaink elől a szemetet. A hulladékszállítást 2012. december 31-ig végző Remondis szerződése lejárt, ezért a Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulása közbeszerzési eljárást indított. Az eljárás eredményeként választották ki az Inno-Szolnok Kft.-t. A településeken a cég január elsejével kezdte meg a munkát. A szemétszállítás rendje a településeken, így Kunszentmártonban sem változott. A hulladékot az újonnan megbízott cég is a térség településeinek tulajdonában lévő szelevényi hulladéklerakó telepre szállítja. -hemrik-Előzetes februári lapszámunk tartalmából: - Kunszentmártonban is megkezdte munkáját a járási hivatal - sajtótájékoztatón mutatták be a hivatal működését. - Nagy Judit könyvtáros vehette át a Közművelődési Díjat - ünnepség a Magyar Kultúra Napján. -160 éves a kunszentmártoni posta - Dr. Szabó János, helytörténeti kutató sorozata, I. rész. - Güttler Károly látogatása városunkban - olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok úszónknak kunszentmártoni gyökerei vannak. Következő lapzárta: 2013. február 18. délelőtt 10 órakor.

Next